Nagyjából már most borítékolható, hogy 2022-ben a legtöbb felsőkategóriás okostelefon a Snapdragon 898 és a Dimensity 2000 mobilplatformot fogja alapul venni. Az idei évhez képest az lesz a nagy változás, hogy állítólag a MediaTek minden eddiginél versenyképesebb lesz majd, így valamelyest gyengítheti a Qualcomm csúcson betöltött masszív helyét.
Az elmúlt hónapokban már többször is lehetett arról hallani információkat, hogy milyen felépítéssel rendelkezhet a Snapdragon 888 utódja, vagy éppen a MediaTek következő zászlóshajója. Most pedig ez a két lapka összevetve, és minden korábbinál több részletet felfedve szivárgott ki. Ezúttal már az órajelek is fel lettek fedve, és ezek nagyon érdekes képest mutatnak jelenleg.
Az újdonságok a friss információk szerint is egyértelműen az ARMv9 irányába indulnak már el, tetőtől talpig a legújabb komponenseket fogják használni, ami alapból egy jó előjel. Mivel az ARM most még minden processzormagból csak egy-egy opciót kínál a friss architektúrán, így nem meglepő módon szinte teljesen azonos rajzolta lesz a két rendszerchipnek, legalábbis a processzor szempontjából. Ugyanúgy három klasztert fognak ezek felvonultatni és ugyanolyan mennyiségben lesznek jelen a különböző feldolgozók. De mit is jelent ez pontosan?
A Snapdragon 898 és a Dimensity 2000 is egy Cortex-X2 egységgel fog a legnagyobb tempóra fókuszálni, három Cortex-A710 mag lesz középre ékelődve, a hatékonyságra pedig egy Cortex-A510 kvartett fog koncentrálni. A Cortex-X2 mag a jelenlegi információk szerint mindkét esetben 3 GHz körül üzemelhet majd, és a hatékonyságért felelős egységek is ugyanúgy 1,8 GHz környékén működhetnek majd. A differencia a Cortex-A710 triónál lesz, ez ugyanis a MediaTeknél állítólag 2,85 GH-re lesz tekerve, amire a Qualcomm „csak” 2,5 GHz-cel válaszolhat.
Ezek alapján a tajvaniak dizájnja kicsit gyorsabb lehet majd a CPU tekintetében, de azért ezt semmi esetre sem mernénk kijelenteni. A mai felsőkategóriás lapkák esetében a tervezésnél nagyon sokat számít, hogy milyen melegedési jellemzőkkel bír majd, hiszen a legtöbbször ezeknek a tempója már korlátozáson fut, főleg hosszabb terhelés esetén. De egyébként a MediaTek nemrégiben arról beszélt, hogy ebből a szempontból erős lapkával készülnek, mi pedig bízunk abban, hogy tényleg így lesz.
A fejlesztés alatt álló lapkák a grafikus egységet tekintve már nagyon el fognak térni. A MediaTek ebből a szempontból is az ARM komponensére hagyatkozik és a Mali-G710-et használhatja majd MP10-es, tehát gyakorlatilag 10 magos kivitelben, amire a Qualcomm a saját fejlesztésű Adreno 730-val válaszolhat. Mindkét megoldás teljesen új architektúrával szolgál majd, de ezen a téren jó eséllyel a Snapdragonnál lehet majd a tempóelőny.
A Qualcomm a Snapdragon X65 5G hálózati modemet fogja bevetni a Snapdragon 898 mellett, míg a MediaTek pedig az M80 modemet alkalmazhatja majd a Dimensity 2000-nél. Ezek minden bizonnyal kielégítik majd a felhasználói igényeket, és egyébként a teljesítményüket jelentősen meghatározza majd a melléjük kerülő antennadizájn. Azt még elmondhatjuk, hogy mindketten meg fognak felelni az 3GPP Release 16 5G szabványának.
Az újdonságok már új gyártástechnológián fognak megszületni, mindkettő 4 nm-en készül majd. Ez azért fontos, mert ennek köszönhetően hatékonyabban üzemelhetnek majd, ami rá is fér a mai felsőkategóriás rendszerchipekre. A MediaTek biztosan a TSMC-vel fogja készíttetni a lapkákat, a Qualcomm pedig valószínűleg marad majd a Samsung partnere. Azt meg kell jegyezni, hogy mindkét cégnél az 5 nm-ből származik a 4 nm-es node, szóval azért óriási előrelépést ez nem hoz.
Nagyon hosszú ideje nem volt olyan rendszerchip a csúcson, ami az aktuális felsőkategóriás Snapdragonnak méltó ellenfele lett volna, és széles közben elérhetővé vált volna androidos készülékek számára. Bízunk abban, hogy a MediaTek tényleg ezen a területen is képes lesz újra felvenni a lépést a Qualcommal, miután a piacvezető helyet megszerezte.
































