Videón látható működés közben a BOE hajtogatható panelje

A kijelző minden fontos paraméterére fény derült, és azt is elmondta a vállalat, hogy mennyi hajtással tesztelte ezt.

Videón látható működés közben a BOE hajtogatható panelje

Az okostelefonok további növekedése már szinte biztos, hogy a kihajtogatható dizájnok használatával lesz megoldott, éppen ezért egyre több panelgyártó dolgozik azon, hogy minél előbb megfelelő technológiával tudjon előrukkolni az új igényhez. Ezúttal a BOE mutatta be, hogy milyen megoldást biztosít majd az érdeklődő partnerek számára.

A BOE Display egy ideje már dolgozik azon, hogy kereskedelmi forgalomban is bevethető hajtogatható megjelenítőt hozzon létre (a borítón például a vállalat egy korábbi fejleszése látható), és most megmutatta a közönségnek, hogy éppen hol tart. A vállalat egyelőre még prototípusként kezeli a flexibilis megoldását, de az elmondottak alapján eléggé jól áll a fejlesztés, és a strapabíróság sem jelent már problémát. Először nézzük, hogy mi a helyzet a panel főbb paramétereit illetően.

A kínai vállalat által megvillantott kijelző 7,65 hüvelykes átlóval rendelkezik, és 2048 x 1536 képpontos a felbontása, szóval nem a részletességével fog hódítani, de azért elfogadható képminőséget produkálhat – egészen pontosan 338 PPI-s pixelsűrűségről beszélhetünk. Mivel hajlítható megoldásról van szó, így nem meglepő módon AMOLED-es az egység alapja, nem pedig LCD. Ezeken felül azt is megosztotta az érdeklődőkkel a BOE Display, hogy a fényerő 380 nites lehet, képes lesz az egység 100%-ban lefedni az NTSC színteret, és még azt is megjegyezte a cég, hogy a késleltetés 1 ms alatt fog alakulni, de ez egyértelmű az AMOLED technológiának hála.

A cég arra vonatkozóan is közölt pontos adatot, hogy mekkora hajlítást fog elviselni a megjelenítő, a közlemény szerint elvilieg egy milliméteres rádiuszban is meg lehet majd hajlítani. Azonban ennek ellenére a referenciaként szolgáló eszközt kifelé lehet hajtani, nem pedig befelé, mint a Samsung által demonstrált szerkezetet, így értelemszerűen a BOE megoldásánál sokkal kevesebb stressz éri az egységet a hajlításkor. (A BOEmegoldása a FlexPai-hoz áll közel.) A 7,65 colos panelnek otthont adó gépezetre „Phonblet” néven hivatkozik a BOE Display. A kiállított prototípusnak a kávája nem éppen vékony, de a kínaiak elmondták, hogy a mindössze 0,66 milliméter vastag kijelző felül és a két oldalán is csak 2 milliméteres kerettel rendelkezik, kizárólag alul igényel egy kicsit nagyobb helyet, ezen a ponton 5,5 milliméteres kerete. Ezek alapján viszonylag kompakt testbe is be lehet majd zsúfolni a szóban forgó megjelenítőt.

Az ilyen fejlesztéseknél mindig az nehezíti meg igazán a fejlesztők dolgát, hogy megfelelő megbízhatóságot tudjanak nyújtani, hiszen nagyon komplex megoldásokról beszélhetünk. A BOE Display elmondása alapján az általa kiállított megjelenítőnél már nincsen gond azzal, hogy akár éveken át is bírja a folyamatos hajlítgatást a felhasználók kezei között. 100 ezer meghajlítástól még elvileg semmi baja nem esik az egységnek. Ugyanakkor azt azért meg kell említeni, hogy a Samsung állítólag legalább 200 ezer hajlítást is elviselő panelt alkotott, szóval strapabíróbb.

Az összehajtható okostelefonok eleinte borzasztóan sokba fognak kerülni, ezt már biztosan kijelenthetjük. Az viszont bíztató, hogy egyre több gyártó képes megfelelő kijelző előállítani, ez remélhetőleg oda vezet majd, hogy beindulhat az árverseny.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap