VÉGLEGES AZ USB 3.2-ES SZABVÁNY, DUPLÁZÓDIK A SEBESSÉG

Az USB-IF csapata elkészült a munkával, így rövidesen érkezhetnek az első USB 3.2-es eszközök, amelyek új vezérlőket használnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. szept. 29. 8:01
Végleges az USB 3.2-es szabvány, duplázódik a sebesség

Az USB szabvány mögött álló USB Implementers Forum már a nyár közepén bejelentette, hamarosan elkészül az USB szabvány legfrissebb kiadása, amely a 3.2-es verziószámot viseli. A szabvány véglegesítésére a héten sor is került, így most már a gyártókon múlik, mikor találkozhatunk kereskedelmi forgalomban az első USB 3.2-es megoldásokkal.

Galéria megnyitása
Az USB 3.2 esetében az USB-C csatlakozóra esett a választás, ugyanis ennél a csatlakozónál, illetve kábeltípusnál a meglévő lábkiosztás használatával is biztosítható a sávszélesség-növelés, elég csak munkára fogni a második adatcsatornát. Mert az USB 3.2 gyakorlatilag csak ebben, vagyis az adatcsatornák számában különbözik az egyre inkább terjedő USB 3.1-től: a két csatorna jóvoltából vezérlőtől függően 2 x 5 Gbps-os vagy 2 x 10 Gbps-os adatátviteli sávszélesség elérésére van mód. A gyorsulástól eltekintve semmilyen jelentősebb változásra nem számíthatunk, viszont ez is elég ahhoz, hogy az USB szabvány versenyképesebbé váljon, illetve tartani tudja a lépést a felhasználói oldalról jelentkező egyre nagyobb sávszélesség-igénnyel.

Az USB 3.2-es portok természetesen visszafelé kompatibilisek lesznek a korábbi USB szabványokkal, ahogy az lenni szokott, de az USB 3.2-es szabványban rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázásához új vezérlőkre és új eszközökre lesz szükség, a régi kábelek azonban továbbra is használhatóak maradnak. Az új vezérlők esetében rövidesen megindulhatnak a hitelesítési eljárások, így az elkövetkező hónapok során az első USB 3.2 támogatással rendelkező eszközök is elérhetővé válhatnak. Ezeknél a maximális adatátviteli sávszélesség 20 Gbps lesz, ami 2,5 GB/s-os tempót takar. Ez egyébként még mindig csak a fele annak, amit a Thunderbolt 3 szabvány kínál, ami szintén USB-C kábelen keresztül dolgozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. szept. 29. 13:06
#3

Webkameráknál talán van értelme a sebességnövekedésnek hogy ne legyen 2 másodperces késés az esemény és a képen megjelenített eredmény között, de minden másnál felejthetőek az előnyei. 90 százalékban úgyis olyan dolgok csatlakoznak az USB-re amiknél nem mérvadó a sebesség, főként perifériák. Külső HDD-nél pedig rájátszik magának a hardvernek a sebessége is másolás közben.

patrik2991
patrik2991
2017. szept. 29. 12:14
#2

Én arra lennék kíváncsi, mikor lesz már mód USB C-n összekötni 2 pc-t. Telefont meg pc-t simán összeköthetsz, nem igazán értem ennek mi akadálya...

bp123
bp123
2017. szept. 29. 13:04

Az usb master/slave rendszerű, a pc a master (=host), a bill/egér/pendrive/telefon/... meg a slave (=device). A pc-ben lévő usb chip csak masterként tud működni, így nem lehet passzív kábellel kettőt öszekötni.

Vannak olyan aktív kábelek amikben két usb-soros átalakító van egymással szemben, azokkal össze lehet kötni két pc-t.

Chrematorium
Chrematorium
2017. szept. 29. 10:07
#1

Bírom én a fejlődést, de eskü az utóbbi időkben eléggé bele lehet zavarodni, minek milyen típusú USB csatlakozása van, mire képes (meg hát lényegében, milyen kábel kell hozzá, plusz mindkét oldalról az azonos támogatás). Növekszik a sebesség, örülünk is neki, csak az a baj, az egyik eszköznek ilyen csatija van, a másiknak olyan, a harmadiknak amolyan, és ha épp nincs nálad megfelelő kábel, akkor b@szhatod. Mini USB, USB 3.0, USB 3.1, USB C, USB 3.2. Lassan annyi lesz mint a szemét, ami a vásárlókat meg is téveszti.

Bihus
Bihus
2017. szept. 29. 16:26

Hát aki úgy vásárol, hogy a ram is kingszton és az biztos jó, az majd megveszi a lassú xart a Media Marktban. Aki meg tájékozódik, az tud brutálgyors 3.2-es cuccokat venni, sajnos az áruk valószínűleg még nem lesz túl baráti a közeljövőben.

Vissza az oldal tetejére