ÚJ WINDOWS 10 FRISSÍTÉS: KIVÁLASZTHATJUK, MELY GPU-T HASZNÁLJA AZ ADOTT ALKALMAZÁS

A funkció automatikusan is működik, vagyis a rendszer is képes lesz az optimális GPU kiválasztására, ám szükség esetén felülbírálhatjuk a beállítást.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. aug. 14. 14:25
Új Windows 10 frissítés: Kiválaszthatjuk, mely GPU-t használja az adott alkalmazás

A Microsoft fejlesztőcsapata folyamatosan dolgozik a Windows 10 funkcióinak bővítésén, illetve az esetlegesen felmerülő hibák elhárításán is. A következő nagy frissítőcsomagban egyebek mellett helyet kap egy olyan új funkció is, amelynek keretén belül akár manuálisan is hozzárendelhetünk majd egy-egy GPU-t egy adott feladathoz, amennyiben az adott rendszer több videokártyát és/vagy iGPU-t is tartalmaz.

A funkció alaphelyzetben automatikusan is képes működni, vagyis maga az operációs rendszer „dönti el”, az adott feladattípushoz mely grafikus processzort veti be. A 20190-es buildben már jelen van az az algoritmus, amely az említett funkcióért felel, ennek feladata pedig az, hogy kiválassza a rendelkezésre álló kínálatból azt a GPU-t, ami az adott feladathoz legjobban passzol.

Galéria megnyitása

Kis GPU erőforrást igénylő dolgokhoz, mint például webböngészéshez az iGPU lehet a legjobb választás teljesítmény és energiahatékonyság szempontjából, míg nagy GPU teljesítményt igénylő feladatoknál – például játékoknál és különböző grafikus szerkesztőprogramoknál – már a legnagyobb teljesítményt kínáló videokártya felé fordulhat a rendszer.

Az automatikus működést természetesen felülbírálhatjuk, ha szükséges, így az adott alkalmazáshoz az általunk kiválasztott GPU-t társíthatja a rendszer. Hasonló funkció már eddig is elérhető volt sok esetben a különböző noteszgépek esetében, ám ez az újítás mind az AMD, mind az Nvidia, mind pedig az Intel megoldásait támogatni fogja, valamint egyedi beállítási lehetőségeket is kínál, ami főleg azokhoz a noteszgépekhez jöhet jól, amelyeknél alapból nem áll rendelkezésre ilyen szolgáltatás. És persze egyes esetekben az asztali konfigurációknál is hasznos lehet, ha több GPU áll rendelkezésre. Hogy milyen előnyöket kínál a rendszer például energiahatékonyság terén? A tesztek majd megmutatják.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
manbali82
manbali82
2020. aug. 15. 15:05
#10

ha rendesen fog működni, akkor én tuti az UHD630-ast fogom használni filmnézésre, enyhén szólva is energiahatékonyabb, és kevésbé "fűti" a gépet. :)

csak remélem lesz egy olyan opció hogy alapértelmett a dGPU mindenre, kivéve ha én az adott alkalmazásnál átállítom iGPU-ra... mert mindenre megcsinálni a beállításokat azért az elég gáz lenne...

czibulazoli
czibulazoli
2020. aug. 16. 15:09

@manbali82  Nvidia vezérlőpultban hosszú-hosszú évek óta meg lehet csinálni. Van globális beállítás, illetve mellette egyesével is át lehet állítani egyes programokat. Bármelyik programot külön-külön is.

AMD-s laptopom soha nem volt, azoknál nem tudom hogy műkszik.

Antantenusz
Antantenusz
2020. aug. 15. 11:38
#9

"az adott alkalmazáshoz az általunk kiválasztott GPU-t társíthatja a rendszer. Hasonló funkció már eddig is elérhető volt sok esetben a különböző noteszgépek esetében"

A Lenovo már több, mint egy évtizede tudta például, aztán az újabb Lenovo szoftverek kezdték "eldugdosni" ezt a lehetőséget. Egyre hülyébbnek tekintik a gyártók a felhasználót, még a Lenovo is, amelyik pedig sokáig jó példa volt a felhasználó tudatos, gondolkodó lénynek tekintésében.

A cikkhez visszatérve: szégyen, hogy 2020-ban az a "büszkeség tárgya", hogy a legnagyobb oprendszer gyártó ráébrend, hogy a noteszgépekbe szerelt dedikált és a CPU-val egybeépített grafikus kártya között jó lenne választani - mit gondoltak, miért vannak ezek a gépek? (Eddig is volt lehetőség a választásra, de kutya komplikált volt.)

Kíváncsi vagyok, mikor jön az a hatalmas fejlesztés, hogy az ultraszéles monitorokon ne vízszintesen ossza meg a képernyőt a Word, hanem függőlegesen... Meg alkalmazásfrissítés után ne kelljen újraindítani a teljes számítógépet... Meg...

Ch00ler
Ch00ler
2020. aug. 15. 1:49
#8

A most mar 8 eves laptopom is tudta ezt Winfos 7 alatt. Akkor most mi is ebben az ujdonsag?

A Mikrofosnak leginkabb arra kellene koncentralnia, hogy a meglevo ficsorok mukodjenek rendesen.

A kedvencem, hogy amikor jobb gombot nyomok a start menun, akkor ott ugrik fel az ablak. De amikor bal gombot nyomok, akkor nem a start gombnal jelenik meg a menu, hanem a baoldali monitor bal sarkaban...

Arrol mar nem is beszelve, hogy a szemelyre szabas kimerul nehany szin kivalasztasaban. Igy aztan maradnak a bena menuk es a szurke/feher oldalak.

Chavalier
Chavalier
2020. aug. 15. 0:57
#7

Már jóideje vártam ezt a frissítést. Én vagyok az az 1% aki AMD meg NVIDIA GPU-t is használ a gépében. Gondolom nem kell hogy mondjam hogy váltani közöttük igazi kínszenvedés az esetek 90%ban.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. aug. 14. 22:42
#6

"oszt" normalis szemelyre szabhatosag lesz e?

Mondjuk le lehessen cserelni a fontokat.

Meg, hogy ne legyen ilyen zagyva a gephaz es a kontrolpanel.

Meg ne ovodas szint legyen a ui az ikonok es a tobbi.

Hogy a gephazban ne kurva szovegekre kelljen klikkelgetni hanem legyenek "fizikailag" is nyomhato "gombok" "kapcsolok".

Legyen vegre benne rend, hogy basszodnanak meg mert az ami most van nem hogy szar de az okadeknak egy olyan szintje amire mar jelzo sincs  pedig a magyar nyelv elegge boseges ilyen teren.

Meg eleg legyen kivalasztani a hangeszkozt  es ne kelljen letiltani az eppen nem hasznalt osszes a tobbit.

De ezek  egytol egyig olyanok mint a faszom....

tomchee
tomchee
2020. aug. 16. 14:22

@sutyko_hopkins ... és ne 3 különböző kezelől felület keveredjen a windows külnönböző részein.
ha be állítok valamit, az ne álljon vissza defaultba random időközönként. 

overall vicc, hogy a win10 el jutott arra a szintre, mint a linux, hogy UI csak dísznek van, havalamit akarok csinálni a gépben mehetünk a powershell be.

fox
fox
2020. aug. 14. 22:37
#5

Ez akkor volna értelmes, ha 1 DVI/DP kimenethez több VGA/IGPU is kapcsolódhatna, amire már volt példa - de addig???? Dugdosni fogom a VGA-kábelt a random Win10-által kikiválasztott VGA-hoz, IGPU-hoz? Vagy le vagyok maradva és az IGPU out-on már meg tud jelenni a VGA képe?

giles
giles
2020. aug. 19. 2:07

@DiEGO Jaa, értem...csak erre nem gondoltam, mert azt hittem, ilyen könnyen nem verjük át. Eddig akárhány cikket olvastam régebben a témában, mindenhol az volt, hogy csak két monitorral megy a dolog. Szóval azt mondod, aktív mindkét kimenet...hmmm. Így már lehet esély rá, hogy működik.

A képzelőerővel nincs gond, hidd el...abból élek. :D

cheatergs
cheatergs
2020. aug. 14. 21:45
#4

Ja, felülbírálhatja a user, majd az OK-ra kattintás után az OS visszaállítja saját ízlésének megfelelően, ah szokta minden beállítással.=D

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. aug. 14. 22:45

@cheatergs  vagy a checkbox be sincs kotve a kodba.

A kapcsolgathato semmi.

Vagy bekapcsolod nem tortenik semmi majd ki akkor bekapcsol majd bekapcsolod es akkor kapcsol ki vagy versa.

Merwenus
Merwenus
2020. aug. 14. 18:20
#3

Előbb a keresőt kellene megcsinálniuk a start menüben, aztán ráérnek a beállításokat átpakolni másik helyre, hogy új featureként tudják eladni..

thestock
thestock
2020. aug. 14. 15:50
#2

Ezt eddig is meg lehetett oldani az eszközkezelőben :-D

thedeveloper
thedeveloper
2020. aug. 15. 10:37

@thestock  És? Az a cél, hogy mindent a Settings app-ban lehessen beállítani.. :)

axe
axe
2020. aug. 14. 15:27
#1

kemény fejlesztések ezek 2020 majdnem végefele :_D

Vissza az oldal tetejére