A Lenovo úgy látszik mégiscsak tud titkot tartani, íme a Z5

A Lenovo "kávamentes" okostelefonja egy jókora bemetszéssel tarkított megjelenítőt vonultat fel, igazán jó az ár-érték aránya és figyelemfelkeltő színben is hozzá lehet majd jutni.

A Lenovo úgy látszik mégiscsak tud titkot tartani, íme a Z5

Az okostelefonokról sokszor már a megjelenésük előtt lehet elejtett információkat hallani, amik általában be is igazolódnak, a Lenovo Z5 viszont az iskolapéldája annak, hogyan lehet a kiszivárgott információkkal megvezetni a közönséget. Egy szinte teljesen kávamentes mobilban reménykedtek az érdeklődők, ami a csúcskategóriát veszi célba, és még olyan információkat is lehetett hallani, hogy akár 4 TB-os tárkapacitással is elérhető lesz. Nos, ehhez képest a Z5 egy jóárasított középkategóriás mobil lett, az átlagosnál valóban vékonyabb peremmel.

Galéria megnyitása

Az újdonság egy 6,2 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel nyújtott képaránnyal és egy bemetszéssel a tetején, az előlap-kijelző aránya elvileg 90% körül alakul, ami ugyan elmarad a várakozásoktól, de attól még elég jó eredmény. A panel 2246 x 1080 képpontos felbontással szolgál, állítólag támogatja a DCI-P3 színteret, a fényereje eléri az 500 nitet, a kontrasztaránya pedig 1500:1-hez. Az előlap Gorilla Glass üveggel lett lefedve. Az okostelefon az Android 8.1 operációs rendszerrel áll a rajthoz és a ZUI 3.9 grafikus felhasználói felület lesz ráhúzva. Ezen a ponton fontos azt elmondani, hogy a Lenovo ígéretet tett arra, hogy frissíteni fogja a gépezetet az Android P-re, és azzal együtt a ZUI 4.0-t is megkapja majd a mobil. A Z5 hátán található duálkamerát egy 16 és egy 8 MPixeles megoldás alkotja, itt a segédkamera a mesterséges mélységélesség előállítására koncentrál, ami például a portrézásnál jön majd jól. Számolni kell PDAF támogatással, F/2.0-s lencserendszerrel és egy LED-es villanóval is. Az előre tekintő kamera már magában van, ez 8 megapixeles és szintén F/2.0-s az optikája.

Galéria megnyitása

Az Lenovo Z5 egy nyolcmagos, 14 nm-es rendszerchipet vonultat fel a Qualcomm kínálatából. A Snapdragon 636-ról van szó, ami Kryo 260 processzormagoknak ad otthont két négyfős klaszterre bontva 1,8, illetve 1,6 GHz-es órajelen. Itt egy Adreno 509 integrált GPU felel a grafikus feladatokért. A rendszernek 6 GB-nyi memóriával kell gazdálkodnia, ami minden helyzetben gondtalan multitaskingot tesz majd lehetővé. A háttértár kapacitása 64 vagy 128 gigás lehet, szóval ilyen téren sem érheti szó a ház elejét, és a bővíthetőségről is gondoskodott a vállalat. A kapcsolati képességek listáját a 4G LTE hálózati modem nyitja, emellett van még az okostelefon tarsolyában 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 5 modul és A-GPS vevő, ami más navigációs rendszerre is képes támaszkodni a megbízható üzem érdekében. Dual-SIM-es a készülék, de a második kártyahelynek egy fiókon kell osztoznia a microSD-vel.

Galéria megnyitása

A Lenovo újdonsága 6000-es jelölésű alumíniumötvözetből készült keretet kapott, a hátára pedig Gorilla Glass üveg került, mint a frontjára – annak érdekében, hogy kevésbé gyűjtse a szennyeződéseket, kapott egy speciális bevonatot. A szerkezet 153 x 75,65 x 7,85 milliméteres vonalakkal határolt, a tömege pedig 165 gramm. A készüléket meg lehet majd vásárolni szimpla fekete és kék színben, akik pedig szeretik az extravagánsabb megoldásokat, letehetik a voksukat a gyöngyház hatású kék-lila változat mellett, aminél a hátlap színe a fény beesésének függvényében váltakozik. A Lenovo Z5 hátán található egy ujjlenyomat-olvasó, de nem csak ezt lehet használni biometrikus azonosításra, hanem az előlapi kamerát is, ami támogatja az arcfelismerést – persze ez kevésbé biztonságos, mint az előbbi opció. A kereten C-típusú USB csatlakozó található, és szerencsére nem kell lemondani a 3,5 milliméteres aljzatról sem. Az okostelefon egy 3300 milliamperes akkumulátorból táplálkozik, és támogatja a gyorstöltést, ami elvileg 15 wattos.

Galéria megnyitása

A Lenovo Z5 az egyszerűbb színekben a 64 gigás tárhellyel átszámítva 205 dollárba fog kerülni, a különleges kék-lila modellért pedig 220 dollárnak megfelelő összeget kell majd leszurkolni, a 128 GB-tal szolgáló modell neve mellett pedig minden esetben kb. 280 dolláros összeg szerepel majd. Az elérhetőség tekintetében nem tévedtek a korábbi információk, tényleg június 12-én kerül majd a boltokba Kínában a mobil.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward