Új taggal bővült a HTC Wildfire széria

A Wildfire R70 egy szerény képességekkel bíró, de nagy képfelülettel rendelkező okostelefon lett.

Új taggal bővült a HTC Wildfire széria

A HTC márkajelzésével tavaly megjelent a Wildfire X, és most annak a folytatásaként lépett a színre a Wildfire R70. Egy újabb megfizethető készülékről beszélhetünk, aminél mindenképpen el kell azt mondani, hogy igazából nem a tajvani gyártónak köszönhetően jött létre. A HTC ugyanis licencszerződést kötött Lavával, vagyis egészen pontosan a InOne Smart Technology-vel, aki a Lava mögött is áll. És ennek a keretében az InOne Group készíthet olyan okostelefonokat, amik a HTC név alatt futnak.

Tehát a 6,53 hüvelykes megjelenítővel szerelt Wildfire R70 valójában nem egy vérbeli HTC, ettől függetlenül a készülék korrekt minőséget nyújthat. Az okostelefon kijelzője nyújtott, 1560 x 720 képpontos felbontású, és IPS technológiára épül.

A mobil bekapcsolását követően még az Android 9.0 operációs rendszer fogja üdvözölni a felhasználókat, és a HTC-nél megszokott szoftveres környezettel lehet itt megismerkedni. A HTC Sense révén kellemesebb élményt fog nyújtani a mobil.

Galéria megnyitása

Az újdonság képernyőjébe egy apró félszigeten benyúlik majd a frontkamera, amelyről azt lehet tudni, hogy 8 megapixeles felvételek készítésére alkalmas, Full HD minőségű videózást támogat és a hozzá tartozó lencserendszer fixen F/2.0-s rekesznyílással dolgozik.

A Wilfire R70 hátoldalán egy háromkamerás modul található, aminek kettő tagja 2 megapixeles, és van egy 16 MPixeles megoldás, ami az elsődleges egység szerepét tölti be F/1.7-es rekesszel. A társkamerák közül az egyik makrók készítésére szolgál, a másik pedig csak a mesterséges mélységélességen dolgozik például a portrék esetében. Mozgóképfelvételek megörökítésére 1080p-ben van lehetőség.

Galéria megnyitása

A MediaTek Helio P23 rendszerchip biztosítja a megfelelő tempót, de a specifikáció szerint ez úgy tűnik, hogy egy kicsit visszább van tekerve. Elvileg itt a lapka 2 GHz-es órajel elérésére képes 2,3 GHz helyett, de a nyolc Cortex-A53 mag az átlagos igényekhez így is megfelelő sebességgel szolgálhat – az IGP szerepében a Mali-G71 MP2 jelent meg. A rendszernek 2 GB-nyi memória biztosított, és a felhasználóknak pedig 32 GB-os tárkapacitást kell beosztania. Persze ez utóbbi szerencsére bővíthető.

A kapcsolati lehetőségek listáján van 4G LTE modem, 802.11 b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.2 modul és A-GPS vevő, valamint extraként említhető FM rádió. Azt is meg lehet említeni, hogy Dual-SIM-es a masina, de csak hibrid kialakítással szolgál.

Galéria megnyitása

A műanyag burkolattal ellátott mobil megvásárolható lesz feketében és mutatós, de szolid kék átmenetes borítással is. 186 grammot nyom a Wildfire R70, ami pedig a térfogatát illeti, 163,2 x 77,8 x 8,9 négyzetmilliméteres dimenzióval rendelkezik. A szerkezeten van ujjlenyomat-olvasó, ez könnyen elérhető a hátlapon és gyorsan teszi a dolgát.

A kereten sajnos még Micro-USB csatlakozó jelent meg, de így legalább nem kérdéses a 3,5 milliméteres Jack aljzat jelenléte sem. Egy 4000 milliamperes akkumulátor került a hátlap mögé, így az üzemideje jónak ígérkezik, viszont gyorstöltés nem lesz.

A HTC Wildfire R70 Indiában fog debütálni, és márciusban indul majd be az értékesítése. Azt egyelőre nem tudtuk meg, hogy mekkora összeget kell majd kifizetni az eszközért cserébe, de minden bizonnyal nem kerül majd túlzottan sokba. Mivel a Wildfire X minimálisan szerényebb specifikáció mellett 155 dollár körüli összeget kóstált, így talán ezúttal is 200 dollár alatt marad majd az ajánlott fogyasztói ár.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap