A Microsoft bejelentette, hogy (immár a konzol megjelenése óta sokadjára) ismét átalakul az Xbox One dashboardja. Nem teljes váltásra kell gondolni, ahogy arra korábban többször is volt példa, de azért alapos ráncfelvarráson esik át a jelenlegi kezelőfelület.
Mint azt Bradley Rosetti, az Xbox Insider csapat vezetője elmondta, az átalakítás célja az volt, hogy minél gyorsabban lehessen navigálni a Home képernyőn a különböző fontos funkciók között, és hogy a felhasználók minél gyorsabban el tudjanak jutni egy játék elindításáig. Ezen kívül a fontosabb tartalmak közül több látszik majd egyszerre, központibb pozícióban.
A navigáció átalakításának célja az volt, hogy az olyan dolgokhoz is hamarabb el lehessen jutni, mint az Xbox Game Pass, az Xbox Community Mixer és a Microsoft Store.
Érdekes, hogy amint ez a frissítés megérkezik, teljesen kivágják a konzolból Cortanát, vagyis a hangalapú asszisztenst. Mint Rosetti kifejtette, a Microsoft most már máshogy gondolkozik a témával kapcsolatban, és az eszközön futó asszisztens helyett egy felhőalapú szolgáltatást vezet majd be.
Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Cortana egy ideig még használható marad, csak éppen az okostelefonra letöltött Cortana alkalmazást kell majd összekötnünk a konzollal. Ez sokakban aggodalmat keltett, hiszen a hátrányos helyzetű társaink sok esetben támaszkodtak a hangvezérlésre, amihez most már egy plusz eszközt kell bevetniük.
A dolog azért keltett csalódást sokakban, mert a Microsoft az utóbbi időben nagyon odafigyelt a fogyatékkal élőkre, például elkészítette az Xbox Adaptive Controllert, ami remek fogadtatásban részesült.
Az új Xbox dashboard hamarosan elérhető lesz az Xbox Insider tagjainak, majd vélhetően egy hosszú tesztidőszakot követően kapja meg mindenki.