Vezeték nélkül is gyorsan tölthet a Mate 20

Vezeték nélkül is gyorsan tölthet a Mate 20

A Huawei kapcsán a napokban több FCC dokumentum is megjelent. A vállalat nevéhez köthetően kettő gyorstöltőt is megvizsgáltak a hatóságok, és a napvilágot látott információk alapján mindkét újdonság egészen érdekesnek ígérkezik.

Arra már egy ideje számítani lehetett, hogy a Huawei egy új, tovább fejlesztett SuperCharge töltő bevetésére készül, és ezt most már az FCC is meg tudja erősíteni. A következő generációs eljárás a korábbinál majdnem kétszer nagyobb teljesítmény leadására lesz képes. A SuperCharge a jelenlegi formájában 22,5 wattos teljesítményt tud, azonban a most érkező technológia esetében már 40 wattról beszélhetünk majd. 10 voltos feszültség mellett 4 ampert tud produkálni az elsőként a Mate 20 okostelefonok mellett bevetésre kerülő adapter. Ez a megoldás már az Oppo által bevetésre küldött Super VOOC ellenfeléül szolgál, ami augusztusban debütált a Find X Lamborghini Edition okostelefonnal karöltve. (Ez egyébként még egy fokkal izmosabb, hiszen 50 wattos.)

Galéria megnyitása

Ezen felül szintén érdekes újdonság lesz a Huawei új vezeték nélküli gyorstöltője is, ami természetesen továbbra is bőven elmarad a következő generációs vezetékes gyorstöltéstől, de az olyan megoldásoktól, mint például a 18 wattos Quick Charge, már egyáltalán nem áll nagyon távol. Az FCC egy 15 wattos vezeték nélküli töltőpadról beszél, amit a Huawei a CP60 termékazonosítóval illetett. A vázlatos képeken visszaköszönő megoldás szimplán kör alakú, és minden bizonnyal csak rá kell majd fektetni a vezeték nélküli gyorstöltést támogató mobilt. Erről azt lehet még tudni, Qi szabványnak megfelelő, és így talán nemcsak a Huawei saját okostelefonjait lehet majd rajta tölteni, hanem egyéb eszközöket is, viszont a maximális teljesítményre valószínűleg csak a megfelelő készülékekkel lesz képes. Eddig egyébként a Huawei-nél mindössze a Mate RS Porsche Designnál volt biztosított a vezeték nélküli töltés, de remélhetőleg most már nem kizárólag a különleges kiadás fogja ezt a lehetőséget megkapni.

Azt egyelőre egyébként nem jelenthetjük ki biztosan, hogy minden új generáció Mate támogatni fogja a frissen bevezetésre kerülő gyorstöltőket. Ez előre láthatólag csak a vállalat október 16-án megrendezésre kerülő bemutatóján fog kiderülni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap