A OnePlus mobiljait részben azért preferálták a vásárlók, mert nemcsak, hogy frissítette a mobiljait az Android One platformnak megfelelő időintervallumban, hanem még aránylag hamar ki is adta az új rendsereket. Az Android 11 esetében azonban eléggé elcsúszott a történet több generáció esetében is.

A OnePlus 8T eleve az Android 11-gyel jelent meg és a OnePlus 8/8 Pro modellek pedig az elsők között frissülhettek. Szóval nagyon jól indult a dolog, de a OnePlus 7 családnál már nagyon komoly problémába futott a vállalat. Arról nem esett szó, hogy pontosan mi volt a fennakadás oka, de többször le kellett állítani a frissítést az újabb hibák miatt, és több mint fél év telt el, mire a OnePlus 7 modellek tényleg gond nélkül frissülhettek.

Részben a korábbi gondoknak köszönhető az, hogy csak augusztusra jutott el a OnePlus oda, hogy a 6-os sorozatnál is megkezdje a kész Android 11 szállítását. No, de most, hogy elindult a OnePlus 6 és 6T készülékekre az aktuális rendszer, nézzük, milyen újításokkal szembesülhetnek a tulajdonosok.

Galéria megnyitása

Az első dolog, ami minden bizonnyal szembetűnő lesz az embereknek, hogy a már jól megszokott grafikus felhasználói felület valamelyest át fog alakulni, részben az Android 11, részben pedig az OxygenOS 11 révén. Így komfortosabb élményben lehet majd része az embereknek, ha minden jól alakul. A Game Space szekción belül újítás, hogy lesz már több értesítési mód, és az olyan felületeknél, mint az Instagram, Telegram, WhatsApp, lesz már gyors válasz opció is. És át lehet majd állítani ebben a módban a téves érintések érzékelését.

A kamera kapcsán a OnePlus kiadási jegyzéke eléggé diszkréten fogalmaz, csak annyi szerepel itt, hogy optimalizáltabb lett a működése, és ennek köszönhetően még jobban fog menni. Nagyon fontos újítása a frissítésnek az Ambient Display biztosítása, ami a folyamatosan aktív képernyős módot takarja. Új dizájnok lesznek itt elérhetőek a választható grafikák terén, lesz itt olyan opció is, ami a háttérképhez igazított vonalrajzot fog betenni AoD módban.

A sötét módot lehetősége lesz kapcsolni az embereknek a gyorsbeállítások paneljéről, ami pedig még fontosabb, hogy már lehetőség lesz ennek az ütemezésére, szóval be lehet majd azt állítani, hogy mikor legyen bekapcsolva, és reggel hogy álljon vissza. Akár dinamikusan is mehet ez a naplementével. És újítása még az OxygenOS 11 frissítésnek, hogy a mobilokon már ismert Shelf szekciót átalakították úgy, hogy az interfész tisztább legyen. Hozzá lehet már ehhez adni az időjárás widgetet is, és az animációk jobbak lettek, okosabban viselkednek.

Galéria megnyitása

A biztonsági frissítést illetően az Android 11-gyel a júliusi javításokat kapta meg a OnePlus 6 és 6T páros. És bár ez már nem a legaktuálisabb, azért nem kell amiatt aggódni, hogy el van maradva. Ezeket a biztonsági csomagokat pedig időközi frissítésekkel is kapják még egy ideig az eszközök. Főverziós frissítésben viszont már nem érdemes reménykedni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére