VÉGET ÉR AZ IPHONE SE PÁLYAFUTÁSA?

Friss pletykák szerint nem csupán csúcszik az új modell, hanem jó eséllyel az Apple teljesen beszünteti a szériát, mert nem lenne elég gazdaságos a gyártása a mostani formában.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 9. 18:34
Véget ér az iPhone SE pályafutása?

Az iPhone SE évek óta az elérhetőbb opció az Apple mobiljait vásárlók számára. Most azonban arról számolt be a vállalathoz közel álló elemző, Ming-Chi Kuo, hogy feladhatja a sorozatot az Apple. Ezt most még nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, de sajnos azt lehet látni, hogy a cég erre a döntésre fog jutni.

iPhone SE 2016 – 2022

Az Apple 2016-ban rukkolt elő az iPhone SE okostelefonnak, ami akkor egy olcsóbb köntösben visszaadta a vásárlóknak az iPhone 5 széria külső megjelenését. Ezt négy évvel, 2020-ban követte az iPhone SE második generációja, majd 2022-ban befutott a harmadik kiadás is, ami ugyanazt a formavilágot használta fel újra, mint a kettes számú iPhone SE.

Az elmúlt hónapokban már minden forrás arról számolt be, hogy az iPhone SE negyedik kiadása olyan lesz, mint amilyen az iPhone XR volt, szóval egy jelentősebb dizájnbeli váltásra készül az Apple. Kuo azonban most azt emelte ki, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények mellett az Apple inkább letesz a frissítésről. Az elemző szerint az új modell a cég által alkalmazott árrés mellett csak a vételár megemelésével együtt kerülhetne a boltokba, azonban ezt a pénzt valószínűleg már sokan nem adnák ki egy fapadosabb, több éves konstrukciót használó okostelefonért.

Galéria megnyitása

Az okostelefonok forgalma napjainkban folyamatosan csökken, és az iPhone SE értékesítési mutatói állítólag különösen rosszul állnak. A Nikkei Asia számolt be arról korábban, hogy a tervezettnél kevesebb iPhone SE-t rendelt az Apple már röviddel azt követően, hogy a mobiltelefon megjelent. Át kellett szabni a korábbi várakozásokat, mert nem hozta azt a szintet, amit vártak tőle. Tehát már az aktuális iPhone SE sem úgy teljesített, ahogy várták tőle. Egy drágább készülékre jó eséllyel még kevesebb ember lenne vevő, függetlenül attól, hogy modernebb köntösbe csomagolná a cég.

A 2023-as éve különösen nehéznek ígérkezik, és idén dőlhet el végleg, hogy mi lesz az iPhone SE sorsa. De mivel az utóbbi időben minden elérhetőbb árú termék drágult, így egészen biztosnak tűnik, hogy az Apple áremelésre kényszerülne, hogy megőrizze a kívánt profitot. De néhány millió készülék eladásáért a mostani kilátások mellett nem érné meg a fejlesztésekre pénzt fordítani.

Galéria megnyitása

Benne van a pakliban, hogy a gazdasági körülmények rendeződését, és az eladási adatok újabb fellendülését követően térhet vissza az Apple. Az első iPhone SE és a második között is meglehetősen sok idő, négy év telt el. Tehát egy olyan forgatókönyv mindig benne lesz a pakliban, hogy a vállalat ideális körülmények között visszahozza a terméket.

Állítólag egyébként az Apple a következő generációs iPhone SE-vel szerette volna először tesztelni az 5G mobil hálózati modemét, még mielőtt azt bevetette volna a drágább eszközökben, adott esetben jobb képességekkel. Szóval ebből a szempontból egy kicsit belerondíthat a vállalat terveibe a termék elvetése. Ennek viszont egy valaki biztosan örülne: a Qualcomm. Minél tovább kell húznia az Apple-nek a saját modemekre való átállást, az annál tovább lesznek az iPhone-okban a Qualcommtól származó 5G modemek.

Galéria megnyitása

Az Apple már 2023-ban szakított volna a Qualcommal a tervei szerint, most azonban nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy még 2025-re sem tudja ezt meglépni. Legalábbis a chipdizájner egyelőre úgy kalkulál, hogy 2025-ig biztosan marad az Apple a legnagyobb kliensek között.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hcsa
hcsa
2023. jan. 10. 11:40
#4

"az Apple áremelésre kényszerülne, hogy megőrizze a kívánt profitot"

Itt a lényeg, ha nem csilliárd dollár a profit, akkor már nem is érdekes az adott termékvonal. Miközben iszonyat pénzeket parkoltatnak külföldön, mert USA-ba nem merik bevinni az adók miatt: https://www.origo.hu/gazdasag/20150515-mindenki-jol-jarna-ha-az-apple-megvenne-gorogorszagot.html

drenenerd
drenenerd
2023. jan. 10. 10:33
#3

Szerintem...

Mind a mini, mind az SE (az elsőt leszámítva) rétegtelefon, mérete/tudása lapján válik értékessé, aki ezt használja nem érdekli a kinézet ("snassz"-e, régi-forma etc), nem a logó miatt veszi, hanem mert ezt érzi legoptimálisabbnak. Pont emiatt aki ilyet használ, nem cserélgeti évente a telefonját, nem "menőzik" ahogy szokták ezt kritikaként felhozni. Emiatt bőven elég lenne 2 éves ciklusokban egyszer mini, egyszer SE kiadás, akik ezt használják ennél hamarabb úgysem váltanak. Új vásárlókat nem ez hoz nagy számban, nem emiatt kellenek ilyen kiadású készülékek, hanem a meglévő felhasználók igényeinek kielégítésére.

humaniod
humaniod
2023. jan. 10. 13:58

@drenenerd Valószínűleg a Mini lép majd az SE helyére, 2 évente, tavaszi megjelenésekkel. De addig még 263 cikket olvasunk erről az átmenetről.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jan. 10. 9:25
#2

Eloszor a covid-ra fogtak miert nem keszul eleg belole!Aztan meg hogy kevesebbet rendelnek mert nem fogy!Most meg mar egyaltalan nem fogy!Ami nem is csoda!Nagyon kevesen vennenek manapsag ilyen mobilt!Szerintem ronda es snassz!De legalabb aranylag draga!

ousiv2019
ousiv2019
2023. jan. 9. 21:17
#1

Segghülye volt az Apple, SE 2 (2020) után két évvel kiadta a SE 3 (2022)-t, ami szinte semmiben sem különbözik az elődtől.

Várhatott volna még 2 évet és 2024-ben kiadja a 12 mini fazonja alapján a SE 4-et, benne 5G-vel, FaceID-val és USB-C porttal, értelmes áron.

Resike
Resike
2023. jan. 12. 2:43

@humaniod De azér te mindig rákattingasz-e.

Vissza az oldal tetejére