A Cyan márciusban jelentette be, hogy kiadják a Myst-sorozat öt részének frissített változatát, és ez nagyon jó hírnek számított, hiszen a Myst 3: Exile és a Myst 4: Revelation évek óta nem volt kapható. Most mindkét cím megjelent a GOG kínálatában, cirka 12 euróért.
Mindez azután történt, hogy a stúdió csaknem hárommillió dollárt gyűjtött a Kickstarteren a Myst 25th Anniversary Collectionre. A GOG benne van a frissítésekkel kapcsolatos munkálatokban, hiszen az oldal segítségével válnak modern PC-ken is futtathatóvá a játékok.
Közben még egy izgalmas információ bukkant fel: a Cyan vezérigazgatója és a Myst társalkotója, Rand Miller szerint több Myst-folytatáson is gondolkoznak. A 2016-ban megjelent Obductiont úgy tekintik, mint egy kellemes vakációt más környezetekbe, jólesett valami teljesen újon dolgozni, most azonban „hazatérnének”. Különös figyelmet fordítanak a virtuális, és a kiterjesztett valóság felé, hiszen a Myst szinte tökéletes terep lenne ezek számára. Bár a konkrét tervekhez még idő kell, az mindenképpen jó hír a rajongóknak, hogy fontolgatják a dolgot.


























