A Google nagyon sok energiát fektet a virtuális és a kiterjesztett valóság fejlesztésbe, és ennek néhány friss eredményéről számolhatunk be most. Az alábbiakban olyan kísérleti megoldásokról lesz szó, amelyek egyelőre még a fejlesztők számára szólnak, de a jövőben valószínűleg a nagyközönségnek is elérhetőek lesznek.
A keresőóriás ezúttal nem a megszokott eszközöket használta az új lehetőségek kereséséhez. A saját Daydream kiegészítője helyett a Lenovo által készített Mirage Solóhoz nyúlt, valamint egy teljesen új kézi vezérlővel állt elő, ami már hattengelyes mozgáskövetést tesz lehetővé. A Google új API-k létrehozásával elérte, hogy a 6DoF gördülékenyen kihasználható legyen az alkalmazásokban a Mirage Solóval is. A hattengelyes mozgáskövetés révén minden esetben igazán természetes lesz a mozgás a virtuális és a kiterjesztett valóságon belül.
A Google külön kiemelte, hogy a 6DoF kézi kontrollerét úgy alkotta meg, hogy az a lehető legegyszerűbben használható legyen, és viszonylag olcsó technológiákat alkalmazott hozzá. Egy egyedi optikai követő rendszerről van itt szó, nincs szükség hozzá drága szenzorokra vagy külső kamerákra, a szerkezet működését gépi tanulás is támogatja a lehető legjobb eredmény elérése érdekében.
Az új áttekintési módra is kitért a Google, ami a vállalat WorldSense technológiáját használja ki. A rendszer a friss információk szerint meglehetősen jól teszi a dolgát, nagyon alacsony késleltetéssel működik és tökéletesen adja vissza a külvilágot az integrált kamerákon és megjelenítőn keresztül. Olyannyira meggyőző az áttekintési mód, hogy a Google pingpongozással demonstrálta a működését, és a játékos természetesen tökéletesen visszaadott minden labdát. A Mirage Solo fejlett követési technológiája az áttekintési móddal kombinálva igazán jó kiterjesztett valósággal kapcsolatos felhasználási lehetőségeket is teremt a felhasználók számára.































