Rengeteg kiszivárgott információ jelent meg az elmúlt hetekben, hónapokban a Snapdragon 898 és a Dimensity 2000 kapcsán. A friss adatok mellett pedig többször megjegyeztük, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ilyen neveken fognak debütálni a lapkák. Most pedig már arról szólnak a pletykák, hogy tényleg nem ilyen néven futhatnak be ezek.

Nincs ebben lényegében semmi meglepő, a MediaTek igazából még csak másfél széria esetében alkalmazta a mostani számozási modellt, a Qualcomm pedig legutóbb is megviccelte a szivárogtatókat. Tavaly a Snapdragon 875 néven emlegették azt a chipet, ami végül Snapdragon 888 lett, és erre csak néhány nappal a rajt előtt derült fény, mint ahogy most is arról szólnak a híresztelések, hogy nem érdemes a Snapdragon 898-at várni.

Galéria megnyitása

Az Ice Universe és a Digital Chat Station egymástól függetlenül, de egyaránt megbízható forrásra hivatkozva közölte, hogy a Qualcomm soron következő zászlóshajója a Snapdragon 8 Gen 1 lesz. Ez persze mindenképpen furcsa abból a szempontból, hogy akkor nem lehet azt tudni, hogy az alá érkező megoldásokat miként fogja elnevezni, beszámozni a vállalat. Szóval érdeklődve várjuk, hogy mit tartogat pontosan az új névadási séma. Már amennyiben tényleg megbízhatóak a legfrissebb információk.

Galéria megnyitása

Jelen állás szerint pedig a MediaTek sem úgy nevezi majd a soron következő csúcsragadozóját, hogy Dimensity 2000. A Dimensity nevet természetesen megtartja, ez ugyanis mostanra egészen nagy ismertségre tett szert, és a népszerűségével sincs gond. A tajvaniak a számozásban ugorhatnak egy váratlanul nagyot. Az új zászlóshajó a Dimensity 9000 névre hallgathat majd, ami kicsit hasonlít a Huawei utolsó csúcslapkájának a nevére, amit Kirin 9000-ként ismerhettünk meg tavaly.

Az egyébként egyáltalán nem meglepő, ha a gyártók szeretnék teljesen új névadási sémával indítani az újdonságokat, ezek ugyanis eléggé jelentős fejlesztési mérföldkőnek ígérkeznek. Mindkét vállalatnak ezek lesznek az első 4 nm-es lapkái, a MediaTeknek ráadásul ez a visszatérése a csúcsra, de ami ennél is fontosabb, hogy ezekkel kerül elsőként bevezetésre az ARMv9 architektúra.

Galéria megnyitása

Az ARM új generációs felépítése valószínűleg hosszú évekre meghatározza majd a rendszerchipeket a továbbiakban. Több generációnyi lapka születhet majd az ARMv9 alapján, valamint ennek a jövőbeli frissítésein. Az ARMv8 majdnem 10 éven keresztül töltött be meghatározó szerepet a rendszerchipek körében, az ARMv9 pedig talán még időtállóbbra lett tervezve az ARM szakemberei által.

A Qualcomm november 30-án tartja majd a Snapdragon fejlesztői eseményét, aminek a keretében már biztosan szó lesz a Snapdragon széria következő ékkövéről, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a MediaTek mikor tervezi bejelenteni a saját 2022-es zászlóshajóját. Reméljük, hogy ez is még az idei évben reflektorfénybe fog kerülni, legalább a bemutatás erejéig.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére