A Microsoft egy meglehetősen komoly frissítéssel kezdte az évet, amelynek egyelőre csak a Windows 10 Insider Preview Program résztvevői örülhetnek, hiszen az újítások az átlagfelhasználók számára majd csak valamikor április folyamán válnak elérhetővé. Ennek ellenére is érdemes néhány pillantást vetni mindarra, amit a 15002-es build kínál, ugyanis rengeteg hasznos újítással érkezik, amelyek könnyebbé tehetik a felhasználók PC-s mindennapjait.
A Microsoft Edge például, ami a Windows 10 beépített webböngészője, egy hasznos előnézeti funkciót kapott, így a nyitott webböngésző-fülek tartalma könnyedén megtekinthető, tehát könnyebb lesz eligazodni a megtekintésre váró tartalmak között.
Az előnézeti módot egy apró nyílra kattintva lehet elérni, majd a megnyitott fülek között akár lapozgathatunk is, sőt, az éppen nem kellő füleket „félre is rakhatjuk”, de később az oldalsó menüből továbbra is elérhetőek maradnak, így a webböngésző áttekinthetőbb, használhatóbb lesz. Microsoft Edge fronton a Flash kivezetése is javában tart, amelynek eredményeként a „nem megbízható” Flash alapú tartalmakat alapból blokkolja a webböngésző.
A lehetőségekhez mérten minden esetben HTML5 alapon próbál dolgozni az Edge, de ha az adott oldalon Flash alapú tartalom is van, akkor megkérdezi a felhasználót, engedélyezni kívánja-e a megtekintését – az opciók között egyszeri megtekintés és folyamatos engedélyezés is szerepel. A Flash tartalmakkal dolgozó, nagyobb népszerűségnek örvendő weboldalakról egy úgynevezett „fehér lista” is készül, de a lista idővel rövidülni fog, ugyanis szerencsére a tartalomkészítők is kezdik kivezetni a Flash-t.
Az Edge mellett egyéb területeken is változtatásokra, illetve újításokra lehet számítani, így a Start menü és az asztal is frissül egy picit. Ennél érdekesebb, hogy a Windows 10 a frissítést követően hatékonyabban kezelheti majd a magasabb felbontással dolgozó kijelzőket, mint eddig, ugyanis a DPI skálázás javul. Ráadásul a DPI Scaling funkció működése felülbírálható lesz, ehhez pedig csak az egyes alkalmazások tulajdonságaihoz kell ellátogatni, ahol a Compatibility Tab „Override high DPI Scaling behavior” opcióját választva az alkalmazás alapértelmezett skálázási módszerét az új funkció válthatja ki.
Ez a lehetőség persze csak a régi GDI API-t használó szoftvereknél lesz járható út. Ide tartozik az az újítás is, hogy monitorfelbontás váltásakor a jövőben kevésbé bomolhat fel a rend az ikonok között, ugyanis a Windows felbontás-változás alkalmával törekedni fog arra, hogy az ikonok ugyanabban a relatív pozícióban maradjanak, mint korábban. Ez egyebek mellett akkor jöhet jól, ha a felhasználó noteszgépet dokkol, vagy projektort kapcsol az adott rendszerre.
Hasznos újítás lesz a csökkentett kékfény-kibocsátási üzemmód bevezetése, ami alapértelmezetten a helyi napfelkelte és napnyugta alapján aktiválódik, illetve deaktiválódik. A kékfény-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos funkció persze egyedi időzítéssel és manuális beállítással is működni fog, így teljes mértékben az egyéni igényekhez igazítható. Újítás lesz, hogy a "set as metered connection" a LAN alapú hálózati kapcsolatoknál is elérhető lesz, így a forgalom hatékonyabban korlátozható – valahogy úgy, ahogy azt a mobilinternet-alapú kapcsolatoknál már megszokhattuk.
Vicces, de felettébb hasznos lesz az az újítás is, ami megkülönbözteti a teszt operációs rendszer és kereskedelmi forgalomban kapható társa hibaüzeneteit: míg a stabil, végleges alapokon nyugvó szoftvernél „kékhalál” keretén belül ecseteli a rendszer, ha hiba történik, addig az Insider Preview kiadásoknál „zöldhalál” tölti be ugyanezt a funkciót. Ezáltal a Microsoft szerint egyértelműen látható lesz, milyen szoftveren tapasztalható a hibajelenség. Ezzel együtt natív WinPE és natív WinRE támogatás is érkezett a beállítások és a kijelző beállítások között pedig több új opció is sorakozik.
A kínálatban új kisegítő lehetőségek, új képernyőmentés-készítő eszköz, valamint Start menüvel kapcsolatos újítások is találhatóak, így egyebek mellett újfajta tartalomrendezési módok közül is lehet majd választani. Fontos, hogy frissült az online fizetésnél használatos Payment Request API, illetve egyéb apróbb változtatások is történtek a motorháztető alatt, ahogy az a Microsoft terjedelmes bejegyzéséből is kiderül.





































