A Free Radical Design által 2000-ben elindított TimeSplitters-sorozat nagyon hamar vált kult-klasszikussá (többségében azok dolgoztak rajta, akik egyébként korábban a Goldeneye-on is), azonban sajnos a harmadik rész után nem folytatták, és sokáig úgy is látszott, hogy már nem is fogják.

Most azonban egy jó hírrel tudunk szolgálni: a TimeSplitters tulajdonjogait megvásárolta a Koch Media, ez pedig azt jelenti, hogy a Deep Silver alatt újra kiadhatják a régi részeket, illetve készíthetnek egy igazi folytatást is.

"A csapatunkban is rengeteg rajongója van a TimeSplitters-sorozatnak, akik alig várják, hogy valami olyat készítsenek ezzel a névvel, ami a mai játékosoknak szól" - mondja a hivatalos közlemény, és ez nem is véletlen, hiszen a Free Radical Designból lett a Crytek UK, amiből aztán a Deep Silver Dambuster, ami pedig a Koch Media tulajdonában van.

A Free Radical Design egy másik játékának, a Second Sightnak a jogai is a Koch Mediához kerültek. Ezt a történetorientált shootert már jóval kevesebben ismerik, de a Koch Mediának ezt is szándéka feltámasztani: "A Second Sight kapcsán érkező jövőbeli termékeket is a Deep Silver adja majd ki" - szól a közlemény.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére