A ZTE az utóbbi időben egyre jobban magára talál, csak Blade modellből több érkezett mostanában, és ezek nagyon jól is sikerültek a maguk nemében. Szinte még alig száradt meg a tinta a Blade 20 Pro 5G modellen, ami egy felsőkategória felé tekintgető konfiguráció lett, máris itt a Blade V2021, mely a megfizethető eszközök sorát gyarapítja igen jó opciókkal – meg persze néhány kompromisszummal.

Rögtön a megjelenítőnél nyilvánvalóvá válik, hogy ez a készülék azért az alsóbb ársávot veszi célba, hiszen 720p+ felbontással rendelkezik. A felhasznált panel 6,52 hüvelykes, szóval a méretére nem lehet panasz, maximum azért, hogy már túl nagy, és egyébként IPS technológiát alkalmaz. A termék a MiFavor 10.5 grafikus felhasználói felületet vonultatja fel Android 10 operációs rendszerre alapozva.

Galéria megnyitása

A Blade V2021 összesen négy kamerával rendelkezik, egy figyel előre három pedig hátra. A frontkamera 8 megapixeles és Full HD videózást tesz lehetővé, adott esetben a videocsevegések alkalmával is. A hátlapon pedig egy 48 MPixeles (F/1.79) elsődleges képalkotó van egy 8 megapixeles ultra-széles látószögű egység, valamint egy 2 MPixeles makrózásra kihegyezett megoldás mellett.

Galéria megnyitása

A MediaTek Dimensity 720 rendszerchipet kapta meg a készülék, így a teljesítményére biztosan nem lehet majd panasz. Cortex-A76 és Cortex-A55 magok találhatóak benne egy Mali-G57 alapú integrált GPU mellett. Több készülékben is bizonyított mostanra ez a lapka. A Blade V2021 kétféle kivitelben lesz elérhető a RAM-tárhely szempontjából. Az olcsóbb modell 4 GB-nyi memóriát vonultat fel 64 gigás tárhely mellett, a drágább pedig már 6 és 128 GB-tal szolgál, szükség esetén pedig az adattárolót lehet bővíteni is.

Galéria megnyitása

A kapcsolati lehetőségek fontosak a Blade V2021 esetében, legalábbis egy dolog mindenképpen: az 5G. Annak ellenére, hogy egy nagyon olcsó mobilról van szó, van Sub-6 frekvenciatartományt támogató új generációs modem, ami az NSA és az SA környezetben is képes üzemelni. Biztosít még a készülék 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi-t, Bluetooth 5.1 modult, A-GPS vevőt, valamint FM rádiót is extraként. Dual-SIM-es is a szerkezet, DSDS módban tud működni.

Galéria megnyitása

Szürke, ezüst, kék és rózsaszín változatokban lesz elérhető a Blade V2021, a burkolata pedig műanyagból készült. 188 gramm a tömege a szerkezetnek, és 165,9 x 75,8 x 8,9 milliméteres idomokkal rendelkezik. Van a szerkezetnek ujjlenyomat-olvasója, a hátán található ez a szenzor, és rendelkezik a keretén C-típusú USB-vel, valamint 3,5 milliméteres Jack aljzattal egyaránt. Az okostelefon átlagos üzemidőt fog nyújtani a 4000 mAh-s akkumulátora révén, és mezei 18 W-os gyorstöltést támogat.

A ZTE Blade V2021 5G Kínában kerül először a boltokba, ahol óriási népszerűségnek örvendenek az 5G támogatással rendelkező mobilok. A cég még ezen a héten elkezdi a termék forgalmazását, és az alapmodell a 4/64 GB-os kivitelben már 1000 jüanért, vagyis kb. 46 ezer forintért megkaparintható lesz, a 6/128 GB-tal szerelt változat pedig 1400 jüant (64 ezer forint) kóstál majd.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2020. dec. 7. 12:41
#2

Kérdés mennyi malware lesz benne.

Dani64
Dani64
2020. dec. 8. 8:20

@Samanoske

Ettől tartok én is. Tegnap vettem egy mikrót, és azóta áll egy fehér jelöletlen furgon a ház előtt. Szerinted lehet valami összefüggés?

gabushi
gabushi
2020. dec. 7. 10:10
#1

Egyre olcsóbb az 5G-s telefon... hogy állunk itthon a hálózatokkal felé? (ahol lakok ott a 4G is maximum 2MB/s amire képes..)

128GB-ra meg sok-sok kiskutyás fotó befér.

Balucsek
Balucsek
2020. dec. 7. 11:49

@gabushi Elvileg a vodánál már most is elérhető Budapest nagyrészén és elszórva az agglomerációban, a T-nél még csak a belvárosban illetve a balcsi déli partján. Jövőre valószínű azért Budapest és környékén már korrekt minőségben elérhető lesz az 5G illetve a nagyobb városoknak is legalább a központjában, buli negyedében vagy túrisztikailag kiemelt helyein feltűnhet. De arra azért nem kell számítani, hogy a vidéki falvak le lesznek fedve, vagy legalábbis nem az érdemi 3,6ghz-s frekvenciákkal.

Vissza az oldal tetejére