Újabb kagylós dizájnú, hajtogatható eszköz a kamerák kereszttüzében

Ezúttal nem egy kész termékre, hanem a megjelenítőre és a kialakításra helyeződött a hangsúly.

Újabb kagylós dizájnú, hajtogatható eszköz a kamerák kereszttüzében

A Visionox az első alkalommal, Kínában megrendezett, kijelző ipari világkonferencián mutatta be a legfrissebb fejlesztését, aminek a jövőben nagy jelentősége lehet. A vállalat kiállított az eseményen egyebek mellett egy olyan összehajtható mobilprototípust, ami az új Motorola Razrre emlékeztet.

Valószínűleg nem sok felhasználónak ismerős a Visionox név, pedig a vállalat jelentős fejlesztésekkel rendelkezik, és már látvány kész terméknek a megvalósulásához is hozzájárult. A Xiaomi Mi Mix Alpha például a Visionox egyedi paneljét vonultatja fel. Ehhez fogható okostelefon pedig jelenleg nincs másik, és a jellegéből fakadóan talán nem is fog egyhamar konkurenciára találni. Persze a Mi Mix Alpha esetében fixen van beépítve a házba a hajlékony kijelző, ezúttal pedig már egy hajtogatható kialakításról számolhatunk be.

Galéria megnyitása
Xiaomi Mi Mix Alpha

Az egyelőre még fejlesztés alatt álló megoldás AMOLED alapra épül, mint szinte minden hajtogatható panel, hiszen erre az LCD nem alkalmas. A demonstrációs céllal készített eszközben egy 6,47 hüvelykes egység kapott szerepet, ami kellően nagy már, nagyobb is egy kicsit, mint a Motorola Razr által felvonultatott kijelző.

Ezt a megoldás on-cell technológiával alkották meg a Visionox szakemberei, szóval az érintésérzékelés is biztosított. És a hajtási ponton egyáltalán nem lesz rajta érezhető gyűrődés a vállalat elmondása alapján. Erre különösen ügyelnek a tervezők.

Galéria megnyitása

A pontosan félbe hajtható kiállítási modell nyitott állapotában szinte teljesen olyan, mint egy normál, hétköznapi okostelefon, csak a zsanérja árulja el, hogy nem éppen egy szokványos megoldásról van szó. Összehajtott állapotában 13,3 milliméter vastag, szóval lényegesen kecsesebb, mint a Galaxy Fold, a Huawei Mate X-től viszont láthatóan vastagabb, éppen a kettő között helyezkedik el. A kerete aránylag vékony, viszont van a felső részén egy kamerának otthont adó bemetszés, ami a kicsi mérete ellenére is sokak szemében elronthatja az összképet.

Ez a megjelenítő jó eséllyel bekerülhet majd elsősorban kínai gyártók okostelefonjába, de részleteket erre vonatkozóan nem lehet tudni. A Visionox nem beszélt arról sem, hogy az újdonság mikor lesz elérhető, de az biztos, hogy a kialakítás már véglegesnek tűnik.

Galéria megnyitása

A Visionox a kagylós dizájn mellett még egy olyan panelt is magával vitt a rendezvényre, ami feltekerhető. A különlegesség egy minimum 7 milliméteres átmérőjű hengerre tekeredhet fel, szóval jelentős mértékben hajlik. Ez is on-cell kialakítású, szóval magában foglalja az érintésérzékeny réteget is, plusz saját laminálással rendelkezik.

A Visionox ezzel a panellel is látványos mobilokat tudna elképzelni, ám itt még egészen korai prototípusról beszélhetünk, melynél a megvalósításig még nagyon sok problémára kell megoldást találni. Annyit lehet még erről tudni, hogy természetesen AMOLED technológiás, minden más kérdés válaszra vár.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap