A Dreamfall Chapterst is készítő Red Thread Games felfedte legújabb projektjét: a Draugen belső nézetes „Fjord Noir” kaland, mely csodaszép környezetben, egy hegyekkel körbeölelt norvég tengerparti közösségben játszódik az 1920-as években.
A játékról valójában már 2013-ban érkeztek hírek, ekkor még 2015-re saccolták a megjelenési dátumot. Ahogy Ragnar Tørnquist, a Draugen írója és a fejlesztés kreatív igazgatója elmondta, a dolgok láthatóan nem úgy alakultak, ahogy tervezték. Ennek ellenére nem jegelték a munkát, alakítgatták a koncepciót, többször újra is kezdték az egészet. Most sínen van minden, a jelenlegi verzió az eddigi legjobb, és elvileg jövőre már bele is vethetjük magunkat az eseményekbe.
A történet hőse Edward, egy amerikai, aki eltűnt húgát keresi, illetve gyámleánya, Lissie, akit élő, lélegző, független útitársnak szánnak, és egy dinamikus párbeszédrendszerrel beszélhetünk majd vele.
A Draugen már megtalálható a Steamen, a hivatalos oldalt pedig a friss hírekért érdemes figyelni. A stúdió egyébként nem felejtkezett meg a Dreamfall Chapters kickstarteres jutalmairól sem, szép sorban mindent le fognak szállítani, amit ígértek, mondta Tørnquist.





























