Az AMD RYZEN 2000-es sorozatú APU egységei már egy ideje kaphatóak kereskedelmi forgalomban, mi is foglalkoztunk már velük, többször is. Úgy tűnik, hamarosan ismét érdemes lesz megvizsgálni a termékcsaládot, ugyanis megérkeztek a korábban már emlegetett energiatakarékos modellek, amelyek csak 35 wattos TDP kerettel rendelkeznek. Ezek alighanem válogatott lapkák köré épülnek, hiszen felszereltség terén 65 wattos társaikkal vannak egy szinten, így csak üzemi feszültségek és órajelek terén különböznek nagyobb testvéreiktől.

Galéria megnyitása

Ahogy az a fentiekből is látszik, csak CPU órajelek terén mutatkoznak különbségek az újdonságok között, de azt ne feledjük el, hogy hiába a szép maximális GPU órajel, amikor a chipnek bele kell férnie a TDP keretbe, valahol áldozatot fog hozni, eléggé lehetetlennek tűnik, hogy végig maximumon pörögjön a Radeon. Hogy mire képesek játékok alatt, és milyen órajelet használnak az idő nagy részében, azt majd az első tesztek megmutatják.

A RYZEN 5 2400GE és a RYZEN 3 2200GE már feltűnt az AMD hivatalos weboldalán, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy az új APU egységek pontosan mikor kerülnek az üzletek polcaira, így várható ajánlott végfelhasználói áruk is rejtély.

A hivatalos weboldal szerint hűtő nem jár majd hozzájuk, így ha végül elérhetővé válnak a DIY piacon, egy egyszerűbb processzorhűtőre is szükség lesz melléjük. A Socket AM4-es tokozással érkező APU egységek kiválóak lesznek HTPC konfigurációk építésére, de energia- és helytakarékos otthoni asztali PC összeállításakor is érdemes lehet majd számításba venni őket. Reméljük, nem csak és kizárólag az OEM szegmensben tűnnek majd fel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
prohlep
prohlep
2018. ápr. 23. 19:34
#2

Nekem tetszik a kis fogyasztású, de mégsem gyenge asztali procik világa.

Tananyagok és tanításhoz való programok fejlesztésére elegek az ilyenek.

Ok, persze Ubuntu-t használok, kevesebbel is beéri, ráadásul megbízhatóbb valamint sokkal kiszámíthatóbb mint egy pénzes rendszer.

hcsa
hcsa
2018. ápr. 23. 14:37
#1

" így csak üzemi feszültségek és órajelek terén különböznek nagyobb testvéreiktől"

Azért az üzemi feszültségeről is írhatott volna az AMD, ha már...

A hűtő hiányát meg egyszerűen nem értem, az eddigi gyáriak simán elférnek kb. bármilyen HTPC-ben, a hűtésük rendben, a hangjuk is.

lkonyves
lkonyves
2018. ápr. 23. 18:09

És mit írjon? Hogy ez 30%-os CPU és 10%-os GPU terheltség mellett 1.097V feszültségen megy?

A fesz nem állandó. Terheltség függvényében változtatja.

Itt annyi a különbség, hogy a kereted alacsonyabb. Ezt pl az alacsonyabb feszültséggel tudod tartani, de hogy az mikor mennyi, senki nem fogja megmondani.

Vissza az oldal tetejére