A Riot Games az elmúlt időszakban jelentős leépítéseket vitt végbe, illetve több projektjét is leállította. A szomorú hírek ellenére nem sok szó esett a League of Legends univerzumában játszódó MMORPG játékról, pedig elég sokan várták volna, hogy mondjanak nekik valamit erről a címről.
A Riot egyik alapítója, Marc Merrill X-en osztott meg végre információkat a még 2020-ban bejelentett játékkal kapcsolatban, ami természetesen vegyes reakciókat váltott ki a közösségből.
A jó hír az, hogy még mindig fejlesztés alatt van a cím. A rossz viszont az, hogy lényegében teljesen elölről kezdik a fejlesztését, ugyanis túlságosan is hasonlított a játék a piacon lévő többi MMORPG-re.
Az indoklás szerint ők a Riotnál nem egy LoL-ra átszínezett MMO játékot akarnak készíteni, hanem valóban egyedi élményt szeretnének kínálni, ehhez viszont fel is vették Fabrice Condominas-t, aki az EA-nél és a BioWare-nél tevékenykedett korábban, mint a Mass Effect 3 és az Andromeda producere.
Fabrice rögtön egy üzenetben köszönte meg, hogy csatlakozhat a csapathoz, és máris érzi a rá váró felelősséget. Már nagyon várja, hogy belevágjon a projektbe, de tudja, hogy türelemre van szükség, hiszen ez egy maratoni futás lesz majd mindenki számára. A Fabrice előtt ténykedő Vijay Thakkar újra technikai igazgató szerepben dolgozik a projekten, folytatja a játék alapjainak letételét, ami majd hosszú évekre lesz képes kiszolgálni a rajongók tömegeit.
Marc Merill mindenesetre jó előre leszögezte, hogy az irányváltás egyben azt is jelenti, hogy innentől kezdve újra csend lesz a projekt körül, méghozzá hosszú évekre. Pár évig hírek sem nagyon lesznek erről a készülő játékról, a Riot csendben és a háttérben fogja ezt fejleszteni. Szerinte az lesz a jó hír, ha nem lesznek hírek, mert az azt jelenti, hogy minden a terv szerint halad és úgy folyik a fejlesztés, ahogy azt most eltervezik.