ULTRA QUALITY MODE ÉRKEZHET AZ NVIDIA DLSS TECHNOLÓGIÁJÁHOZ

Erről az UE5 játékmotor dokumentációja árulkodik, azaz lényegében biztosra vehető, hogy az új teljesítményszint a közeljövőben publikusan is elérhetővé válhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. júl. 5. 14:45
Ultra Quality Mode érkezhet az Nvidia DLSS technológiájához

Az Nvidia a legfrissebb hírek szerint már megkezdte a DLSS technológia továbbfejlesztését a színfalak mögött, ez pedig ezúttal annyit jelent, hogy bevezetnek egy új minőségszintet, ami az eddig legjobb képminőséget kínálja majd, cserébe viszont nem hoz akkora gyorsulást, mint azok a szintek, ahol a képminőség csökkentésével jelentősebb GPU erőforrás szabadul fel.

Az új szint érkezésére egy eléggé hivatalos forrás hívta fel a figyelmet, ami nem más, mint az Unreal Engine 5-ös kiadásának dokumentációja. Itt egyelőre még csak „placeholder” formájában érhető el az Ultra Quality Mode névre keresztelt „preset”, de az már biztosra vehető, hogy a nem is oly távoli jövőben szélesebb körben is elérhető lesz a GeForce RTX tulajdonosok számára.

Galéria megnyitása

Hogy erre miért van szükség? Alighanem azért, mert az AMD által nemrégiben hódító útjára indított FidelityFX Super-Sampling összességében látszólag jobb képminőséget kínál, ugyanis a natív felbontás 77%-án renderelik le a képkockákat, majd ezeket a képkockákat 1,3x-os skálázással készítik el. Ezzel szemben az Nvidia esetében a jó képminőséget kínáló módnál a natív felbontás 66%-án készül el a képkocka és 1,5x-ös skálázást valósítanak meg – ezekből a számokból már látszik, hogy mindenképpen vannak különbségek képminőség terén.

Galéria megnyitása

Az UE5 dokumentáció alapján a DLSS 2.2.9.0-s változatánál válhat elérhetővé az Ultra Quality Mode, jelenleg azonban a 2.2.6.0-s változat érhető el publikusan. Hogy nagyjából milyen előrelépésre számíthatunk képminőség terén? A Digital Foundry munkatársa, Alexander Battaglia már készített ezzel kapcsolatban egy montázst, ahol kivehetőek az egyes szintek közötti különbségek.

A részletesebb tesztekre természetesen még várni kell, hiszen hivatalosan nem mutatkozott be az új DLSS teljesítményszint, és publikusan erről egyelőre még beszélni sem igazán lehet – de szivárogtatókat ez nem igazán érdekli.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2021. júl. 9. 10:33
#2

Ez lesz majd még érdekes : https://www.youtube.com/watch?v=jl0XCslxwB0 Ez egy olyan AI, ami gyenge minőségben renderelt képet fotorealisztikussá alakít. Akár Minecraft szintű grafikával is boldogul.

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. júl. 6. 12:48
#1

A képminőség már rendben volt eddig is, a kompatibilis játékok és kártyák számán kellene emelniük, mert anélkül rövid időn belül az FSR válik a mainstream megoldássá.

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. júl. 6. 15:47

@Nago Az FSR ugyanazt a problémát kezeli, amit a DLSS. A felbontás/részletesség/sugárkövetés rengeteg erőforrást felemészt, és a VGA-k ezzel nem tudtak lépést tartani, ezért a játékfejlesztők nem tudtak eléggé látványos játékokat kiadni. A helyzet kezelésére az Nvidia bevezette a DLSS-t, de az a hosszú feltanítási folyamat miatt csak néhány játékban érhető el, és azokban a játékokban is csak a használatban levő kártyák kis százalékával kapcsolható be.

Az AMD által most bevezetett FSR viszont pár nap alatt szinte bármelyik játékba integrálható akár utólag is, valamint a használatban levő kártyák szinte mindegyikével használható, de még a processzorokba épített grafikus magok is tudják használni. Egyes esetekben minimálisan talán gyengébb képminőséget biztosít az FSR, de legalább 30% plusz teljesítményt hoz, vagyis a játékok VGA igénye egy generációval csökken.

Amelyik játékba nem teszik bele az FSR támogatását, az a játék rengeteg potenciális játékostól elesik, mert nem lenne elég erős gépük a játékhoz. Az lesz a csoda, ha nem kezdenek a játékok exponenciális ütemben FSR támogatást kapni.

Vissza az oldal tetejére