Új információk derültek ki a Huawei hajtogatós mobiljáról

A Mate X a TENAA-nal járt, és ennek köszönhetően tudhattunk meg újabb információmorzsákat.

Új információk derültek ki a Huawei hajtogatós mobiljáról

Tavaly már szinte mindenki arra számított, hogy az idei évben a csúcskategóriában már számos összehajtható okostelefon bevetésre fog kerülni, de ehhez képes a Samsung és a Huawei is csak a bemutatásig jutott egyelőre. A Galaxy Foldnak váratlan problémákkal kellett szembe néznie, a Huawei pedig további vizsgálatok elvégzése és a tesztidőszak meghosszabbítása mellett döntött így, hogy nem kell sietnie a Samsung késlekedése miatt.

A Huawei korábban arról beszélt, hogy a Mate X esetében az eltolt rajt valamikor szeptemberben lesz. Addig még bizony sok idő van hátra, de a jelek szerint a termék már viszonylag kész/készhez közeli állapotban van, ugyanis a napokban megjárta a TENAA laboratóriumát. A kínai hatóságok vizsgálatin sikeresen megfelelt az okostelefon, melyről így olyan információk is megjelentek, amik korábban nem voltak publikusak.

Galéria megnyitása

A bevizsgált különlegesség a TAH-AN00 modellazonosítóval rendelkezett, és ez már úgy vett részt a TENAA tesztjein, mint egy 5G hálózati modemmel (Kirin 980+Balong 5000) ellátott okostelefon. Szóval az előzetes információknak megfelelően ebben a készülékben benne lesz az idei év mindkét várt technológiai újítása. A készülék éppen ezért valószínűleg elsősorban olyan helyeken fog a boltokba kerülni, ahol már van üzembe helyezett kereskedelmi 5G hálózat. Ez egyre több helyen biztosított világszerte, és a szeptemberre várt rajtig még biztosan bővülni fog azoknak az országoknak a sora, ahol biztosított ilyen. A Mate X egyetlen megjelenítővel fog rendelkezni, amit a közepéhez közel lehet majd meghajtani. Egy 8 hüvelykes OLED egységről van szó, amivel kapcsolatban a TENAA megerősítette, hogy 2480 x 2200 pixeles felbontással fog szolgálni. A kínai információk szerint minimum 4400 milliamperes lesz itt az akku kapacitása, ami nagyjából 4500 mAh-s tipikus kapacitásnak felel meg.

Megerősítést nyert, hogy a kamerarendszerét 40, 16 és 8 megapixeles egységek fogják alkotni, ráadásul felvonultat majd egy 3D ToF szenzort is. Korábban csak egyetlen RAM és tárhely kombinációval lett beharangozva a termék, de most a hatóságok vizsgálati adatai alapján úgy tűnik, hogy többféle változatot is kilátásba lehet helyezni. Három konstrukció ütötte fel a fejét, az alapgépnél 6 GB memória társul 128 gigás tárhellyel, a középső opció 8 GB-os és itt az adattároló 256 GB, a csúcsot pedig egy 12 gigabájtnyi RAM-mal rendelkező, 512 GB-os kapacitással bíró változat képviselheti. Bővítési lehetőség is biztosított lesz elvileg, de ebben az esetben NM Card támogatással kell számolni.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk, hogy a masina tömege 287 gramm, szóval majdnem olyan súlya van, mint egy normál 8 hüvelykes tabletnek, és nyitott állapotában 161,3 x 146,2 x 5,4 milliméteres a térfogata, míg összehajtva 161,3 x 78,3 x 11 milliméteres. Korábban lehetett olyan híreket hallani, hogy az eredetileg 55 wattosnak beharangozott gyorstöltésnél is nagyobb teljesítményre lesz képes a végleges mobil, de a TENAA információ szerint maradt az 55 wattos Super Charge. (Persze erre aligha lehet majd panasz, hiszen nincs jeleneleg ehhez fogható teljesítményű töltés egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható mobilban sem.)

A Huawei Mate X talán Kínában hamarabb meg fog jelenni a vártnál, ha abból indulunk ki, hogy a TENAA-t már megjárta. De az egészen biztos, hogy a cég nem szeretné elsietni az indulást, nem akar úgy járni, mint a Samsung.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap