VHS effekttel állít emléket az 57 éve megjelent videomagnónak a Youtube

Történelmi jelentősséggel bír az 1956-ban megjelent technológia, mely lassan teljesen eltűnik a nappalikból.

VHS effekttel állít emléket az 57 éve megjelent videomagnónak a Youtube

A Google szeret megemlékezni a különféle, valamilyen nagyobb jelentőséggel bíró évfordulókról, legyen az bármilyen témájú. Ezt persze igyekszik valamilyen hatásos, figyelemfelkeltő módon megtenni, és ennek egyik ideális terepe például a Youtube. Ráadásul a mostani téma szorosan kapcsolódik is a videomegosztóhoz, hiszen a mozgóképek hordozását és lejátszását lehetővé tevő VHS mostanság ünnepli 57. születésnapját.

Néhány, "kitüntetett" felvételnél a lejátszó jobb alsó sarkában egy videokazetta alakú gombot lehet felfedezni, és a rákattintást követően a jelenet a videós korszakra jellemző zajos, szaggatott effekttel kerül megjelenítésre, egy kis nosztalgiát ébresztve a videomagnós "házimozizásról".

Egy jó példa erre az a kisfilm, ami az űrhajósok alvási szokásaival foglalkozik. Az effekt bekapcsolását követően láthatjuk, milyen lenne a film, ha régi videomagnónkon játszanánk le (a beágyazott változatnál sajnos nem jelenik meg az ikon, át kell menni a YouTube oldalára).

A technológia úttörője az Ampex Corporation volt 1951-ben. Ő volt az első cég, ami mágnesszalagos képrögzítő eszközt alkotott meg, első videomagnójuk az Ampex VRX-1000, de ez még nem volt elérhető kiskereskedelmi forgalomban. Az otthoni felhasználásra, a halandó emberek számára is megfizethető videomagnók a 70-es években voltak megvásárolhatóak, de hazánkban még a 80-as, 90-es években sem voltak filléres játékszerek. Napjainkra viszont teljesen kiszorultak a háztartásokból, hiszen leváltotta őket a DVD, és a HD felbontást kínáló Blu-ray is rohamos terjedésben van.

Végezetül érdekességképpen néhány specifikációs adat:[list type="unordered"]

[*]Lejátszási/felvételi sebesség SP üzemmódban: PAL rendszerben 2,339 cm/s, NTSC rendszerben 3,335 cm/s.

[*]Szalagszélesség: 12,70 mm (½ inch)

[*]Jelátvitel: 3-3,5 MHz

[*]Vízszintes képfelbontás: jobb mint 240 oszlop

[*]Függőleges képfelbontás: PAL rendszerben 576 sor, NTSC rendszerben 486 sor

[*]Frekvenciaátvitel: állófejjel: 100–9000 Hz +-3dB; forgófejjel: 20–20000 Hz +-1dB (jel-zaj arány: 42 dB, illetve <72 dB)

[/list]

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward