Iparági értesülések szerint a Foxconn és a legnagyobb partnere, az Apple azon dolgoznak, hogy új helyre telepítsék át az olyan termékeknek a gyártását, mint a táblagépek és a notebookok. Egyelőre hivatalosan semmit nem lehet tudni az ügyről, de szinte biztos, hogy gazdaságpolitikai oka van a lépésnek.

Nem kell túl sokáig gondolkodni azon, hogy miért hozott ilyen döntést az Apple, lényegében biztos, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti feszültség ennek az alapja. A cupertinói alakulat pontosan látja azt, hogy az egykor rendkívül stabil kínai gazdaság jelenleg nem áll túl fényesen. Donald Trump korábban már több különadót is kivetett a Kínából Amerikába érkező termékekre, és azt is belengette, hogy akár a szórakoztató elektronikai eszközök is ilyen sorsra juthatnak.

Galéria megnyitása

A két ország nagyon kemény kereskedelmi háborút vív, amiben nem látni egyelőre, hogy bármelyik fél egyértelmű győztes lehet. Mások mellett a Huawei-t is ennek az összetűzésnek az áldozataként kezelik, ami egyáltalán nem megalapozatlan. Korábban is voltak kritikák a kínai gyártóval szemben, de csak 2019 tavaszán keményített be az USA vezetése, akkor viszont olyannyira, hogy meglehetősen kilátástalanná vált a cég sorsa. De kanyarodjunk vissza az Apple-höz.

Vietnámba költözik a laptopok és tabletek gyártása, és az új üzem állítólag már javában készül. Állítólag nem kell sokáig várni arra, hogy beinduljanak a gyártószalagok. Már 2021 első felében elindulhat a termelés. Valószínűleg nem kizárólag iPadeket és MacBookokat fognak gyártani a létesítményben, de ezek lesznek a fókuszban.

Galéria megnyitása

Az üzemnek Bac Giang tartomány adhat majd otthont, és állítólag a FuKang Technology Co Ltd leányvállalat felel majd a vietnámi terjeszkedésért. 270 millió dolláros fejlesztésről beszélhetünk, ami idővel természetesen egy nagyobb projekté is kinőheti majd magát.

A mostani hír igazából nem meglepetés az ágazat számára. Az utóbbi időben folyamatosan azt lehetett látni, hogy aki csak teheti, próbál „menekülni” Kínából. A gyártók általában maradnak Ázsiában, mint ahogy az most a Foxconn esetében is látható, de néhány alkalommal más fejlődő területekre is települnek ki üzemek Kínából.

Galéria megnyitása

Az Apple korábban már az iPhone-ok gyártásánál is ebbe az irányba mozdult el, és a lehető legkisebb mértékben támaszkodik már Kínában található üzemekre, a jövőben pedig talán teljesen „kiköltözik” Kínából. Mások mellett például a Samsung is így tett, és ma már legfeljebb szerződött partnerek által gyártott Galaxy modellek készülnek Kínában.

Azt nem tudni, hogy ennek a tendenciának mi lesz a hosszú távú következménye, de az biztos, hogy jelenleg Kínát kivéve mindenki nyer a dolgon. A termékek elállítása például Vietnámban biztosan olcsóbb lesz, hiszen alacsonyabb bérekkel lehet foglalkoztatni a munkavállalókat. A vállalatok pedig általában kiemelkedő kedvezményeket is kapnak egy-egy új üzem létesítésekor a különböző országokban. És mivel a gyártósorok ugyanolyan magas követelmények mellett fognak felállni, lényegében a minőségre nincs hatása a változásoknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2020. dec. 1. 13:24
#4

Félnek az amcsik, hogy Kína túlnő rajtuk. Bár ha most lépnek, akkor is kb. még 5-10 év, mire kiköltözik szépen mindenki, mivel azt nem tehetik meg, hogy a befektetett pénzt csak úgy veszni hagyják, előbb el kell amortizálni a gyártósorokat, ki kell futtatni a meglévő termelést, és a többi.

Kíváncsi vagyok, hogy ez egy általános trend lesz-e, vagy csak a "trumpkodás" következménye, egy-két elszigetelt esettel.

Na és az is kérdés, hogy mi lesz erre a kínai lépés, vajon meg tudnak-e állni a saját lábukon most már, vagy esetleg kénytelenek lesznek drasztikusabb lépésekre, amiből aztán cirkusz lesz.

Busterftw
Busterftw
2020. dec. 1. 14:51

@Bihus Nem epp igy none Kina tul rajtuk? Csak arra kenyszeritene oket megjobban, hogy sajat labukra alljanak.

Busterftw
Busterftw
2020. dec. 1. 10:18
#3

Brutal az a bambusz allvanyzat a kepen.

pdx006
pdx006
2020. dec. 1. 0:51
#2

Szerintem 10 év és az összes tech óriás Vietnámba fog tobzódni, mert ott nem kell kifizetni a munkát nagyon elég a bambuszrügy meg a rizsa. Gusztustalan amit ezek megengednek maguknak, mert ugye annyira rászorulnak a spórolásra.

humaniod
humaniod
2020. dec. 1. 1:26

@pdx006 Mi lenne ha egyszer elutaznál Ázsiába és megnéznéd, hogy olyan-e mint ahogy a Rambo filmek alapján elképzeled?

tomchee
tomchee
2020. nov. 30. 19:58
#1

Vietnamban még nem figyelnek oda annyira, h büntessék a gyerek munkat gondolom.... :)

csabi02
csabi02
2020. dec. 1. 10:44

@tomchee vagy mert tőlük nincs rettegésben az usa a és a nemzetbiztonsága... :-D

Vissza az oldal tetejére