VÁSÁROLNA 16K-S MICRO LED KIJELZŐT 1,7 MILLIÁRD FORINTÉRT? VAN EGY TIPPÜNK!

Hamarosan indul a Sony Micro LED paneljeinek a forgalmazása, de szinte leírhatatlanul sokba kerülnek majd a különböző konfigurációk.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. szept. 20. 13:01
Vásárolna 16K-s Micro LED kijelzőt 1,7 milliárd forintért? Van egy tippünk!

A Sony az elsők között vágott bele komolyabban a Micro LED technológia fejlesztésébe, és ennek eredményeként rövidesen kiskereskedelmi forgalomba kerülnek a vállalat késznek ítélt paneljei. Ez hivatalosan a Crystal LED (CLEDIS) néven fut a Sonynál, és bátran nevezhetjük ultra-prémium terméknek.

A Sony azzal a céllal fogja elsősorban kínálni a Crystal LED paneleket, hogy azzal komplett otthoni mozirendszereket hozhassanak létre a felhasználók a hagyományos projektor és vászon elhagyásával. A képminőségben egy ilyen váltás leírhatatlan különbséget eredményez majd, viszont az is biztos, hogy nem sokan tehetik majd meg, hogy ezt meglépjék. Az ilyen megoldások általában teljesen keretmentesek és kisebb panelekből épülnek fel a nagyobb megjelenítők. Így van ez Sonynál is, aki a szabványos felbontásokhoz igazítva fogja kínálni a konstrukciókat, ennek megfelelően 2K, 4K, 8K és 16K Crystal LED konfigurációkból lehet majd választania a megrendelőnek.

Galéria megnyitása
Mint eddig a legtöbb Micro LED alapú fejlesztésnél, a Sony megoldásánál is minden egyes pixelt egyedileg vezérelt LED fényforrások alkotnak, és ezáltal elképesztő paraméterek jellemzik. A japánok elárulták azt is, hogy 0,003 mm² minden egyes felhasznált LED mérete, szóval tényleg mikroszkopikus méretű, ahogy arra a technológia neve is utal. A termék kontrasztaránya milliós léptékkel mérhető, nem probléma a számára a valódi fekete produkálása, és kiemelkedő lehet a színhűsége. 1000 nites fényerőt tud gond nélkül biztosítani a Crystal LED panel, szinte 180 fokos a látószöge, mondhatni a legélesebb nézőpontokból sem torzít, 140 százalékban képes lefedni az sRGB színteret, és természetesen a 100%-os DCI-P3 támogatásnak sincs híján. Itt már magától értetődik, hogy a HDR (10 bit) szupportról sem kell lemondani.

A japánok ugyan már elérkezettnek látták a Crystal LED fogyasztói forgalmazásának a megkezdését, de ez a technológia még eléggé alacsony pixelsűrűséget nyújt, ami brutális képátlókat eredményez. A szimpla 2K-s (Full HD) kijelzőt 18 panel fogja alkotni, és 110 hüvelykes lesz, a 4K esetében már 220 collal kell számolni, a 8K-nál eléri a képernyő a 440 hüvelyket, az abszolút csúcsot jelentő 16K-s kiszerelés pedig 790 colos és extraszéles kialakítású lesz. Az 576 panelből összeállított monstrum 19,2 méter széles és 5,48 méter magas lesz. A Sony arról beszél, hogy házimozik mellé ajánlja a fejlesztését, de az látható a számokból, hogy egyszerű otthonokon belül nincs ilyen megoldásoknak hely. Még a 4K-s konfiguráció is 4,87 x 2,73 méteres felületet igényel.

A Sony hivatalosan nem beszélt a konkrét csomagok árairól, de azt megtudhattuk, hogy egyetlen panel nagyjából 10 ezer dollárt fog kóstálni, és ebből már kiszámolható, hogy 180 ezer és 5,76 millió dollár között alakulhat a különböző kivitelek ára. A forgalmazás még ebben a hónapban beindul, szóval nem kell már sokáig várnia annak, aki egy Bugatti Chiron áránál is többet szeretne kijelzőre költeni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2019. szept. 21. 23:01
#4

négyet kérek a moziterembe, egy az prolis

pdx006
pdx006
2019. szept. 20. 19:45
#3

Az a microled lényege, hogy mindenki akkorát rak össze magának sok pár collos panelből, amekkorát akar, és amennyit tud venni az erre szánt összegből nem látszanak az illesztési pontok, a szoftver és elektronika pedig felismeri hogy melyik panelnek hol a helye. Nem értem hogy jönnek ide ezek az árak, persze lehet háztömb méretűt is építeni. Az viszont tény hogy ez lesz a jövő, nem holmi Oledek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. szept. 22. 11:34

@Busterftw Igen. 75-77"-nál viszont fordul a kocka, ott olcsóbb az LCD. A mostani 8.5G sorokon három ekkora OLED panel fér egy szubsztrátra. Egy 10.5G-s szubsztrát kb. másfélszer drágább lesz, de hat darab 75"-os panel fér rá. Lassan beindul/felfut 10.5G-n a gyártás, így számítok rá, hogy az LGD 75"-ra vált majd, és ebben a méretben is LCD szintre esnek az áraik.

Jelenleg viszont nem tartom kizártnak, hogy a következő tévénk egy ennél is nagyobb, 82" körüli csúcs LCD lesz. Azok is remek készülékek, és a méret többet jelenthet, mint az OLED szintjétől elmaradó általános képminőség, válaszidő, betekintési szögek. De ha a Samsung nem kapja össze magát, akkor az ő tévéik szóba se jöhetnek nálam. (Komolyan, 2019-ben se DTS, se HD formátumok, se eARC? Illetve a HDMI VRR-t csak kéne tán támogatni, remélem, fogják is.)

szerk: De jó, hogy egy micro LED témában írok ilyenekről. :)

axe
axe
2019. szept. 20. 19:06
#2

best buy, szerintem ez az az árkategória, amire a kőgazdagok sem költenek, nem azért mert nem tehetnék meg, csak ennek már szerintem ők sem értik a lényegét ennyiért, inkább csinálnak projektoros mozitermet

Szefmester
Szefmester
2019. szept. 22. 20:34

@ZoliS Nem tudom hogy vagy vele, de én szeretek nem csámcsogást, és csakazértiskiszívomapoháraljárólaztakétcseppet embereket hallgatni, pláne ha "rosszkor" nevetnek és emiatt a poén második felét nem hallom. Aztán ha rámjön akkor szívesen nyomok meg pillanat álljt a lejátszáson ha ki akarok menni a budira mert sok volt a lötyi... Aztán ha eszek, akkor ehetek normális kaját is, nem csak popcornt. Vagy ha azt eszek, akkor azt én csinálom és ott, és nem előre bezsákolt szart töltök a gépbe.Ha ehhez meg kell egy 500k-s projektor (4k), 40-50k körül vászon, 100-150k között hangrendszer meg egy 4k-s netflix akkor ja... inkább ez mint a csámcsogás, fingás, böfögés, sorbanállás, és még könyökölni és fészkelődni is fogok tudni. nem kell arra figyelnem, hogy a mögöttem lévő fog e látni bármit is a fejem miatt mert hol itt van, hol ott..

BiroAndras
BiroAndras
2019. szept. 20. 17:54
#1

Az a 0,003 mm2 nekem sehogy se stimmel. Hacsak nincs hatalmas rés a LED-ek közt, akkor ez vagy 200DPI. 0,003 cm2 lenne kb. hihető.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. szept. 20. 21:53

@BiroAndras  Hatalmas rés van a LED-ek közt: https://prohardver.hu/dl/upc/2019-09/199608_5d2509fb700afcledis00_2.jpg

Vissza az oldal tetejére