ÚJABB KÉST DÖFÖTT AZ APPLE A METÁBA ÉS MÁS KÖZÖSSÉGI PLATFORMOKBA

Olyan helyen is bevételt szedne az Apple, amit eddig még el lehetett kerülni, de a jelek szerint az Apple mindent megtesz, ha a profittermelésről van szó.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. okt. 28. 9:43
Újabb kést döfött az Apple a Metába és más közösségi platformokba

Az Apple és a Meta viszonya már egy ideje eléggé fagyos, és most a cupertinóaik egy újabb olyan intézkedést vezettek be, amivel a Facebookon, Instagramon és hasonló platformokon tud nyerészkedni. Teszi azt olyankor a vállalat, mikor egyébként is egy sor olyan vizsgálat van ellene, ami hasonló bevételszerzési módszerek miatt indult.

Miről is van most szó? Mint az ismeretes, az Apple számos területen szed olyan „adónak” csúfolt pénzeket, amikre úgy hivatkozik, hogy a rendszerek fenntartásához szükséges. Például mikor valaki megvásárol egy alkalmazást az App Store-ból, akkor ott a kifizetett összegnek csak egy része meg annak a fejlesztőnek, aki az adott szoftvert elkészítette, egy másik rész viszont az Apple zsebébe vándorol. Most pedig kötelező jellegűvé tett egy újabb, rajta keresztül működtetett fizetési formát, amit eddig még meg lehetett kerülni.

Galéria megnyitása

Mindenféle bejelentés nélkül frissítette a vállalat az App Store szabályzatát, felhasználási feltételeit, és már olyan pénzügyi tranzakcióknál is kötelezően részesedést fog kérni a bevételekből, ahol eddig még nem tette. Az applikációkon belül zajló kifizetéseknél már hosszú ideje van sarc, és a vállalat azt is korlátozza, hogy ne lehessen az embereket külső fizetési platformok használata felé terelni. Ez már nem új, de ezen a téren a közösségi oldalaknak abban az esetben még volt mozgástere, ha fizetett elérésnövelő opciókról volt szó, de már itt is bevezetésre kerül a korlátozás.

Tehát arról van szó, hogy amikor egy felhasználó megoszt valamit például a Facebookon, akkor lehetősége van arra, hogy az adott bejegyzést – tartalmazzon az bármit – boostolja, hogy az szélesebb közönséget érjen el. Olyanoknál is megjelenjen, akik például nem közvetlen követők, ismerősök. Ezekért különböző összegeket kell fizetni, a mostani példánál maradva, a Facebook számára. De a Facebooknál ezt még meg lehet tenni külső rendszeren keresztül is, a jövőben viszont erre nem lesz lehetőség, mindenképpen úgy kell ezt megoldani, hogy abból az Apple részesüljön.

Galéria megnyitása

A változás azért érinti leginkább a Facebookot és az Instagramot, mert itt eddig egyáltalán nem volt támogatott az Apple saját rendszerének a használata. A Twitter, de még a TikTok is úgy oldotta ezt meg, hogy lehessen az Apple alkalmazáson belüli fizetési formátumát alkalmazni. Mivel a Metánál erre nincs mód, mostantól sehogy nem tudnak fizetni az emberek mobilról a bejegyzések népszerűsítéséért.

„Az Apple folyamatosan alakítja az előírásait, hogy saját üzletét növelje, miközben a digitális gazdaságban másoknak alávág. Az Apple korábban azt mondta, hogy nem vesz részt a fejlesztői reklámbevételekből, most pedig úgy tűnik, meggondolta magát. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a kisvállalkozásoknak egyszerű módokat kínáljunk arra, hogy hirdetéseket futtassanak és növeljék üzleti tevékenységüket az alkalmazásainkon.” – nyilatkozta a Meta szóvivője, Tom Channick a The Verge szaklapnak az ügyre reagálva.

Galéria megnyitása

Már hosszú ideje igyekezett az Apple rávenni a Metát arra, hogy használja ezt a funkciót, de a vállalat ellenállt. Egészen eddig, hiszen innentől már nincs erre lehetősége. Vagy beáll a sorba, és elfogadja, hogy egy újabb módon fogja az Apple „adót” fizetni, vagy egyszerűen beletörődik abba, hogy az iPhone-okról és más eszközökről nem tudják ezt megoldani az emberek.

Egyik felet sem kell félteni ebben az az ügyben, és nem lennénk meglepve, ha az Apple újabb vizsgálatokat kapna a nyakába az újabb vitatható lépése miatt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2022. okt. 30. 12:46
#2

Nem pont ezér baszták meg a cefrét, erre most akadálytalanul nyomatják tovább a szarságaikat...

tomchee
tomchee
2022. okt. 28. 11:06
#1

Na most a FB is csak egy weboldal, akkor most nem tehetik meg apple ön, a népek ilyenkor, h meg nyitják chrome ból, és kifizetik ott?

gombabacsi
gombabacsi
2022. okt. 28. 12:25

@tomchee pont ez a lényeg. hogy az emberek olyan lusták/buták hogy képtelenek lennének browserből használni egy appot...

Vissza az oldal tetejére