VÉGRE LENCSEVÉGRE KAPTÁK A SOKAT EMLEGETETT SOCKET AM4-ES RYZEN 3 5100-AS PROCESSZORT

Ez a processzor igazából nem újdonság, már korábban is pletykáltak létezéséről, majd később a Gigabyte processzor-kompatibilitási listáján is megjelent, lencsevégre kapni viszont nem sikerült – egészen mostanáig.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. szept. 26. 12:32
Végre lencsevégre kapták a sokat emlegetett Socket AM4-es RYZEN 3 5100-as processzort

Az AMD még manapság is aktívan bővíti Socket AM4-es processzorkínálatát, pedig a szóban forgó processzorfoglalat most már 9. évét tapossa, de mivel több régióban is nagy a kereslet a költséghatékonyabb processzorok és platformok iránt, a Socket AM4-es modellek pedig még mindig jó teljesítményt nyújtanak, így az AMD sem engedi el a platform kezét. Éppen nemrégiben mutatkozott be néhány új modell, ahogy azt korábban már megírtuk, a napokban pedig felbukkant egy újabb Socket AM4-es processzor is, amelynek létezéséről igazából már lehetett tudni a korábbi szivárgások révén, de lencsevégre kapni még nem igazán sikerült.

Az egyik szemfüles hardverdetektív, momomo_us rábukkant a szóban forgó processzora, ami Kínában kerülhetett forgalomba, és ami a 100-00000456-os OPN kód alatt fut. Erre az OPN kódra az AMD hivatalos weboldala nem ad találatot, és igazából maga a processzor sem szerepel a vállalat weboldalán, azaz kis mennyiségben, kevés régióban értékesített példányról lehet szó. A processzor márpedig létezik, erre utal a Gigabyte korábbi processzor-kompatibilitási listája, illetve a termékről készített fotó is.

Galéria megnyitása

Maga a processzor egy 4 maggal és 8 szállal rendelkező megoldás, ami ugyan a RYZEN 5000-es sorozatba tartozik, azaz elméletben Vermeer lapka köré kéne épülnie, itt mégsem az a lapka adja az alapokat, hanem a RYZEN 5000G sorozatból ismerős Cezanne, ami nem chipletes, hanem monolitikus felépítéssel rendelkezik, valamint iGPU is lapul a fedélzetén. Jelen esetben az iGPU inaktív, ezért sem kapott „G” jelölést az „új" processzor, csak a négy processzormag és a nyolc szál fogható munkára, méghozzá 3,8 GHz-es alap- és 4,2 GHz-es maximális boost órajel mellett. A szóban forgó processzor lényegében a széles körben ismert RYZEN 3 5300G alapjaira épül, de 200 MHz-cel alacsonyabb magórajelen üzemel és aktív iGPU-t sem használhat.

A 65 W-os TDP kerettel rendelkező processzor elsősorban az OEM partnerek és a rendszerépítők számára készült, ők is csak kisebb mennyiségben használják, ezért sem igazán bukkant fel még róla fotó, annyira ritka. Ez a modell eredetileg a Renoir lapka köré épülő RYZEN 3 4100 utódjaként készülhetett el, amihez képest új architektúrát használhat és 200 MHz-cel magasabb boost órajelet is bevethet, valamint L3 Cache terén is duplázott.

A RYZEN 3 5100 a jelek szerint egyelőre csak Kínában érhető el, ott is csak korlátozott mennyiségben, ami arra utal, globális piacra dobása továbbra sincs tervben, de ha a helyzet változik, arról be fogunk számolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2025. szept. 27. 18:52
#5

Ez egy ryzen 3, nemtom ki az aki nagyon várta...

Joachim21
Joachim21
2025. szept. 27. 15:49
#4

Most hogy lencse végre kapták lehet ámulni mennyivel másképpen néz ki mint a többi AM4-es CPU...

csapi26
csapi26
2025. szept. 27. 8:05
#3

ezaviláglegjobbprocesszoralesz

Gpety
Gpety
2025. szept. 26. 21:11
#2

Kellett ez, mint kenyérnek a penész...

GeriBátyó
GeriBátyó
2025. szept. 26. 13:06
#1

Nem ez az első az 5000-es sorozatban, ami ilyen. Az 5500 is Cezanne alapon van, az az 5600G butítása.

Dragon3k
Dragon3k
2025. szept. 27. 15:48

@GeriBátyó am5 esetében semmi gond a számozással, ott van a sima, van a G-s erősebb igp-vel és van az f, letiltott igp-vel, gondolom zen6-nál maradnak ugyanennél a nevezék tannál. Az 5000-res szériánál tényleg jól megkavarták a dolgokat az elnevezésekkel, de még átlátható, viszont jön az 5600f, aminek az elnevezésének semmi értelme, mivel csak kicsit visszafogottabb órajelekkel jön, mint az 5600, így az f tag nem tudom mit akar takarni.

Vissza az oldal tetejére