Shop menü

ULTRA FÉNYES LESZ A GALAXY S23 ULTRA, ÉS EGYÉB FRISS PLETYKÁK IS ÉRKEZTEK

A Samsung soron következő mobiljai sok újítással szolgálhatnak majd a mostani generációhoz képest, de részben csak a hátrányukat fogják ledolgozni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Ultra fényes lesz a Galaxy S23 Ultra, és egyéb friss pletykák is érkeztek

Továbbra is záporoznak a Galaxy S23 szériával kapcsolatos pletykák. Már kezdenek szállingózni a következő generációs okostelefonok, de az még ködös, hogy a Samsung mikor rukkolhat elő a saját sikervárományosaival. Abból ítélve, hogy mennyire sokat tudunk már a fejlesztés alatt álló gépekről, nem lenne meglepő, ha közelebb lenne a rajtjuk, mint gondolnánk.

Az idei év második felében több mobil is megjelent műholdas kommunikációs funkcióval ellátva. Először a Huawei jelentett be ilyen eszközt, majd az is kiderült, hogy az iPhone 14 esetében is biztosított annak a technológiai háttere, hogy a készülék olyankor is tudjon segélykérő üzenetet küldeni, amikor nincs hálózati lefedettség az adott területen. Az USA-ban ez bizony sok helyen meg tud esni, szóval ott például ennek a fejlesztésnek kifejezetten fontos szerepe lehet.

Galéria megnyitása

A műholdas kommunikáció többféle módon megoldható, de minden esetben egy meglévő frekvenciatartományt próbálnak a gyártók ügyesen kihasználni ehhez. Az amerikai T-Mobile és a SpaceX-szel (Starlink) közösen azt is megvalósítaná, hogy szinte bármilyen 5G-s mobillal lehessen a műholdas kapcsolaton üzenetet küldeni. És igazából a Huawei sem kizárólag a segélykéréseket tudja műholdas összeköttetéssel továbbítani. Szóval sokan a kereskedelmi lehetőséget látják már ebben.

A friss hírek szerint pedig a Galaxy S23 okostelefonok is képesek lesznek már kapcsolódni műholdak által biztosított hálózatokra. A jelentés szerint ráadásul a Samsung is abban gondolkodik, hogy ezt általánosan lehessen alkalmazni. Szóval lehetőséget biztosítanának a felhasználóknak arra, hogy szöveges üzenetet küldhessenek az ismerőseik számára, és kisebb méretű képeket is lehetne így továbbítani.

Több száz kilobájtnyi tartalmat lehet majd másodpercenként mozgatni a műholdas kapcsolaton keresztül.

Az a hír járja, hogy a Samsung az Iridium Communications partnerségében valósíthatja meg ezt a funkciót. Mint minden eddigi rendszernél, itt is alacsony föld körüli pályán keringő eszközök jelentenék az infrastruktúrát.

Az Apple az iPhone 14 Próval megalkotta a világ egyik legfényesebb kijelzővel szerelt okostelefonját, utolérve a Sharp Aquos R6-ot. Ezek a masinák 2000 nitre képesek eltérő technológiai alapokat használva. És a Samsung a Galaxy S23 Ultrával állítólag mindenkit le fog előzni ebben a versenyszámban.

Friss pletykák szerint a Galaxy S23 sorozat legjobb tagja egy olyan kijelzőt fog bevetésre küldeni, ami akár 2100-2200 nites fényerő elérésére is képes lehet. Már most sincs gond ilyen téren a csúcsmodellekkel, de az egészen biztos, hogy a közvetlen ragyogó napfényt is túlharsoghatja majd az SGS23 Ultra, ha ezt a Samsung valóban összehozza. És mivel arról a cégről beszélünk, aki igazából az Apple számára is szállítja a megjelenítőket, miért is ne tudná azt megoldani, hogy jobb egységet alkosson magának, mint amit a konkurensének biztosít.

Galéria megnyitása

Állítólag az E6 generációs Super AMOLED technológiát alkalmazza majd a Samsung az LPTO eljárás harmadik generációjával. Egyebek mellett fejlettebb PWM Dimming is biztosított lesz, ami már a 2000 Hz körüli értéket is képes lesz elérni. A 120 Hz-es megjelenítés maradni fog, de az eddigieknél komolyabb Gorilla Glass üveg gondoskodik majd a védelemről.

A Galaxy S23 széria érkezéséről egyébként a legtöbbször azt lehet hallani, hogy februárban lehet esedékes, de igazság szerint hallottunk már márciust és januárt is említés szintjén. Az pedig már biztosnak tűnik, hogy a Samsung nem az elsők között fogja bevetni a saját Snapdragon 8 Gen 2 chippel szerelt mobiljait, minekután ezek már most a küszöbön állnak. A Vivo X90 Pro be is mutatkozott mostanra, és hamarosan indul a forgalmazása.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére