Shop menü

VÁRATLANUL BEJELENTETTE A HUAWEI A MATE X5-ÖT

A Mate 60 Pro is különösebb előjel nélkül bukkant fel, és most itt a Mate X5 is, ahol még az elnevezés is elég meglepő.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Váratlanul bejelentette a Huawei a Mate X5-öt

A Huawei egy újabb kulcsfontosságú készülékkel rukkolt elő, miután nemrégen bejelentette a Mate 60 Prót, most befutott a Mate X5, ami a cég hajtogatható mobilszériáját gyarapítja tovább. Ebbe a gépbe is a Kirin 9000S található megannyi érdekes fejlesztéssel együtt. Nem tudni, hogy miért ilyen szokatlanul veti be ezeket az újdonságokat a cég, de nézzük, most mivel is van dolgunk.

Eddig a Huawei a Mate X modellekből „s” betűvel is készített évközi frissítéseket, ezúttal azonban a Mate X3 után rögtön a Mate X5 került terítékre, még a 4-es is kimaradt, ami azzal magyarázható, hogy Kínában a 4 egy baljós szám, éppen ezért sok gyártó el szokta kerülni a különböző termékeknél – nem csak a mobilpiacon. Két képernyővel szolgálva kerül a boltokba az okostelefon, 6,4 és 7,85 hüvelykes egységekkel rendelkezik az elődjéhez hasonlóan.

Galéria megnyitása

A Mate X5 külső kijelzője a 6,4 colos átlót 2504 x 1080 képpontos felbontással társítja, és 120 Hz-es támogatással üzemel. OLED technológiás egységről van szó, mint ahogy a belső kijelzőnél is. A benti panel már 2496 x 2224 képpontos felbontással rendelkezik, és az is 120 Hz-es. Mind a két felületen támogatott az érintőtoll használata, így precíz grafikus munkát is meg lehet oldani a Mate X5-tel szükség esetén.

Galéria megnyitása

Az okostelefon az AOSP alapra felhúzott HarmonyOS 4 operációs rendszert alkalmazza Kínán belül. Ha a jövőben elérhető lesz szélesebb közben is, globálisan már az Emotion UI-t fogja használni szokás szerint. A készülék sok szoftveres fejlesztést hoz, melyeknek köszönhetően jobban ki lehet majd használni a nagy felületet és a két képernyőt egyaránt. A tolltámogatáshoz is járnak majd szoftveres extrák.

Galéria megnyitása

Igencsak komoly kamerarendszerrel látták el a Huawei fejlesztői az új Mate X modellt, de igazából ez a Mate X3-ból jön egy az egyben. Három kamera van a hátlapon, és az elsődleges képalkotó egy 50 MPixeles szenzort használ optikai stabilizátorral, valamint hibrid autofókusz rendszerrel (PDAF, lézer AF). A második kamera 12 megapixeles és 5-szörös optikai zoomra alkalmas (125 mm, ekv.), optikai stabilizálás pedig itt is van. A harmadik képalkotó pedig már szokás szerint ultraszéles látószögű és 13 MPixeles, valamint a makrózást is támogatja.

Galéria megnyitása

Van még a Mate X5-ben két kamera a kijelzőkben, melyek jól jöhetnek például a videohívások alkalmával. Ezekről azt kell tudni, hogy a főkamerához hasonlóan 4K Ultra HD videózást tesznek lehetővé, és egyaránt 8 megapixelesek. Ebben nem válogatott a Huawei, ugyanazt a megoldást használja kívül és belül, ennek köszönhetően egységes lesz a videók minőséget a kamerák közötti váltásnál.

Galéria megnyitása

Az okostelefonban a Kirin 9000S rendszerchip dolgozik, ami a Mate 60 Próval érkezett, és azóta folyamatosan vizsgálja a szakma. A HiSilicon által tervezett egység számos szempontból különleges, több hírben foglalkoztunk már vele. Jelen esetben Akár 16 GB-nyi rendszermemória kapcsolódhat majd a chiphez, szóval ebből a szempontból nem érheti szó a ház elejét, és tárhely is lesz bőven, az 1 TB-ot is elérheti a háttértár kapacitása.

Elvileg megoldott már az 5G támogatás is ezzel a készülékkel, ami korábban nem volt biztosított. Van továbbá Wi-Fi 6 támogatás és Bluetooth 5.2. modul is. A kapcsolati lehetőségek listáján szerepel még NFC chip, egy sokrétű A-GPS vevő egyebek mellett Galileo támogatással, és infravörös port is akad még a fedélzeten. Biztosított továbbá a műholdas kapcsolattartás, és ezen belül már a hívás is megoldható, nemcsak az üzenetküldés. Egy új antennadizájnt használ itt a Huawei a jobb vétel elérése érdekében.

Galéria megnyitása

Arany, fekete, fehér, zöld és lila színekben lesz megvásárolható a Mate X5, üveg és műbőr burkolat egyaránt lesz a kínálatban. IPx8 minősítéssel is rendelkezik a készülék, szóval bírja majd a nedves baleseteket. Egy USB-C csatlakozót kapott, ami USB 3.1 Gen 1 előírásoknak megfelelő – DP 1.2 támogatásról is gondoskodik. Kihajtott helyzetben csak 5,3 milliméter vastag a készülék, és 245 grammot nyom majd az üveg hátlapot verzió, 243 grammból jön ki a műbőrrel burkolt. Sztereó hangzást biztosít a hajtogatható mobil.

Galéria megnyitása

A készülék rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval, és a fejlesztők a biometrikus szenzor elhelyezését a kereten találták célszerűnek. Szilícium-karbid akkumulátorral jön a mobil, 5060 mAh-s telep dolgozik a hátlap alatt kettő részre osztva, hiszen így lehet a legnagyobb kapacitást elérni. 66 wattal lehet gyorstölteni vezetékes összeköttetés esetén az okostelefont, vezeték nélkül pedig 50 W-os teljesítmény érhető el. Van töltésmegosztás is ilyen módon, maximum 7,5 W-os tempóval.

Galéria megnyitása

A Huawei a Mate X5-nél a névvel nagyobb váltást próbál sejtetni, de a specifikációt elnézve igazából ez a modell is csak egy „s”, tehát egy ráncfelvarrásnak illik be, nem többnek. A legfontosabb változás itt, hogy a Snapdragon lapka helyét a Kirin 9000S vette át, ami amúgy minden szempontból lassabb, de legalább saját terméke a cégnek. Lényegében tehát egy rosszabb készüléket kapnak a vásárlók, de mennyit is kell ezért fizetni? Nos, ez nem derült ki, csak szeptember 15-én indul az előrendelés.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére