Shop menü

ÚJ FÜL- ÉS FEJHALLGATÓ PÁROS JELENT MEG A BEATS KÍNÁLATÁBAN

Az Apple alá tartozó Beats fiataloknak szánt kiegészítőket vonultat fel, a Solo 4 és a Solo Buds is ígéretes, ez utóbbi már sokak számára elérhető lesz.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Új fül- és fejhallgató páros jelent meg a Beats kínálatában

A Beats kínálata az eddigi irányvonalhoz jól idomuló megoldásokkal gyarapodott. Színesek, jó lehetőségeket nyújtanak, és valamelyest kedvezőbb az árfekvésük, mint az Apple saját nevével illetett termékeinek. A  Beats Solo Buds egy valódi vezeték nélküli fülhallgató lett kompakt kialakítással, a Solo 4 pedig a felmenőinek nyomdokaiban jár majd, és a Solo 3 helyét fogja átvenni a palettán.

Galéria megnyitása

Beats Solo Buds

A Solo Buds az eddigi legkisebb TWS a Beats márka alatt, és az eddigi legolcsóbb is. Mindössze 80 dollárba fog kerülni, itthon pedig 40 ezer forintnak megfelelő összeget kell majd érte kifizetni. A cég arra számít, hogy ezt már tinik is szívesen fogják venni, éppen ezért igyekeztek mindél kisebbre tervezni, és lesz a csomagban egy extrakicsi szilikon illeszték is.

Galéria megnyitása

A vállalat azt ígéri, hogy „nagy Beats hangot fog nyújtani a legkisebb csomagolásban” a Solo Buds, és bízunk abban, hogy valóban így lesz. A sajtóanyag szerint minden frekvenciatartományban jól fog teljesíteni a kiegészítő. A lehető legkisebb torzítás mellett szólalhat majd meg a készülék, és nem kell majd kompromisszumot kötni a zenehallgatás során a részletesség és a tisztaság szempontjából sem. Egyedi mikrofont is kapott a Solo Buds, és van zajszűrés támogatás a lehető legjobb élményért. Elvileg még gépi tanulást is használ a háttérzajok eltűntetésére.

Galéria megnyitása

A felhasználók nemcsak iOS, hanem Android rendszerű eszközökkel is használhatják majd a Beats új fülhallgatóját. Támogatja a termék a különböző nyomkövető technológiákat is, így ha nyoma veszne, akkor könnyebb lesz előkeríteni. Érintésekkel lehet vezérelni a Solo Budst, különböző gesztusok állnak majd rendelkezésre a fontosabb funkciók eléréséhez. Ezeket lehet konfigurálni is a kiegészítőhöz kapcsolódó alkalmazás telepítését követően.

Galéria megnyitása

A Beats Solo Buds megvásárolható lesz még egy áttetsző piros színben is, ami eléggé vadul néz ki, és emellett lesz még egy szokványos lila, fekete és fehér modell is. Az üzemideje 18 óra, de erről több részlet nem derült ki, nem tudni, hogy a tokba épített akkuval, vagy anélkül kell ezt érteni. A gyorstöltést is támogatja, 5 perc töltés elég lesz ahhoz, hogy utána 1 órán keresztül lehessen használni. 5,7 gramm a fülesek darabja, a tok pedig nem több 22 grammnál, ami szinte példátlan.

Galéria megnyitása

Beats Solo 4

Hírünk másik alanya, a Beats Solo 4 is egy kisméretűre tervezett megoldás lett a maga nemében, főleg a sajtóanyag alapján főleg a hölgyek körében igyekszik ezt népszerűsíteni az Apple. Mindenki pillanatok alatt a saját méretére igazíthatja majd a fejhallgató, ergonomikus a szerkezet formája, és egy pillanat alatt össze lehet hajtani, mikor éppen nincs rá szükség. Kék, rózsaszín és fekete színekben lehet majd megvásárolni ezt az újdonságot.

Galéria megnyitása

A Beats hosszú ideje használ egyedi hangszórókat, itt is egy olyan található, 40 milliméteres hangkeltőt építettek a tervezők a kiegészítőbe. Állítólag remek hangzásról gondoskodik majd a készülék – ahogy a Solo Buds hangzásáról is csupa jót állít a vállalat. Az immerzívebb élmény elérése érdekében itt lehetőség lesz használni a Térbeli hang támogatást is.

Galéria megnyitása

A Beats gondoskodik arról, hogy a hang még a telefonbeszélgetések alkalmával is rendben legyen, hiszen irányított mikrofonok vannak a fülkagylókba rejtve. Ezen felül intelligens zajszűrésről is ír a Beats, miközben van aktív zajszűrés is, tehát több fronton, különböző módszereket bevetve küzd a zavaró környezeti hangok ellen a termék. Elérhető lesz ezen keresztül a digitális asszisztens szolgáltatás is, a Sirinek adott utasítások is tisztábban fognak átmenni.

Galéria megnyitása

Támogatott az érintésvezérlés, és befogható lesz a Solo 4 androidos eszközök mellett is, nemcsak az Apple termékeivel lesz társítható. Egy könnyű utazó fejhallgatóról beszélhetünk, amit az emberek szinte bárhová magukkal vihetnek majd. Mindössze 217 grammot nyom. Ennek is köszönhető majd az, hogy kényelmes lesz hosszú időn keresztül viselni, de ehhez az is hozzájárul majd, hogy megkapta az UltraPlush fülpárnát, ami egyszerre fogja hatékonyan elszigetelni a külvilágot és komfortossá tenni a zenehallgatás élményét.

Galéria megnyitása

Egy feltöltést követően 50 órán keresztül lehet majd szünet nélkül használni a Beats Solo 4 modellt, ami egészen jól hangzik, és azt is hozzá kell tenni, hogy gondoskodik a gyorstöltési lehetőségről is. 5 perc töltéssel több mint egy órán át fogja bírni, ha pedig 10 percig töltik, már 5 órás üzemidőt tud felmutatni. Ez pedig még nem minden, hiszen lehet vezetékes módban is használni, ha lemerülne, ilyenkor csak a zajszűrésről kell lemondani. USB-C és 3,5 mm-es csatlakozó is került a fülkagylókra.

Galéria megnyitása

A Beats Solo 4 ajánlott fogyasztói ás 200 dollárban lett meghatározva, ami „magyarra fordítva” 95 ezer forintnak felel meg. Ez persze nem kevés pénz, de a Beats Studio Pro fejhallgató már jóval több mint 100 ezer forint, az AirPods Maxot pedig ne is hozzuk ide, egyébként is teljesen más kategória.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére