Nagyon hosszú ideje készít televíziókat a Xiaomi, és rengeteg tudást felhalmozott az évek során, amit most a friss Mi TV Lux esetében hasznosított is, és a Mi TV 6 széria is igazán jól sikerült az eddig látottak alapján. A vállalat szinte már minden paneltechnológiát használt az elmúlt évek során, és most kizárólag OLED-es fejlesztések kerültek a középpontba.
A Mi TV Lux 77 már egy második generációs készülék és nagyjából azonos alapot használ a Mi TV 6-tal, csak ott a 77 hüvelykes képátló helyett be kell érni 65 és 55 colos méretekkel. Mindegyik termék natív 10 bit támogatással rendelkezik, 4K Ultra HD felbontással szolgál és 98,5%-ban képesek lefedni a DCI-P3 színteret. Rendelkeznek a készülékek MEMC technológiával, van HDR10+ és Dolby Vision a tarsolyukban, sőt mi több, szereztek IMAX Enhanced minősítést is. Ami eltérés, hogy a Mi TV Lux fényereje elérheti az 1000 nitet, míg a Mi TV 6 esetében 800 nit jelenti a maximumot.
Fentebb nem volt róla szó, de a Mi TV Lux modell képes a 120 Hz-es üzemre is. Ennél a készüléknél pedig még az Nvidia G-Sync minősítés is megjelent, ami azért eléggé kevés televíziónál van jelen. Támogatott itt az ALLM és a VRR, ezeknek köszönhetően a készülék alkalmas lesz a magas élményt biztosító játékra, így akár konzolok vagy személyi számítógépek mellé is be lehet majd állítani.
A készülékek a Patchwall operációs rendszert használják, ami Android alapú. És amennyiben globálisan elérhetőek lesznek ezek a készülékek, abban az esetben már az Android TV platformmal léphetnek majd a színre.
Természetesen a legtöbb szükséges streaming szolgáltatás támogatva lesz, dedikált alkalmazás tartozik majd ezekhez. Digitális asszisztens szolgáltatással is rendelkeznek majd a tévék, amit hangutasításokkal foghat munkára a jövendőbeli tulajdonos.
Az újdonságok ugyanazt a rendszerchipet kapták meg az ismert paraméterek alapján. Négymagos lapka dolgozik a színfalak mögött, Cortex-A73 magok találhatóak az egységben, a grafikus feladatok felelőse pedig egy Mali-G52 kétmagos, vagyis MP2 kiszerelésben.
A különbség, hogy a Mi TV Lux érdekes módon 8,5 GB-nyi memóriát vonultat fel a Xiaomi elmondása alapján, míg a szerényebb tévék csak 3 GB-tal lettel megtoldva. A tárhely pedig a felsőkategóriás berendezésnél 64 gigás kapacitású, szemben a Mi TV 6-nál rendelkezésre álló 32 GB-tal.
Az új Mi TV Lux érdekesség az is, hogy rendelkezik UWB támogatással, amit a Xiaomi a Mix 4-nél vezet be először. Ezzel a mobillal elég lesz a tévé felé tartani a készüléket, és bejön majd rajta a kezelő alkalmazása, valamint azonnal lehet tartalmat is megosztani. Hírünk legnagyobb alanya Wi-Fi 6-os, a kisebbek 802.11ac szabványnak felelnek meg, Bluetooth 5 modul mindegyikben van. A Mi TV Luxnál NFC is adott, ami a kapcsolóban nyugszik.
Ami a fizikai csatlakozókat illeti, vezetékes módon is tudnak a hálózatra kapcsolódni a televíziók, erre az Ethernet (RJ45) révén van mód. Három HDMI-t kaptak a berendezések, amiből egy eARC támogatás is biztosít, rendelkeznek továbbá kettő USB aljzattal is a készülékek, és bár az eARC manapság már népszerűbb a hangrendszerek összeköttetésére, azért még S/PDIF is akad.
A hangzást tekintve jelentős lesz a Mi TV Lux előnye a Mi TV 6 modellekhez képest. A felsőkategóriás tévé 70 wattos zenei teljesítménnyel érkezik, Dolby Atmos 3.1 hangzást nyújtva, és a Harman Kardon által hangolva. Van kettő-kettő hangszórója az oldalak mentén 15-15 W-os teljesítménnyel, középen egy 20 W-os megoldás, valamint egy aktív mély ugyancsak 20 W-tal, ehhez pedig egy passzív megoldás is kapcsolódik a mélyek tovább erősítéséért. A Mi TV 6-nál 25 W az összteljesítmény, ami kettő-kettő 12,5 wattos megoldásból adódik össze, és ezekhez a teltebb hangzás érdekében 0,42 literes üregek is társulnak.
Rendkívül vékony káva jellemzi a trió tagjait, a Xiaomi ezt külön kiemelte. És az újdonságok felszerelhetőek lesznek falra, de állhatnak magukban is, jár hozzájuk talp, ami igényes kidolgozású és kellően stabil is, hogy fixen tartsa a berendezéseket.
A Xiaomi Mi TV Lux 77 colos kivitelben 20 000 jüanba (kb. 935 ezer forint) kerül majd, ami igencsak masszív összeg. Ehhez képest a Mi TV 6 egészen olcsó, azért ugyanis 65 colos méretben 7700 jüant (kb. 360 ezer forint) kell leszurkolni, de már 5700 jüanért (kb. 270 ezer forint) hozzá lehet jutni, ha valaki beéri az 55 hüvelykes variánssal. A forgalmazás Kínában augusztus 18-án kezdődik, és mindegyik eléggé jó ajánlatnak számít a maga nemében.








































