Úgy látszik, az Agony nem egyszerű horrorjáték lesz. Persze a készítők a félelemkeltésre alapoznak, azonban nem egyszerűen a klasszikus túlélő-horror eszközeivel, hanem az egészen elképesztő brutalitással. Babákat esznek meg benne, mindenféle eltorzult nemi szerv lóg ki mindenhonnan, a vér pedig hektószámra ömlik.

Nem csoda, hogy a fejlesztő Madmind Studio most bejelentette, hogy némileg visszább kellett venniük mindebből, ugyanis egyébként nem kaptak volna engedélyt az európai korhatár-besorolásért felelős PEGI-től, ami pedig azért engedékenyebb szokott lenni, mint például az ausztrál társa.

Azt ugyanakkor a stúdió hozzátette, hogy nem kell nagy cenzúrára gondolni: az összesen hét befejezésből mindössze kettő esetében kellett módosításokat végrehajtani, és néhány olyan jelenetet ért még változás, melyeket a játék befejezése után oldhatunk fel. Az eddig trailerekben és egyéb anyagokban látott dolgok nem változnak.

Érdekes módon még egy listát is közzé tettek, hogy milyen dolgokra számíthatunk:

  • vér, darabolás
  • brutális szexjelenetek
  • homoszexuális szexjelenetek
  • nemi szerveket mozgató fizikai motor
  • szemkinyomás
  • szív szétrobbanása
  • gyerekek fejének felrobbanása
  • mártírok és démonok felgyújtása
  • intenzív erőszak
  • erős káromkodások
  • kábítószerek

A stúdió azt is elmondta, hogy habár korábban szerepelt a terveik között, hogy később majd egy patch segítségével eltávolítják a cenzúrát, ezt jogi akadályok miatt nem tehetik meg. Úgyhogy kiadnak majd összehasonlító videókat, így végső soron senki nem fog kimaradni semmiből.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. máj. 30. 8:24
#4

"homoszexuális szexjelenetek"
Ezek után nem hogy szidni, de még isteníteni fogja a liberálisfertő nyugati média, szal?

"nemi szerveket mozgató fizikai motor"
Ez mondjuk nem egyedi éppen... (amúgy meg kb. 10perc munka "fizikát" tenni rá)

A többi pontból is sok több másik játékban is megvan, szal, nothing new.

Twichról meg, ez a játék max fél - 1 hétig lesz benne a top 20 gameban, az alatt meg nem sok reklámot fog csinálni.
Meg ha nagyon akarják streamelni akár pornót is stremelhetnek, max kitiltják az accot, azt? csinálnak másikat...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. máj. 30. 13:41

"homoszexuális szexjelenetek"
Nagyon foglalkoztat ez a téma. Amúgy neked milyen hátrányt okoz két azonos nemű ember kapcsolata?

thestock
thestock
2018. máj. 30. 7:39
#3

A felsorolt elemektől nem félelmetes lesz,hanem csak megbotránkoztató és gusztustalan.

Lann
Lann
2018. máj. 29. 21:47
#2

Meg gondolom twitchen se lehetett volna streamelni, lőttek volna az ingyen reklámnak

gombabacsi
gombabacsi
2018. máj. 29. 21:19
#1

nekem erről a listáról nem a brutalitás vagy ilyesmi, hanem az ötlettelenség jut eszembe

BiroAndras
BiroAndras
2018. máj. 30. 14:17

A háború borzalmaira mindíg közönnyel tekintettek azok, akik nem találkoztak vele. A hivatalos média nem siet reklámozni, mert a hatalom érdeke az, hogy az emberek önként menjenek a háborúba meghalni. Ami információ mégis átjut, azt mindíg könnyebb nem tudomásul venni, pont azért, mert túl borzalmas ahhoz, hogy az ember feldolgozza. Viszont a modern kommunikációs technológiák pont hogy egyre nehezebbé teszik az információ cenzúrázását, és az átlagembernek is azt, hogy ne vegye tudomásul. Ezért is ma már sokkal jobban vigyáznak a hadseregek, hogy a lehető legkevesebb erőszak árán érjék el a céljaikat.

Vissza az oldal tetejére