Egy belsős informátor valamilyen módon le tudta fotózni az Xbox Series X érkező kontrollerének fehér, külön megvehető változatának csomagját, valamint magát az irányítót is. A Robot White színű kontroller csomagolásán pedig fel vannak tüntetve a támogatott platformok, így az Xbox One, a Windows 10, az Androis és az iOS is.
De a legérdekesebb természetesen az Xbox Series X|S felirat. Ez tehát megerősíti, hogy tényleg érkezik a gyengébb konzol, és tényleg Series S lesz a neve.
Közel két éve tudjuk, hogy a Microsoft az Anaconda kódnév alatt fejlesztett bivaly Xbox Series X mellé egy gyengébb és olcsóbb, Lockart név alatt készülő konzolon is dolgozik, azonban hivatalos információkat a mai napig nem kaptunk erről, és a vállalat alkalmazottait sem akarják elismerni a konzol létezését.
Egy ideig még arról is lehetett hallani, hogy a Lockhart valóban szerepelt a tervek között, később azonban törölték. Mint ahogy olyan értesüléseink is voltak, melyek szerint a Lockhart valójában csak egy "fél konzol" lesz, és a játékok futtatásához a streamelésre támaszkodik majd.
Azóta azonban szinte bizonyossá vált, hogy egyik információ sem igaz: a Lockhart igenis érkezik, és igenis rendes konzol lesz, és most már az Xbox Series S név is gyakorlatilag biztos.
Legutóbb akkor nyert megerősítést, hogy a Lockhart aktívan létezik, amikor júniusban kiszivárogtak a teljesen aktuális fejlesztői készleten beállítható profilok, melyeken az Xbox Series X-nél megjelenik az Anaconda és a Lockhart profilja.
Hogy miért titkolják még mindig a konzolt, az kérdéses, de belsős információk szerint a koronavírus-járvány kavarta meg alaposan a Microsoft terveit. Eredetileg a júniusi nagy E3-as műsor keretein belül mutatták volna be az Xbox Series S-t, ahol alaposan kivesézték volna azt is, hogy milyen különbségekre lehet számítani a Series X-hez képest. A járvány miatt azonban nem csak a hardveres dolgok, hanem a szoftverek is késésbe kerültek, így a vállalat komoly problémákba ütközött.
Többek között ennek tudható be, hogy az elmúlt két alkalommal az online bemutatókon a Microsoft gyakorlatilag nem tudott játékmenetet mutatni szinte egyetlen next-gen játékból sem, amiből meg igen (Halo Infinite), abban meg nem volt köszönet. Éppen ezért a Microsoft átvariálta a terveit, és csak valamikor augusztus végén mutat majd ismét játékokat, és ekkor várható az Xbox Series S leleplezése is, valamint vélhetően fény derül mindkét konzol árazására is.
De mire számíthatunk az olcsóbb konzoltól?
A jelenlegi információnk alapján architekturálisan ugyanazt kapjuk majd, mint a Series X esetében, tehát a legújabb, RDNA 2-re épülő GPU-t és Zen 2-es CPU-t, valamint az NVMe SSD-t, valamint az ezeket összekapcsoló mindenféle egyéni módosításokat.
Sőt, jelenleg úgy tudjuk, hogy maga a CPU-rész teljesen ugyanaz lesz a két konzolban, még az órajelek is egyeznek majd. A legnagyobb különbség várhatóan két területen jelentkezik majd: megvágják a GPU feldolgozóinak számát, így a konzol körülbelül 4 TFLOPS nyers teljesítményre lesz képes, kiveszik az RT-magokat, ezzel párhuzamosan pedig logikus módon csökkentik a memória-sávszélességet és a memória méretét. Úgy tudni, hogy a Series S-ben 7,5 GB memória lesz használható a játékok számára.
Ezt a konzolt kifejezetten 1080p-s felbontáshoz szánja a Microsoft, megtartva a nagytestvér legfontosabb előnyeit, így például az SSD-t és az ahhoz kapcsolódó egyedi hardvereket, így a játéktervezők továbbra is számíthatnak erre a játékvilágok és a játékmenet kialakításakor. Ezen kívül úgy tudni, hogy a Series S lemezmeghajtó nélkül érkezik, így még olcsóbb lehet.