Az angliai Epilepsy Action nevű jótékonysági szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a Cyberpunk 2077-ben komoly esély van arra, hogy rohamot vált ki az epilepsziások esetében. Az egyik angliai lap kritikusa a megjelenés előtti példányt tesztelve sajnos el is szenvedett egy rohamot, amit a játék váltott ki.

A szervezet elmondása szerint a játékban található bárok különös veszélyt rejtenek a villogó fényeikkel, mint ahogy a Keanu Reeves karaktere körül megjelenő villódzó effektus is különösen veszélyes.

A szervezet ezen kívül felhívja a figyelmet arra is, hogy amikor a játékosok belépnek a Braindance-be (egy korábbi emlék újraélése), szintén nagyon komoly villogásokat produkál a játék több másodpercen keresztül.

"Szomorúak vagyunk amiatt, hogy egy kritikus már rohamot volt kénytelen elszenvedni a Cyberpunk 2077-től, mielőtt az még egyáltalán megjelent volna. A játékban olyan gyorsan villogó fényeket és egyéb animációkat találni, amik rohamokat válthatnak ki az erre érzékenyekből. Ezek természetesen nem biztonságosak, és el kellett volna kerülni őket, hogy a játék biztonságosabban hozzáférhető legyen mindenki számára. Mivel láthatóan hatalmas az igény a játékra és rengetegen érdeklődnek iránta, fontos kiemelni, hogy a Cyberpunk 2077 kifejezetten veszélyes az epilepsziások számára. A fejlesztő CD Projekt Rednek meg kellene fontolnia, hogy biztonságosabbá tegye a játékot. Egy sima figyelmeztetés ehhez nem elég" - szól a szervezet közleménye.

Mint írják, naponta 87 embert diagnosztizálnak epilepsziával, és az első roham gyakran a semmiből jön, mindenféle előjel nélkül. Az Egyesült Királyságban körülbelül félmillió ember kénytelen együtt élni az epilepsziával.

A CD Projekt Red szerencsére gyorsan reagált a helyzetre, azonban közölték, hogy egyelőre csak egy külön figyelmeztetést tudnak elhelyezni a játékban, hogy az EULA-n kívül is felhívják a figyelmet a veszélyekre. Ezzel együtt közölték, hogy a fejlesztőcsapat jelenleg felméri azokat a lehetőségeket, amikkel meg tudják oldani a problémákat, és ezeket implementálni is fogják, amilyen gyorsan csak lehetséges.

A konzolok jellemzően külön is figyelmeztetnek (például a bekapcsolást követően) az epilepsziaroham veszélyére, de természetesen ott sem árt, ha a játékba belépve kapunk egy külön figyelmeztetést. PC-n természetesen még fontosabb a dolog, hiszen ott értelemszerűen nincsen a bekapcsolást követő figyelmeztetés, és várhatóan a Cyberpunk 2077 legtöbb játékosa PC-ről kerül majd ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

50 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2020. dec. 12. 11:22
#21

Kezd faraszto lenni most mar ez a sok nyafogas.

Epilepsziat okoz. Aki tudja, hogy az, az minek inditja el? Hogy megnezze, hogy  jeeeee, tenyleg. Akkor most gyorsan irok egy cikket, mert hat eppen ez a legujabb trendi jatek, akkor majd felfigyelnek az emberek arra, hogy itt van a mi kis intezetunk es ezt meglovagolva a cimlapra kerulunk...

Aztan jonnek, a feministak, a kutyabaratok, a black lives matter, meg a tobbi, altalaban a lakossab 0.0001%-at kepviselo szerverezetek es kifogasolnak valamit.

Visszaterve erre az esetre. Valoszinuleg 5 grafikai beallitas megvaltoztatasaval kb. a nullara csokkentheto az epilepszias roham eselye. Aki ezzel kuzd, az allitsa be elore. Ennyi. A tobbiek, akiknel meg nem derult ki, az ugysem fog barmit is elore beallitani, hiszen meg o sem tudja, hogy be kellene neki allitani :)

rfj1989
rfj1989
2020. dec. 11. 13:18
#20

Game option: epilepsy mode ON / OFF :D

pdx006
pdx006
2020. dec. 10. 19:06
#19

Kit zavar, legalább kiderül a betegségük. Akinek pedig már volt ilyen alapból ne erőltesse. Nem hinném hogy tömegek fognak földön fetrengeni tőle epilepsziás görcsben. Az Atari 2600 fénykorában az összes játéknál figyelmeztethettek volna ennyi erővel.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. dec. 10. 18:13
#18

Agyfasz.

Ez a figyelmeztetes minden jatek elejen ott van.

Amugy az ujsagiro bacsi, hogy viszonyult mondjuk az infamous-hoz ami kb fekete alapon lila meg rozsaszin fenyek eldoradoja.

2077-ben mar gyogyitasra kerult az epilepszia szal biztos azert villognak a diszkok meg a csapszekek.....

Terror
Terror
2020. dec. 10. 16:10
#17

Belőlem az váltott ki rohamot, hogy most már nem nő és férfi között választasz, hanem "testalkat" között. Húúúúbazze vannak bajok.

Terror
Terror
2020. dec. 10. 18:47

@sutyko_hopkins Nézzük a jó oldalát, Lucskos végre generálhat magának a pöcsöscsaj karaktert, biztosan régen vágyott már erre.

Avisto
Avisto
2020. dec. 10. 2:51
#16

A legjobb az lenne ha az opciókban lenne rá lehetőség hogy ilyesmit is beállítson/kikapcsoljon az ember, mint ahogy sok játékban van colorblind mód vagy akár arachnofobia mód is. Csak hát annyiféle "defektre" (no offense) lehetne akkor már ilyesmit csinálni hogy abba attól tartok nem fog egy kiadó külön időt ölni, egyszerüen olyan kiherélt lesz az alap (egyetlen) verzió hogy az "jó" legyen mindenkinek.  Filmeknél sem az van hogy van egy woke/pc vagy épp Kínakompatibilis verzió meg egy normális. Mindenki ugyanazt kapja.

nightmare13
nightmare13
2020. dec. 10. 6:53

@Avisto  A film nem biztos, hogy a legjobb példa, mert azokból szokott lenni különböző vágás a különböző piacokra

peti19870621
peti19870621
2020. dec. 10. 2:29
#15

A Rák enné meg a habzó szájú korlátozóját, amelyiknek igénye van habzani!! Vegyen akváriumot magának, s bele oldalkocsis stoboszkópot. Ne a CDPR-t diszvalifikálja..

Beszéltemm
Beszéltemm
2020. dec. 9. 23:28
#14

Én ezt nem értem.  Persze hogy rohamot okozhat mint a többi hasonló játék. De azontúl hogy ráírják mit kellene csináljanak. Sakkot?

ElEvEn11
ElEvEn11
2020. dec. 9. 20:00
#13

Öcsémnek egy roham során megroppant a gerince, de ti csak viccelődjetek a "gyengékkel" meg a "kisebbséggel" bátran. Majd esetleg, ha nektek alakul ki valami hasonló betegségetek, allergiátok, akkor kíváncsi leszek mekkora Janik lesztek majd. Szép napot nektek is gamer társadalom, ó te zsigeri gyűlölködő. P.S.: Jómagam is gamer vagyok egyébként.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. dec. 10. 15:04

@abysan Akinek háromjegyű az IQ-ja, az már rájött, hogy opcionális lesz a gondot okozó effektek kiiktatása. Én pusztán annak adtam hangot, hogy ez egy értelmetlen baromság, mert a látványvilág szerves része, és ezzel az opcióval nem felzárkózzák a hátrányos embert, hanem lealacsonyítanak neki valamit, hogy élvezhesse azt, ami megmaradt belőle, bármi is lesz az. Most én is kérjem hogy betonozzák le nekem az összes nyilvánosan látogatható természetparkot, hogy ne akadjon el a kerekem kavicsban, sárban, homokban, fűben? Elvégre nekem is mindössze csak egy apró kavics kell az utamba lejtőn lefele a hat centi átmérőjű első kerekem elé, és úgy repülök ki a kocsimból, hogy onnan élve már nem szednek fel.

nanotek
nanotek
2020. dec. 9. 19:45
#12

Legalább most már lesz indok, hogy jobban megrángassam a pecert egy 2070-nek. :D Vért fog szarni.. :D

tomchee
tomchee
2020. dec. 9. 19:44
#11

Ahogy az akció játékok 90%a erről most komolyan cikk kellett?:D

eriol
eriol
2020. dec. 9. 19:39
#10

Egy csodálatos trendje az elmúlt éveknek, hogy ahelyett, hogy a kisebbség alternatívát kapna a többség idomuljon a kisebbség igényeihez. Kíváncsi vagyok, ezt is így oldják e meg.

arn
arn
2020. dec. 9. 19:08
#9

mi ebben az uj? manapsag minden jatek ilyen figyelmeztetessel kezdodik.

amugy csak egy kapcsolo kellene erre, ahelyett, hogy kihereljek a jatekot. attol, hogy vki pl kerekesszekes, nem kellene lerombolni az osszes lepcsot, hanem epitsenek rampat nekik.

KikiGames
KikiGames
2020. dec. 9. 16:56
#8

Heti full értelmetlen Cyberpunk hír

PIPA

Mitch23
Mitch23
2020. dec. 9. 15:44
#7

Aki laktózérzékeny az ne akarjon tejet inni.... a pár százalék gyenge ember (próbáltam szépen fogalmazni) miatt ne butítsák le a dolgokat. Mi lesz a következő? Az asztmások miatt megadják az olimpián a max futási sebességet? Bár ez most inkább valami gyenge hírverés akart lenni a felhypeolt címhez megjelenés előtt...

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. dec. 10. 18:19

@Mosdatlan_falusi  a baba agyad. Az. 

Ezt hivjak pozitiv mutacionak amikor alkalmaszkodsz egy helyzethez.

Ez az evolucio baszki.

Aki nem alkalmaszkodik az kihal.

Jelen estben szetrobbantja a fos....

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 9. 15:12
#6

"Szomorúak vagyunk amiatt, hogy egy kritikus már rohamot volt kénytelen elszenvedni a Cyberpunk 2077-től, mielőtt az még egyáltalán megjelent volna."
Én meg amiatt, hogy a társadalmunk ekkora nyomorúságos emberekből áll. Akkor ne játssz vele, te észlény. Az összes játék azzal kezdődik, hogy kiválthat ilyen rohamot. Hát hol élt ez az ember az elmúlt 50 évben.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. dec. 10. 19:41

@sutyko_hopkins Nem nyert. Van Damme Kidobó filmjéről van szó, ami tele van rakva villódzó fényekkel, direkt ezért hasonlítottam a Penge megfelelő jelenetéhez. Nem a stressz hozza elő, hanem bárminemű hirtelen képváltozás (Amnesia-ban a jumpscare).

axe
axe
2020. dec. 9. 15:10
#5

szóval megint a genetikai hulladékok miatt szívjon a többség?

Szefmester
Szefmester
2020. dec. 9. 19:32

Miattad is szívunk rendszeresen, akkor most mi legyen veled?

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. dec. 9. 15:04
#4

Legyen kikapcsolható a fényár egy olyan játékban, aminek a látványvilága a neon... édes faszom, NFS-ben nem akarjátok kikapcsolni az autókat?!

Szefmester
Szefmester
2020. dec. 9. 19:27

@Geralt_of_Trivia Az számít ha az NFS:U 1-2ben instant kapcsoltam ki a zselé aszfaltot?

(amúgy én nem akarom kikapcsoltatni az effekteket)

okumura
okumura
2020. dec. 9. 14:14
#3

Én mindig szidom azokat a filmeket és játékokat, ahol jobb ötlet hiányában villódzással akarnak drámai hangulatot kelteni.
Úgy gondolom, hogy a művészi cél érdekében néha elkerülhetetlen, olyankor jelezni is kell, de a AAA szférának igyekeznie kéne ezt minimalizálni.

Epilepsziásként figyelni kell, én pl nem nézek a képre, ha nagyon villog...pár játéknál ez lehetetlen, mert akkor meghalsz...
Remélhetőleg ennél nem ez a helyzet.

5 éve vagyok epilepsziás, és 2 év alatt kb 20 rohamom volt, aminek egy része grandmal volt (görcsölsz, ránthatózol, elájulsz, ébredés után 5 percig azt se tudod, hogy hívnak)
Érdekes módon villódzás csak pár esetben váltotta ki, így a számítástechnikáról nem kellett lemondanom (amúgy IT-s vagyok)

3 éve rohammentes vagyok az "új" gyógyszeremmel, de én már elfogadtam, hogy nekem nem szabad koncertre menni, úszni, vezetni...a gamelésről nem mondok le :)

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. dec. 10. 18:23

@okumura  nem 5 eve vagy epilepszias mert mindig az volta,  csak 5 eve jott elo.

Szefmester
Szefmester
2020. dec. 9. 13:59
#2

"Mint írják, naponta 87 embert diagnosztizálnak epilepsziával, és az első roham gyakran a semmiből jön, mindenféle előjel nélkül."

Még talán a második és harmadik is, aztán elkezdi az ember megtanulni a jeleket amik előrejelzik a dolgot és tudatosan csökkenteni tudja a veszélyességét a "rohamnak".  Én pl nem rángatózom csak kikapcsolok egy fél-másfél percre... mikor megjelent két hét alatt 6 alkalommal volt esemény, aztán megtanultam kezelni és gyógyszer nélkül is vidáman elvagyok, 2-3 éve nem volt kikapcs, csak előjel. A srác akivel együtt voltunk a FÜV bizottság előtt már koponyalemezzel érkezett (az igazi CP :D ) mert ő nem csak könnyedén kikapcsolt hanem teljes görcsös rángatózásba kezdett, de ő is fél tucat után érezte hogy mikor kezd vibrálni az egyik keze és le tudott huppanni a földra vagy szólni hogy baj lesz. Nem volt szerencsés és nem tudta a korai jelekből elkerülni a folytatást.

kadarivi
kadarivi
2020. dec. 9. 13:51
#1

Rengeteg játék elején van erre figyelmeztetés, de a valódi megoldás a villogás kikapcsolhatósága lenne. Ahogy sok szinekkel operáló játéknál is van szintévesztő/szinvak mód.

Andreios_81
Andreios_81
2020. dec. 9. 17:50

@kadarivi  Igen, talán ez a legjobb módszer, így akinek nincs ilyen problémája, büntetlenül gyilkolhassa a retináját, aki meg nem szeretné, az ki tudja kapcsolni... én ugyan nem vagyok epilepsziás, de lehet, hogy élnék a beállítással.

Vissza az oldal tetejére