A Hellblade alkotói egyedi utat járnak a motion capture, vagyis digitális mozgásrögzítés játékbeli filmbevágásokká alakításában. Gyakorlatilag percek alatt képesek a művelet végrehajtására, a minőség feláldozása nélkül.
A játékot készítő Ninja Theory mutatta be fejlesztői naplójában az Epiccel, a Cubic Motionnel és a 3Laterallal közösen kialakított módszert, mellyel az eddigieknél sokkal gyorsabban képesek a felvett színészek előadását játékbeli képekké alakítani. Az ötlet lényege, hogy olyan könnyűvé teszik a digitális mozgásrögzítést, mintha egy sima filmfelvétel lenne. Be is mutatták, hogyan működik az egész: a Ninja Theory a számítógépes grafikára fókuszáló fejlesztői rendezvény, a Siggraph 2016 résztvevőinek demonstrálta a dolgot azzal, hogy a színpadon élőben felvett jelenetet a korábban szükséges hetek, vagy akár hónapok helyett néhány perc leforgása alatt rögzítette, szerkesztette, renderelte, majd egyesítette egy korábban felvett másikkal.
A stúdió díjat is kapott az igazán meggyőző ötletért (Award for Best Real-Time Graphics & Interactivity). A videó megnézése után érthetőbbé válik, miért forradalmi az újítás, mikor a film közepe felé látjuk, hogy olvad össze a régi és a helyszínen rögzített új felvétel.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy amint digitális mozgásrögzítés segítségével felveszik a színésznő előadását, az eredményt egy szerkesztőprogram segítségével nagy felbontásban a játékba helyezik, mindenféle változtatás nélkül, a kívánt időpontra. A fejlesztő így jobban láthatja, milyen lesz a kész eredmény. Innen aztán annyit játszhatnak a fényekkel, a kameraállásokkal és minden mással, amennyit csak akarnak, mindezt egy élő 3D-s környezetben, mely szinte azonnal leköveti a változásokat. Akár össze is illeszthetnek két jelenetet, mint ahogy az a videón is történik, mikor a színésznő saját, korábban rögzített tükörképével társalog. Az egész, real-time cinematography néven futó módszer sokkal közelebb áll a klasszikus filmkészítéshez, mint az eddigi hagyományos digitális technikákhoz.
A Hellblade megjelenési idejéről még nincs információnk.






























