A DICE az ígéretének megfelelően bemutatta a Los Angeles-i csapatuk által fejlesztett új játékmódot, ami az eddigiek mellé csatlakozik. Ennek neve Hazard Zone, és első ránézésre leginkább talán a The Divisionből ismerős Dark Zone-ből lehet ismerős, de persze több más játékban is láttunk már hasonlót.
Alapvetően arról van szó, hogy a pályára becsapódott műholdakból kell visszaszereznünk és kijuttatnunk merevlemezeket.
Ezeken minden bizonnyal fontos adatok vannak, mert hogy mindenki ráfeszül a megszerzésükre, így kell tehát tennünk nekünk is egy gondosan összeállított négyfős csapattal. Raádásul nem csak megszerezni és kijuttatni kell az adatokat, hanem mindezt még egy időkorlát is nehezíti.
A pályát mesterséges intelligencia által irányított botok őrzik, de nyilván a többi játékos is az ellenfelünk lesz - habár minden bizonnyal lehetőség lesz valamiféle nem formális együttműködésre is. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor még környezeti veszélyek is lesznek, például egy érkező vihar, ami mindent felforgat.
Ráadásul egy külön ökoszisztéma épül a Hazard Zone köré. A kijuttatott merevlemezekből olyan kreditek lesznek, melyeket csak a Hazard Zone-hoz kapcsolódó Dark Marketen használhatunk fel, és fejlesztéseket, valamint kütyüket vehetünk belőle (ezeket szintén csak a Hazard Zone-ban használhatjuk).
Ez a játékmód az előző generációs konzolok 24, míg az új konzolokon és PC-n 32 játékost támogat majd.
Ezen kívül, ahogy arról beszámoltunk, a Battlefield 2042-ben All-Out Warfare gyűjtőnév alatt érkezik majd a két legnépszerűbb nagyszabású játékmód, a Conquest és a Breaktthrough. Az előbbiben két csapat harcol különböző kontrol pontokért a pályán, hogy folyamatosan csökkentség az ellenfél erejét, míg az utóbbiban a két csapat támadót és védőt játszik, ahol a támadóknak el kell foglalnia minden szektort.
A harmadik nagy játékmód pedig a Battlefield Portal, ahol a sorozat történetéből állíthatunk össze mindenféle saját játékmódot, olyan legendás pályákkal, mint például a klasszikus Battlefield 1942-ből emlékezetes El Alamein és Bulge.





























