Miután a PlayStation 5 főmérnöke, Mark Cerny néhány hónappal ezelőtt már beszélt kicsit az új konzol várható hardveréről, most újabb információkat csepegtetett el a Sony. Egyrészt kiderült, hogy a PlayStation 5 neve (váratlan módon) tényleg PlayStation 5 lesz, és hogy a 2020-as ünnepi szezonban kerül majd piacra.

Cerny korábban már elárulta, hogy az új konzol rendelkezik majd sugárkövetéses képességekkel, azonban most megerősítette, hogy ezek nem pusztán szoftveres alapokat jelentenek, hanem ténylegesen a GPU hardverbe kerül ray-tracinget gyorsító egység. Az egyéb hardverekről nem árult el további részleteket, tehát továbbra is csak annyit tudunk, hogy nyolc magos Ryzen alapú processzor, és Navi alapú GPU kerül majd a gépbe. 

Fontos, hogy a kontrollert teljesen újratervezték. Ennek a nevét még nem árulták el, de az eddigiek alapján tippelnénk a DualShock 5-re. Akárhogy is, az eddig használt rezgőmotoros megoldást felváltja a haptikus visszajelzés: teljesen más érzést ad majd vissza a kontroller, ha egy versanyautóval a falnak ütközünk, mintha fociban leszerelnek minket. A Sony szerint még azt is át fogja tudni adni az irányító, hogy egy füves mezőn futunk át, vagy sártengerben próbálunk előre jutni. Változnak a ravaszok is, ezt a Sony adaptív ravaszoknak hívja. Az L2/R2 ravaszok ellenállását a játékfejlesztők szabályozhatják majd, így más ellenállást válthatnak ki, ha mondjuk egy íjat húzunk fel, vagy ha egy off-road versenyautóval próbálunk sziklás területen gyorsítani.

Az adaptív ravaszok és a haptikus visszajelzés kettőse rengeteg új dologra ad lehetőséget a fejlesztőknek, akik nemrég kapták meg az új kontroller korai változatait, így már elkezdhettek dolgozni vele. Érdekes, hogy Cerny elárulta, hogy ezen az irányítón már a PS4 megjelenése óta dolgoznak, és néhány újdonságot be tudtak volna vetni generáció közben a PS4 Pro megjelenésekor, de nem akarták szétválasztani a felhasználói bázist.

Cerny ismét megerősítette, hogy a PS5-be egy szupergyors SSD kerül, amivel párhuzamosan a játékok telepítési módja is változik. Azt szeretnék elérni, hogy a felhasználók részletesebben szabhassák meg, mit akarnak telepíteni és eltávolítani, így például lehet csak a single vagy a multi részt feltenni, esetleg az egészet, és ha végeztünk az egyjátékos móddal, akkor azt külön letörölni. Az SSD sebességének köszönhetően a fejlesztők befejezhetik a jelenlegi gyakorlatot, miszerint számos adatot duplikálnak, hogy a hagyományos HDD-vel gyorsabban töltődjenek be a dolgok, az olvasófejnek ne kelljen annyit ugrálnia. Példaként felhozta a Spider-man játékot, ahol bizonyos adatokat 400x duplikáltak a fejlesztők.

Galéria megnyitása

A Wired magazin megerősítette, hogy a fejlesztőknél jelenleg kint lévő devkitek tényleg így néznek ki. Azt nem tudni, hogy a végleges konzol mennyiben hasonlít majd erre, de ez alapján a lelkes rajongók már készítettek látványterveket, egy ilyen látható a borítóképünkön is.

Cerny megerősítette, hogy a PS5-ben 4K-s Blu-ray lejátszó kap majd helyet, a játékok pedig 100GB-os lemezeken is érkezhetnek.

Természetesen a PS5 kezelőfelülete is alapos átalakításon megy keresztül. Cerny azt szeretné, ha mindenféle információ látszódna a főképernyőn, és ehhez még csak el se kelljen indítani a játékokat. A multiplayer játékok például valós időben megjelenítik majd, hogy milyen szerverekhez lehet csatlakozni, milyen online aktivitásokba lehet beugrani. Egy single player játék pedig például kirakhatja, hogy milyen küldetések várnak teljesítésre, azokért milyen jutalmakat kaphatunk. A lényeg, hogy ez mind látszik majd a kezelőfelületen, és a játékos rögtön beleugorhat abba, amibe szeretne.

Habár már rengeteg stúdió kapott devkiteket, hivatalosan még senki nem jelentette be, hogy min dolgozik az új konzolra. Most azonban a kiváló remake-jeiről híres Bluepoint Games vezetője, Marco Trush elárulta, hogy a következő projektjük, ami egy minden eddiginél nagyobb és komplexebb remake lesz, már PS5-re fog megjelenni. Hogy milyen játék lesz, azt egyelőre nem tudjuk, de nagyon valószínűsíthető, hogy a Demon's Souls.

Trush szerint az SSD tényleg hatalmas előrelépést nyújt majd, nem csak a töltési idők tekintetében, hanem azért is, mert nem kell többé játékmenetbeli trükköket alkalmazni, és mesterségesen lelassítani a játékost - például ajtók mögé zárni. Mint mondja, a cartridge-es időkben minden nagyon gyorsan ment, így most tulajdonképpen visszatérnek ahhoz, amilyenek a konzolok régen voltak.

Laura Miele, az Electronic Arts stúdióinak vezetője szerint a PS5 egyik legfontosabb tulajdonsága az erős GPU, ami alkalmas lesz a gépi tanulás megfelelő gyorsítására, ez pedig felhasználható lesz számos újdonságra a játékmenetben. De szerinte az is fontos, hogy az új konzolban minden gyors lesz, ami azért fontos, mert ma ezt várják el az emberek: az okostelefonokon is csak pár másodperc feltelepíteni valamit, és két gombnyomás után már játszhatunk is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 10. 20:26
#12

A közepén a légtér aréna - változó többféle hologram kivetítésnek lett kialakítva . :P  Az RGB támogatás lévén mindenki a maga szája ízére szabhatja .

https://www.youtube.com/watch?v=bOwdpfSl8Q4

chris8800
chris8800
2019. okt. 10. 19:46
#11

borzasztó zsibis rádiónak néz ki,amire rá volt írva,h értelemszerűen tudja az RMS 100ezer W-ot!de ez csak az én véleményem.semmi nem igazodik semmihez...túlvariált,szétvágott,szétnyitogatott műanyag...

chris8800
chris8800
2019. okt. 28. 11:52

@Geralt_of_Trivia  az is volt rajta...meg mint "Kimeneti teljesítmény: 1,2 KW RMS" és csak 10 deka volt...:))

Busterftw
Busterftw
2019. okt. 10. 18:37
#10

Nekem bejon, kozepre mehet a kaves pohar, amit a kiaramlo forro levego melegen tart.

pdx006
pdx006
2019. okt. 10. 16:21
#9

Ugyanaz rajzolta biztos unalmában aki az intel videokártyáját.

koti02
koti02
2019. okt. 10. 11:40
#8

Kétlem hogy a végső forma ilyen lenne, így most olyan mintha egy földönkívüli űrhajó lenne egy ZS-kategóriás filmből. Akkor már legyen diszkosz alakú a szélein pulzáló fényekkel. Amúgy a külső nyilván a hűtésen is múlik, mekkora is milyen hűtőfelületet tegyenek bele , pláne úgy hogy még a táp is benne van a dobozban. Az ma már szóba se jöhet hogy külön legyen. A vízhűtés lehetne esetleg  megoldás ha kis méretű, kompakt , esztétikus és halk gépet akarnak.

Szefmester
Szefmester
2019. okt. 17. 11:25

@koti02 Ja, pistike meg melepődik amikor a vízhűtés nem megy tovább.... Mert akik ma segítséget kérnek a sima portalanításhoz (nem az újrapasztázáshoz, csak a kifúvatáshoz), az majd egy vízhűtés takarításával boldogulni fog. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 10. 11:13
#7

A hangja nekem fontos, inkább legyen batár nagy állat, de ne legyen turbólégcsavaros felszálló repülőgép. Első gen-es PS4 Pro gépem van, és pasztázva + egyéb hűtést tweakolva is hangos bizonyos játékoknál (gondolom szándékosan, inkább túlvezérlik a ventilátort mint hogy beégjen a gép), viszont ha kilépek vagy csökken a terhelés akkor szinte azonnal visszahalkul.

A nagy hűtőborda akkor is jó, ha pl. áramszünetnél leáll a venti, nem sül meg a cucc mert van hova leadni a hőt.

Resike
Resike
2019. okt. 17. 11:37

@Szefmester  Eldurran igen, felrobban nem. Miről beszélünk?

Fireprism
Fireprism
2019. okt. 10. 10:51
#6

nekem vannak egesz meredek otleteim mikor hutesi megoldasokat nezek laptopokban, eleg sok helyre be lehet pakolni tobb 100gramm rezlamellat kulonbozo alakokba es egesz jo szelcsatornakat lehet kialakitani korulotte, itt is el tudnam kepzelni hogy az egesz teteje a nagy vaskos V alakban csak egy hatalmas V alaku lamellakbol allo hutoborda van vagy 8-12 hutocsovel ami egyszerre huti a procit, ssd-t, gpu-t alaplapot. Hatul ket venti ket oldal szivja ki a levegot, a V alak belso reszen meg latok kivagott reszeket ahol gondolom beszivja a levegot. szoval ebbe is siman bele lehetne pakolni egy egesz durva hutest csak hat ugye az egyedi meretei miatt a legyartasa draga, DE ha abbol indulunk ki hogy ilyen 100 millios tetel feletti eladasara szamolnak siman megerhet a Sony-nak megtervezni egy ilyen bonyolult geometriai alaku hutesi rendszert mivel az egyedi gyartashoz szukseges szerszamok gepek stb meg fognak boven terulni.

Renthal
Renthal
2019. okt. 10. 11:08

@Fireprism inkább legyen jó nagy, és vaskos egy jó hűtővel, mint hangos, melegedő vékony, de azért ezen a dizájnon -mint ahogy már más is írta- van mit csiszolni szvsz.

ha a méretei maradnak, de nem ilyen idióta formában, akkor OK

j4ni
j4ni
2019. okt. 10. 10:33
#5

Úgy néz ki szabad kezet kaptak a designerek és ez a praktikusság rovására ment. Egy ilyen házba lehetetlen értelmes, magas légszálítású alacsony fordulatszámú, halk ventit berakni. 

Ez a fajta design meg igazából csak renderképeken néz jól ki. Ha el kell helyezni valahova (asztal vagy TV álvány, polc) totál nem illik be sehova, ráadásul ha csak nem nagyon minőségi fémet (na persze, jó lesz az gagyi műanyagnak) használnak, akkor csicsás, gagyi bazári cuccnak fog tünni.

Remélhetőleg kapnak visszajelzést és még 2x áttervezik valami tényleg praktikus, halk, tartós stb cuccra.

Miglecz
Miglecz
2019. okt. 10. 9:22
#4

Az lenne az igazi fejlődés, ha a controller gombjait mechanikusra cserélnék az ósdi 50 éves gumitappancsos bóvli technológia helyett.

talgaby
talgaby
2019. okt. 10. 12:39

@developer (Azért ez most kicsit facepalm volt nálam.)

Arra gondolt, hogy gyakorlatilag minden klasszikus kontroller gumimembrános kapcsolókat használ, nem mechanikusakat. Ő mechanikusat szeretne, mint pár felsőbb kategóriás fight sticknél vagy némelyik értelmesebb hangszerimitáló kontrollernél.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2019. okt. 10. 8:29
#3

Ezek a kenyszeresen leforditott angol kifejezesek nagyon bantoak.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. okt. 10. 9:34

@WazheadBoci__ ...hát még az ékezetek hiánya.

Flegeton
Flegeton
2019. okt. 10. 7:39
#2

A visszafele kommpatibilitásról megint nem esett szó. :( 

Nekem túl csicsás ez a megjelenés.

Morph76
Morph76
2019. okt. 10. 10:45

@Nago

Ez csak egy dizájterv még nem a végleges modell kinézetét takarja.

s_otto
s_otto
2019. okt. 10. 7:15
#1

Ez a látványterv nagyon jól néz ki.

Vissza az oldal tetejére