Shop menü

ÚJ TAGGAL BŐVÜLT A NOKIA G SOROZATA, HAZÁNKBA IS ÉRKEZIK A MOBIL

A Nokia palettát nem ez a modell fogja felrázni, de előre láthatólag nem lesz túl drága, így sokak érdeklődését keltheti majd fel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Új taggal bővült a Nokia G sorozata, hazánkba is érkezik a mobil

A HMD Global sajnos eléggé gyengén teljesít már egy ideje, és nem vagyunk abban biztosak, hogy lesz még fentebb, ugyanis a finnek nem is tűnnek úgy, mint akik mindent megtennének a sikerért. Egy ideje már komolyabb hardverrel nem is próbálkoznak, de az árakból sem engednek. Teljesen más a helyzet most, mint amikor a cég lelkesen elkezdett a mobilokkal foglalkozni nagyjából 5 évvel ezelőtt.

Most itt a Nokia G11 Plus, és olyan specifikációt vonultat fel, amit a HMD Global nem is igazán igyekszik részletezni. Inkább arra fókuszál, hogy nagyon jó lesz az üzemidő, és több szempontból is környezetbarát az eszköz. Egyébiránt egy 6,52 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, HD+ a felbontása, és 90 Hz-es üzemre képes, ami azért egy piros pont a neve mellett. IPS technológiás a képernyő.

Galéria megnyitása

Az Android 12 operációs rendszerrel kerül a boltokba a készülék, és elmonta a vállalat, hogy legalább kettő főverziós frissítést is kapni fog az okostelefon a pályafutása alatt. Ezen felül ki lehet még itt emelni azt is, hogy benne van az Android Enterprise minősítéssel rendelkező gépek körében, ennek megfelelően vállalati felhasználásra is javasolt – ennek feltétele a jó szoftvertámogatás.

Galéria megnyitása

Egy 8 megapixeles előlapi kamerát vonultat fel a szerkezet, és Full HD videózásra alkalmas. A főkamera és a frontkamera is ilyen minőséget támogat a mozgóképfelvételek és videocsevegések esetén.

A hátára két kamera került a készüléknek. Ezek közül az egyik 50, a másik viszont csak 2 megapixeles szenzort használ. A főkamera támogatja a PDAF technológiát a gyors és pontos élességállításért, és össze tudja vonni a képpontokat a jobb érzékenységért. A társa csak mélységinformáció biztosítására szolgál, ennek nincsenek különleges képességei, a portrémódnál tud hozzájárulni a jobb eredményhez.

Galéria megnyitása

A Nokia G11 Plus 4 GB-nyi memóriát biztosít a rendszer számára, ami már az estek többségében megfelelő lesz normál használatban. A háttértár 64 gigás kapacitással szolgál, és ezt lehet bővíteni memóriakártya használatával. Arról nem számolt be a cég, hogy milyen rendszerchip dolgozik a mobilban, de korábbi belső teszten az UNISOC T606 lapka bukkant fel benne a Geekbench adatbázisa alapján, szóval jó eséllyel ezt a megoldást vonultatja fel.

Sajnos a HMD Global a kapcsolati lehetőségekre sem tért ki. 4G LTE modem persze biztosan van benne, és Wi-Fi, valamint Bluetooth is szerepel az A-GPS vevő mellett, de részleteket nem tudunk ezek kapcsán. Két hálózati kártyát kezel a Nokia G11 Plus, és ezeket Dual Standby módban lesz képes menedzselni.

Galéria megnyitása

A mobiltelefon 8,55 milliméter vastag lett, 164,8 milliméter magas, a szélessége pedig 75,9 milliméter. A tömege 192 gramm, szóval minden szempontból átlagosnak tekinthető. Kékben és szürkében fog a boltokba kerülni a Nokia G11 Plus. Van a fedélzeten 3,5 milliméteres Jack csatlakozó, valamint ujjlenyomat-olvasó is. Az üzemidő akár 3 nap lehet majd, ami nagyon jól hangzik, azt azonban már nem hozta nyilvánosságra a HMD Global, hogy milyen akkukapacitással rendelkezik a gép, és hogy lehet-e gyorstölteni – valószínűleg nem.

A Nokia G11 Plus ára egyelőre nem ismert, és nem is mostanában fog a boltokba kerülni. A vállalat hivatalos közleménye szerint csak augusztus végén érkezik a magyar piacra.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére