Az univerzális újdonság nevében az S jelölés arra utal, hogy a termék korábban bemutatott társaihoz képest szerényebb mérettel érkezik.

Ez a modell ugyanaköré a speciális dizájn köré épülő 120 milliméteres átmérőjű légkeverőt alkalmazza, amit már GANMAX 300-as társánál is láthattunk. A PWM támogatással rendelkező, folyadékcsapágyat alkalmazó légkeverő a percenkénti 900-as és 1600-as közötti fordulatszám-tartományban üzemel, méghozzá halkan, sok levegőt megmozgatva. A speciális kialakítású, D.A.C. (Double Airflow Channel) technológiára alapozó ventilátor keretnek köszönhetően nem csak a processzorhűtő lamelláihoz, hanem a processzorfoglalat körül elhelyezkedő komponensekhez is jut a friss levegőből, így az adott platform üzemi hőmérséklete összességében több, mint 10%-kal csökkenthető. A friss levegőből legjobban a VRM áramkör MOSFET-jei profitálhatnak. Maga a ventilátor egyébként 17,8 és 21 dB(A) közötti zajszint mellett üzemel és maximum 55,5 CFM-nyi levegőmennyiség megmozgatására képes.

A processzorhűtő lamelláin elhelyezett kivágások segítenek a hűtés hatásfokának javításában, ugyanis lehetőséget biztosítanak arra, hogy a forró levegő minél hamarabb távozzon a lamellák közül. További jó hír, hogy a speciális, kivágásokkal ellátott lamelláknak köszönhetően passzív módban hatékonyabb a hőleadás, ugyanis az apró lyukakon felfelé áramolhat a meleg levegő.

Galéria megnyitása

A réz talpazattal ellátott, 120 x 81,3 x 143 milliméteres mérettel érkező újdonság összesen négy darab 6 milliméteres átmérőjű hőcsövet tartalmaz - ezek közvetlenül érintkeznek az adott processzor felületével annak érdekében, hogy a hőátadás folyamata minél hatékonyabb, minél gyorsabb lehessen. A hűtőtömböt nikkelborítás védi az oxidáció káros hatásaitól.

A 610 grammos GAMMAXX S40 az Intel LGA-775/1155/1156/1366/2011-es mellett az AMD Socket AM2/AM2+/AM3/AM3+/FM1/FM2-es processzorfoglalataira egyaránt felszerelhető a mellékelt rögzítő keretek segítségével.

A termék hamarosan feltűnik azt üzletek polcain, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_DiEGO_
_DiEGO_
2013. jan. 28. 20:33
#13

AC A30 - renkívül jó kis dög :$

mellette a voks +++ 1

persze ha elég széles hozzá a ház !

rendesadam
rendesadam
2013. jan. 28. 12:58
#12

"a speciális, kivágásokkal ellátott lamelláknak köszönhetően passzív módban hatékonyabb a hőleadás, ugyanis az apró lyukakon felfelé áramolhat a meleg levegő"

Feltéve, hogy fekvő házban, álló helyzetben van a cooler.

croix
croix
2013. jan. 28. 9:42
#11

Arctic Cooling Freezer 13 (sima) egy tuningolt A8-3850-en. Abszolút csendes és 30-35°C között tartja az egész rendszert. Sztem az X6-ost sem engedné közepes fordulat mellett 40°C fölé.

Csiki1991
Csiki1991
2013. jan. 28. 8:31
#10

yodamester10: Köszi, de egyenlőre még csak infókat gyűjtök... Meg hát külföldről vagyok... +elektronikát nem szívesen veszek használtan. De köszi, a hangteszt eléggé meggyőző volt :)

twollah
twollah
2013. jan. 28. 8:30
#9

Szokasos iparosmunka.

kiskoller
kiskoller
2013. jan. 28. 8:30
#8

Nekem mugen 2 hűt egy bulldozert, átlagos tuning esetén teljesen jól hűt, akár venti nélkül is (ha jó a ház szellőzése) Ventivel sincs hangja.

Felszerelni viszont rémálom.

yodamester10
yodamester10
2013. jan. 28. 8:12
#7

Nekem ilyen van:http://ipon.hu/webshop/product/thermalright_silver_arrow_sb_e/266169

Ha esetleg érdekel,és meg tudunk egyezni az árban viheted.

Egy kis hang teszt:http://www.youtube.com/watch?v=pvQgIiZb_yo

carraroxt
carraroxt
2013. jan. 27. 23:40
#6

[Xigmatek Gaia] vagy valami Freezer 13Pro variáns (az A30-hoz csak AMD-s az i30-hoz pedig csak Intel-es lefogatók vannak).

Csiki1991
Csiki1991
2013. jan. 27. 23:01
#5

Az a legfontosabb, hogy jó halk legyen, mert most egy fűrésztelepen érzem magam... :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jan. 27. 21:44
#4

AC A30

+1

mThom
mThom
2013. jan. 27. 17:54
#3

Nekem az A30 csendben teszi a dolgát :)

Micromatic
Micromatic
2013. jan. 27. 17:17
#2

Hát NH C14... annyiért inkább egy corsair vízhűtéses block, vagy Arctic cooling freezer A30, vagy schyte mugen3/Ninja 3

Nekem Mugen 2 van és tökéletesen teszi a dolgát az i7 930 (3,6Ghz-n)... 2db 12cm ventivel 800as alapfordulaton 40-50 fok között van.

Csiki1991
Csiki1991
2013. jan. 27. 16:32
#1

Egy 6magos AMD Phenom II x6 1100t-hez milyen hűtést vennétek? Ezeket nézegettem, csak nem igazán tudok dönteni:

-Thermaltake Frio

-NOCTUA NH-C14

-be quiet! Dark Rock Advanced

-be quiet! Dark Rock Pro

enisherpa
enisherpa
2013. jan. 27. 17:00

Ha belefér a házba, akkor esetleg egy ARCTIC COOLING Freezer A30. Max. 320 W hűtési teljesítménye van. Olcsóbb, mint az NH-C14.

Vissza az oldal tetejére