A Trófea-rendszert néhány hónappal a PS3 megjelenése után vezette be a Sony, látva az Xbox 360-as Achievement-rendszer nagy sikerét, és azóta is kitart mellette. A megjelenése óta az egész nem sokat változott, és a leginkább alapvető dolgok most is megmaradnak: továbbra is bronz, ezüst, arany, valamint a végső platinum trófea begyűjtésére lesz lehetőségünk egy játékban.

Azonban a trófeákhoz tartozó szintrendszer megváltozik. Az eddigi 1-100-as szint kibővül 1-999-ig, és a változásnak megfelelően a jelenlegi szintünk ennek megfelelően felskálázódik majd. A hivatalos blog szerint ha jelenleg 12-es szinten állunk, akkor az új rendszerben valahova 200 környékére érkezünk majd meg.

A pontos szintet a megszerzett trófeák mennyisége és minősége határozza meg.

A Sony szerint a változtatásra azért volt szükség, mert így jobban érződik majd a játékos előrehaladása, gyorsabban lehet megszerezni a korai szinteket, később pedig konzisztensebb módon emelkednek majd a szintek, a platinum trófeák pedig a korábbinál többet fognak számítani az új rendszerben, így még értékesebbek lesznek.

Galéria megnyitása

Ezzel együtt teljesen megújulnak a Trófea-szintünket jelző ikonok is, amik ráadásul az egyes kategóriákon belül is változnak kicsit, vizuálisan is reprezentálva ezzel azt, hogy mennyire állunk közel a következő szinthez.

A Sony igyekszik egyértelműsíteni, hogy a korábbi trófeák nem változnak meg, sem azok leírásai, sem a megszerezhetőségük, és minden, amit már megszereztünk, az jön majd velünk PS5-re is, semmit nem veszítünk el.

A változásokat egyébként bevezetik a korábbi rendszereken is, de a legnagyobb hangsúlyt majd PS5-ön kapja, feltételezhetően az új grafikus felületen hangsúlyosabb szerep juthat majd a szintezésnek és a trófeáknak.

A frissítés a napokban eljut (vagy már eljutott) minden régióba, és megkapja a PS App valamint a My PlayStation is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére