Mindig is nehézséget okozott egy végzős diák életében, hogy ugyan szívesen helyezkedne el egy nagyobb vállalatnál, ahhoz szakmai tapasztalat szükséges. Ha pedig nem veszik fel sehova, nem tud szakmai tapasztalatot szerezni.

A Ubisoft ezen igyekszik segíteni a tavaly már limitáltan elindított végzős programjával, amit 2015-ben ismét visszahoz, ezúttal már szinte minden stúdiójánál. Így elérhetőek lesznek pozíciók Franciaországban, Finnországban, Szingapúrban, Svédországban, Romániában, Ukrajnában, Kanadában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is.

"Ezen a programon keresztül a végzett diákok azonnal bekerülhetnek egy pörgős, profi pozícióba, ahol azonnal szerezhetnek szakmai tapasztalatot. A felvételhez pedig semmilyen korábbi munkatapasztalatra nincs szükségük" - szól a hivatalos leírás. A sikeres jelentkezők először egy két évre szóló állást kapnak, amit kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy számos különböző dologba beletanuljanak - a Ubisoft szerint itt két év alatt négy évnyi tapasztalatot szereznek, és később feljebb léphetnek a Ubisoft szamárlétráján. A felvettek számára adott esetben a költözést is fizeti a Ubisoft, és egyébként kompetitív fizetést is ígér.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
SzAdamAndy
SzAdamAndy
2015. jan. 9. 23:35
#10

Nézegettem a Treyarch oldalát, amibe benne van hogy legalább egy AAA kategóriás játék (szinte minden studió kér 1 AAA-s címet), több éves tapasztalatról nem is beszélve. A City Interactive-os Sniper sorozat annak számít akkor fel is vesznek onnan valakit? :D

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2015. jan. 11. 15:15

Sniper: Ghost Warrior !!?? :D pontosabban.

ptaylord
ptaylord
2015. jan. 9. 22:55
#9

..idén nagy divat szidni az UBI-t, de szerintem ez akkor is egy jó dolog.(nem az szidás hanem az ötlet amiről a cikk szól:)) Kár hogy más szakterületeken nem igazán van ilyesmire példa. A friss-diplomásoktól rögtön 3-5 év munkatapasztalatot várnak a legtöbb helyen...

thedeveloper
thedeveloper
2015. jan. 9. 22:14
#8

Igazából, Ti csak szeretnétek náluk dolgozni. :)

Jobban néz ki egy CV-ben, hogy mondjuk Kanadában 1 évig a Ubisoft-nál dolgozott valaki, mint az, hogy 1 éven keresztül culágerkedett a mai modern magyar munkaalapú társadalomban..

siriq
siriq
2015. jan. 9. 22:29

+1 Az biztos. Itt aztan profi arok takaritotol kezdve gyakorlott agvago szakmaig mindent tanitanak :D Elegge egyertelmu en is az ubisfothoz mennek.

Kerty
Kerty
2015. jan. 9. 19:57
#7

Na már a fiatalokat is beleviszik a szórakoztatóipar mutyi kellős közepébe :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jan. 9. 21:59

Igaza van corzi-nak csak emberek kellenek, akikre lehet majd mutogatni. xD

gombabacsi
gombabacsi
2015. jan. 9. 19:05
#6

Elmesélem hogy műxik ez:

1: felveszik a semmihez se értő "lelkes" fiatalt

2: egy csomót felvesznek

3: a cég rendesen, keményen dolgozó embereinek kell a sok szart javítgatniuk amit ezek összegányolnak

4: a végén a rendesen dolgozó emberek idegesek lesznek, erre rájuk sütik hogy "nem csapatjátékosok"

:D:D:D

ezen kívül ezeket a fiatalokat lehet ezerrel túlóráztatni, hétvégéztetni

másik történet: egy nagy cg-s cégnél bemegy a főnök a profikhoz:

-srácok, ki akarna indiába menni tanítani az indiaiakat?

:D:D:D

scarysandwich
scarysandwich
2015. jan. 12. 10:47

[italic]gombabacsi: másik történet: egy nagy cg-s cégnél bemegy a főnök a profikhoz:

-srácok, ki akarna indiába menni tanítani az indiaiakat?[/italic]

Engem pont ma támadott be a főnököm pont ugyanezzel a kérdéssel. Mit feleljek? :D :D

A munkahelyemen a senior dev-et én tanítom a C# varázs trükkjeire gyakornok létemre (hozzáértőknek: Reflection.Emit - IL), és már 10 éve van a szakmában, de még ilyet nem látott. :D

Gondolom ezért kérdezett rá az indai útra a főnök. :D

Majd én is bepróbálkozok ilyen programnál 3 év múlva, de addigra már lesz 2 év szakmai tapasztalatom. :D (Szendvics kurzuson vagyok)

eriol
eriol
2015. jan. 9. 16:42
#5

Kell az olcsó munkaerő a városok rendereléséhez meg textúrázáshoz, és a kínaiak már túl drágák... :)

khaun
khaun
2015. jan. 9. 15:58
#4

/s Amit műveltek az elmúlt időszakban, lehet ez a legjobb döntés. Majd a fiatalok a szorgalmi időszakban nem fognak lustálkodni az optimalizáció alatt.

rfj1989
rfj1989
2015. jan. 9. 15:33
#3

Ördögi kör: "Mindig is nehézséget okozott egy végzős diák életében, hogy ugyan szívesen helyezkedne el egy nagyobb vállalatnál, ahhoz szakmai tapasztalat szükséges. Ha pedig nem veszik fel sehova, nem tud szakmai tapasztalatot szerezni."

Erre a problémára más területeken is oda kellene figyelni, és megfelelő gyakorlati munkákat biztosítani a frissen végzetteknek.

Zabalint
Zabalint
2015. jan. 12. 11:10

Csak kérdés, hogy mi alapján tűnik ki. Nem biztos, hogy a legtehetségesebbek tűnnek ki.

maxpapa
maxpapa
2015. jan. 9. 15:26
#2

Jaj nekünk játékosoknak!!!xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. jan. 9. 15:20
#1

Gondolom ösztöndíjas marketing és grafikus szakembereket keresnek tonnaszámra és néhány programozót, hogy éhbérért írjon nekik egy működő engine-t.

corzi
corzi
2015. jan. 9. 15:22

nem. ha a kovetkezo szarul sikerulne majd rajuk fogjak h miert lett rossz a jatek :D a tobbi fejleszto studioba meg nem biztos h igy plusz pont h naluk szerzett az ember tapasztalatot :D

Vissza az oldal tetejére