A Logitech csapata nagyon sok kérést kapott az elmúlt évek során azzal kapcsolatban, hogy „támasszák fel” a legendás MX518-as gamer egeret, amely először 2005 folyamán mutatkozott be – ennek idén lesz 14 éve. Noha az aktuális évforduló nem éppen egy különleges, kerek szám, a Logitechnél mégis úgy döntöttek, nem várnak tovább, hanem piacra dobják a modern MX518-as gamer egeret. Mivel egy igazi legendáról van szó, a formavilágon és az alapvető külső jegyeken szinte semmit semváltoztattak, a felhasznált anyagokat viszont a modern kor szellemében frissítették, és a színvilágon is finomítottak egy picit.

Az ovális alak, amelyen tenyérmérettől függően szinte az egész tenyerünk megpihenhet, ezúttal is megmaradt, csak úgy, ahogy a hüvelyujjnak helyet adó oldalsó „támasz is”. Egérgombokból szokás szerint nyolcat kapunk, természetesen mindegyik programozható, a ház belsejében azonban már sokkal modernebb hardver dolgozik, mint az ikonikus elődnél. Az érzékelő szerepét egy HERO 16K optikai szenzor tölti be, amelynek érzékenysége 100 és 16 000 DPI között állítható. A DPI kapcsoló segítségével játék közben is válthatunk az érzékenységi szintek között: gyárilag 400, 800, 1600, 3200 és 6400 DPI-s beállítás áll rendelkezésre, de ezeket könnyedén módosíthatjuk.

Galéria megnyitása

A szenzor nem működése során nem használ sem gyorsítást, sem szűrést, sem pedig egyéb hasonló technológiákat. Sebességére jellemző, hogy másodpercenként 10160 milliméternyi mozgást képes feldolgozni, valamint akár 40 G-s gyorsulást is le tud követni, ha szükséges.

Az új egér 1 ezredmásodperces válaszidővel, illetve 1000 Hz-es maximális mintavételezési frekvenciávaldolgozik, fedélzetén pedig egy 32-bties ARM processzor, illetve némi memória is helyet kapott, így a beállításokat magán a terméken is eltárolhatjuk, méghozzá maximum 5 profilban. A különböző paraméterek testreszabását a Logitech Gaming Software segíti. A 250 kilométeres élettartammal rendelkező PTFE talpakon sikló egér két méter hosszú USB 2.0-s kábelen, illetve USB csatlakozón keresztül kapcsolódik az adott rendszerhez.

A Logitech MX518 hamarosan megjelenik kereskedelmi forgalomban, listaára 59,99 dollár – vagyis csak 10 dollárral lesz drágább, mint a 2005-ben piacra dobott előd, ami 49,99 dollárba került.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gromgotth
gromgotth
2019. febr. 20. 18:02
#8

Ilyenkor örülök nagyon annak, hogy balkezes vagyok.

kozmahov
kozmahov
2019. febr. 20. 16:08
#7

A régi verzió nekem is volt! Azzal counter strike-oztam! :) Nagyon szerettem!
Biztosan veszek egyet! - remélem mihamarabb kapható lesz itt az IPON-on!

j.panzer
j.panzer
2019. febr. 20. 17:55

Ez baromi jó, ha nem lenne jelenleg is 5 logitech egerem (többek között G500s, G700s, G602), megvenném eskü.

Amúgy adják ki a G700s-t mai technológiával, és instant buy. Valszeg 3-at is. (Otthonra, barinőhöz, melóhelyre).

s_otto
s_otto
2019. febr. 20. 16:03
#6

Ha egér, akkor Logitech.

peti19870621
peti19870621
2019. febr. 21. 17:19

Ha egér, akkor Logitech, s instant dupla kapcsoló csere bele japán OMRON D2F-01F Ultra Subminiature Basic Switch-re.. -S ne felejts el bele tartalék busz csíkot venni!! x3

Worlon
Worlon
2019. febr. 20. 14:25
#5

Munkában, tehát épp most is MX518-at használok. Majd 10 évig volt hű társam a játékokban is.

Fireprism
Fireprism
2019. febr. 20. 13:35
#4

Nekem az utoda a elso G5 birta nagyon sokaig csak hat teljesen elkopott :D

Svindler
Svindler
2019. febr. 20. 20:28

Nekem G400s követte (ugyanez a kasztni), és még mindig megvan. Ha feladja, lehet egy ilyen lesz a helyén, most már több mint 10 éve erre a formára van ráállva a kezem.

tookmindegy
tookmindegy
2019. febr. 20. 13:27
#3

Kis elírás: 32-bties

(Ha gondolod töröld a hozzászólást is ha javítottad.)

hEngi
hEngi
2019. febr. 20. 12:58
#2

Oh a kabel nem kapott semmi boritast :(
Nem mondom hogy annak lenne bármi haszna, de nekem ugy jobban tetszene :)

markangabor
markangabor
2019. febr. 20. 12:42
#1

Még most is a jó öreg MX518-amat nyúzom :)

HKaresz
HKaresz
2019. febr. 20. 23:02

Én is, úgy 2008 óta. Az utóbbi 6 évben munkahelyen is hű társam, ezerszer jobb, mint bármilyen új céges egér, amit adnának. Néha megtisztítom, és szinte új lesz :)

Vissza az oldal tetejére