Az AMD hivatalos bejelentése szerint a következő évtől kezdve változik a mobil APU egységek számozása, amelynek eredményeként elvileg könnyebb lesz eligazodni a termékpalettán. Ez első ránézésre igaz is lehet, már amennyiben behatóan ismerjük, melyik szám mit jelent. Hogy az újfajta számozás tényleg tisztább képet teremt-e majd? Ez idővel kiderül, addig is nézzük meg közelebből, pontosan miről is döntöttek.
Az új számozás értelmében a mobil APU egység négyjegyű típusjelzésének első száma minden esetben a megjelenés évét jelöli majd: a 7-es a 2023-as, a 8-as a 2024-es, a 9-es pedig a 2025-ös megjelenésről árulkodik. Ezt követi majd a második szám, ami már azt jelzi, a termékpalettán belül melyik szinten foglal helyet az adott mobil APU. Az első két karakter ugyan fontos, ám a legfontosabb a harmadik szám lesz, ugyanis ez mutatja majd meg, a processzormagok mely architektúra köré épülnek: az 1-es az első ZEN, a 2-es a ZEN 2, a hármas a ZEN 3, míg a négyes a ZEN 4 architektúrát jelöli. A négyjegyű számsor végén elhelyezkedő szám csak 0 vagy 5 lehet: előbbi a lassabb, utóbbi a gyorsabb modellt jelöli. Ez így elsőre logikusnak tűnik, amennyiben tudjuk a számok jelentéseit.
Ezzel egy időben változik egy picit a négy szám mögé kerülő karakterek sora is, ám a változás ebben az esetben már abszolút nem jelentős. A szokásos „e” ,„U”, „HS”, illetve „HX” jelölések mellé bejön egy új karakter, a „C”, ami a kifejezetten Chromebookokba szánt mobil APU egységeket jelöli majd, ezek 15 W és 28 W közötti TDP kerettel rendelkeznek.
A nevezéktan átalakításával egy időbe az egyes termékkategóriák által lefedett piaci szegmenseket is egyértelműsítették, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül. Itt egyébként nagyon szépen látszik a felső sorban, hogy a négyjegyű számsor az architektúrát szemlélteti: a RYEZN 7000-es mobil APU sorozatban ZEN 2, ZEN 3 és ZEN 4 alapú modellek egyaránt jelen lesznek, így mindenképpen érdemes volt átalakítani az eddigi gyakorlatot annak érdekében, hogy a különböző CPU architektúrák köré épülő modelleket könnyebb legyen megkülönböztetni egymástól.
Az új számozás tehát 2023-tól, az új mobil APU egységek megjelenésekor lép életbe, és a tervek szerint legalább 2025-ig használatban is maradhat.

































