VÉGRE KIDERÜLT, MIT MUTAT BE AZ INTEL SZEPTEMBER MÁSODIKÁN

A találgatásnak vége, most már hivatalosan is tudható, mivel készül az Intel az említett napon, valamint egy augusztusi rendezvényről is érkezett hír, ami szintén érdekesnek ígérkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. aug. 7. 10:38
Végre kiderült, mit mutat be az Intel szeptember másodikán

Július közepe környékén derült fény egy meghívóra, amely alapján szeptember másodikán valami fontosat mutathat be az Intel, ám akkoriban még csak találgatni lehetett azzal kapcsolatban, vajon miről is lehet szó. Az új videokártyák mellett a Tiger Lake-U és Tiger Lake-Y sorozatú mobil processzorok is szerepeltek a lehetséges termékek listáján, a friss információk alapján pedig úgy tűnik, „csak” a mobil processzorokat mutatja be a vállalat az említett napon.

Galéria megnyitása
A Tiger Lake család persze igen nagy jelentőséggel bír, hiszen második generációs 10 nm-es központi egységekről van szó, amelyek új CPU és iGPU architektúrát alkalmaznak. Az igazán lényeges ezek közül az Xe architektúra lesz, attól ugyanis sokat vár a piac és a befektetők is.

A processzormagok esetében a Willov Cove architektúra jut szerephez, amely magasabb IPC-t kínál mind a Skylake, mind pedig az Ice Lake processzoroknál használt Sunny Cove architektúrához képest, ám a tényleges gyorsulásról majd csak az első független tesztek számolhatnak be. Ezekkel a termékekkel sikerülhet ütőképes vetélytársat állítani a Renoir alapú RYZEN 4000-es mobil processzorok ellen, amelyek nyolc darab ZEN 2-es processzormaggal büszkélkedhetnek, míg a Tiger Lake esetében várhatóan négy lesz a maximális magszám.

A Tiger Lake sorozat után véget ér a hagyományos mobil processzorok kora az Intelnél, ugyanis érkeznek a hibrid dizájnok, ahol a kis- és nagy teljesítményű processzormagok keverésével oldják meg, hogy a rendszer jó teljesítményt nyújthasson, ugyanakkor energiahatékonyság terén is versenyképes lehessen, de ez már egy másik történet. Szeptember másodikán egyébként virtuális előadás keretén belül mutatkozhatnak be az újdonságok, amelyekről természetesen be fogunk számolni.

Érdekesség, hogy kicsit előbb, augusztus 13-án egy másik virtuális előadás keretén belül szintén fontos témáról lesz szó, ugyanis Raja Koduri beszámol majd arról, hol tart jelenleg a csapata az Xe architektúrával kapcsolatos munkában, illetve remélhetőleg az architektúráról is esik majd néhány szó – legalább az Xe-LP változatról, ami a Tiger Lake fedélzetén kap helyet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
GeriBátyó
GeriBátyó
2020. aug. 7. 23:58
#4

" A Tiger Lake család persze igen nagy jelentőséggel bír, hiszen második generációs 10 nm-es központi egységekről van szó"  Mégis hogyan jött ki az, hogy második generáció? A Cannon Lake jött a 2. generációs 10 nm-en (az elsőt teljesen kukázták), az Ice Lake a 3. generációson, a Tiger Lake-hez pedig megint módosítottak a gyártáson.

gabushi
gabushi
2020. aug. 8. 11:44

@GeriBátyó de az ice lake se az lett mint aminek eredetileg tervezték.. a valódi terveikhez képest jelentős csúszások (időben) és csúsztatások (specifikációban/teljesítményben -> órajel, a több magos variánsok terveinek "elvetése" idő hiányában) vannak...

girhes89
girhes89
2020. aug. 7. 12:44
#3

CPU fronton a kozepso ujjukat... :D

Meteoreso
Meteoreso
2020. aug. 7. 11:17
#2

A Rajás bejelentés lesz ebből az izgi az Xe-LP teljesítményéből lehet valami hozzávetőlegeset majd mondani a videókártyáik teljesítményéről .. legalábbis én ezt remélem valami életképes tesztet is mutogatnak majd. Én kedvelem Raját humoros figura sejkeket is megnevetette annó a befektetőin,  kicsit olyan mint Kojima nem lehet eldönteni hogy egy meg nem értett zseni vagy egy túlértékelt látnoki képességekkel megáldott őrült. De majd most kiderül hamarosan a pénztelenség miatt volt e eddig sikertelen vagy másért.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. aug. 7. 10:45
#1

Az S érdekelne, mert ha belátható időn belül jön akkor azt vennék nem 10xxx-es valamit.

Vissza az oldal tetejére