Atsushi Inaba. a Platinum Games fejese beszélt egy kicsit a (várhatóan) jövőre érkező új konzolokról, és röviden összefoglalva arról van szó, hogy az úriember unalmasnak találja őket.

"Biztos vagyok benne, hogy gyorsabbak lesznek, szebb lesz a grafika, és hamarabb betöltődnek a dolgot. Ez mind jó a vásárlóknak. De az előző generációkhoz képest semmi hatalmas innováció nincs bennük" - mondta, és hozzá tette, hogy tulajdonképpen csak átalakított PC-kről van szó.

Inaba úgy véli, hogy korábban a konzolgyártók saját hardvereket terveztek, és ugyan ezekkel is voltak problémák, de olyan teljesítményt tudtak nyújtani, amit a PC-k nem.

"Nehéz igazán lelkesedni valamiért, ami már nagyjából most is létezik, csak kicsit átalakították. Ezért számomra a felhős platformok jelentik az igazi innovációt, és ebben látom az igazi előrelépést" - fejezte be.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
i2k010
i2k010
2019. jún. 20. 15:12
#3

Ha neki unalmas, az nekünk csak jó: mégis csak nyugodtabbak lehetünk a PC-ink mellett, hogy nem (annyira) gány portokat kapunk, mint a régebbi generációk célhardvereire fejlesztett csodák után...

LKaresz
LKaresz
2019. jún. 20. 13:16
#2

Biztos igaza van, hiszen komoly game-eket raktak le az asztalra...pl.: Nier Automata ami címben ismerős. Én azért megkérdezném a Naughty Dog főnökét is, hogy mi a véleménye...

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. jún. 20. 11:39
#1

Ez hulye?

" "Nehéz igazán lelkesedni valamiért, ami már nagyjából most is létezik, csak kicsit átalakították. Ezért számomra a felhős platformok jelentik az igazi innovációt, és ebben látom az igazi előrelépést" "

Ugyan az lesz mintha konzolon jatszana csak majd lesz jo lag akadas meg kephiba.

Ja, hogy neki ez az izgalom?

Akkor ugorjon be az allatkertben a krokodilok koze az meg izgalamasabb.

Ekkora barmot....

(ertem en hogy penzt kapott ezert csak azert valahol huzodik egy hatar, hogya penz mar nem eleg emrt akkora kretent csinal magabol)

Vissza az oldal tetejére