Az OEM partnerek sokszor lezárják a driver frissítés lehetőségét, ugyanis ezekben az esetekben számos speciális módosítást és optimalizációt hajtanak végre az adott rendszeren, így a normál driver telepítésével működésbeli és stabilitásbeli rendellenességekre lehet számítani, ezt pedig mindenképpen szeretnék elkerülni. Ez a helyzet az Intel HD Graphics driver esetében is, amit egyes OEM partnerek eléggé lassan, döcögősen frissítenek, így azok az OEM rendszerek, amelyeknél ez a driver lock aktív, nincs mód a frissen bejelentett Intel HD Graphics driver telepítésére, azaz a felhasználók elesnek az új játékokhoz készített optimalizációktól, illetve még a biztonsági frissítésektől is.
A lezárt driverek kora Intel fronton rövidesen véget érhet, ugyanis a vállalat kiadta az első olyan Intel HD Graphics eszközillesztő-szoftvert, amely már a driver zárral ellátott OEM konfigurációkra is telepíthető, amennyiben azok teljesítenek bizonyos feltételeket. Mivel a Microsoft a Windows 10 1803-as kiadásával bevezette a DCH driver modellt, amelynél modulárisan frissíthetőek a különböző komponensek, így megnyílt a lehetőség az OEM specifikus moduláris driverek egyszerűbb frissítésére is, hiszen az OEM optimalizációk így már nem képezik a normál alapdriver részét.
Van viszont egy fontos követelmény, aminek teljesülnie kell: az új Intel HD Graphics driver csak azokra az OEM rendszerekre telepíthető, amelyek már DCH rendszerű OEM drivert használnak, a Standard drivert alkalmazó rendszereknél ilyesmire sajnos nincs mód.Az Intel egyébként egy figyelmeztetést is elhelyezett a driver dokumentációjában, amelyben kifejtik: az új driver igazából egy tesztelésre való driver, ami felülírja az OEM drivert az adott rendszeren, azaz az új driver telepítése egyes esetekben okozhat problémákat, így ha ilyesmit tapasztalunk, érdemes feltelepíteni az OEM drivert.
Az új eszközillesztő szoftvert az OEM-ek teszteknek és hitelesítésnek vetik alá, majd kiadják belőle saját változatukat, ami a rendszer-specifikus módosításokat is tartalmazza.
A probléma általában az, hogy az OEM-ek nem olyan gyorsan és messze nem is olyan gyakran frissítik drivereiket, mint például az Intel, akár új, akár régi konfigurációkról van szó. Ezen a helyzeten javíthat az Intel zármentes eszközillesztője, amely a Gen9 alapú iGPU-t használó processzoroktól felfelé minden újabb Intel gyártmányú központi egység iGPU-ját támogatja.
A kezdeményezés tehát mindenképpen jó, ám vannak buktatói is, ahogy fentebb említettük. Ennek ellenére is érdemes kipróbálni az új drivert a különböző noteszgépeken és kompletten árusított asztali konfigurációkon, ugyanis az esetek többségében jó szolgálatot tehet. Letöltéséhez ide kell ellátogatni.






























