Új fitnesz karkötő és okosórák a Fossiltól

Bemutatkozott a Fossil Q Wander és a Q Marshal okosóra, továbbá reflektorfénybe került a Q Motion kiegészítő is.

Új fitnesz karkötő és okosórák a Fossiltól

A Fossil csak tavaly lépett a viselhető kiegészítők piacára, de a vállalat olyan lendülettel készíti a szebbnél szebb megoldásokat, hogy lassan már tucatnyi különböző okosórát és fitneszkarperecet számlál a teljes kínálata. A vállalat a mostani újdonságokkal már nyolc különböző Fossil Q készüléket vonultat fel, és további kettő eszköz érkezéséről is tudomást szereztünk, szóval rövidesen tízfősre bővülhet a létszám.

Fossil Q Wander és Q Marshal

Fossil Q Wander és Q Marshal

Ezúttal a vállalat kettő okosórát állított rajthoz, valamint egy fitneszkarkötőről is lehullott a lepel. Az újdonságok bemutatását kezdjük az okosórákkal, melyek a Q Wander és a Q Marshal nevekre hallgatnak. Ezek a készülékek a Q Founder modellhez hasonlóan egy digitális, érintésérzékeny „számlappal” lettek felvértezve, szóval igencsak széles funkcionalitással szolgálhatnak. Az újdonságok már sokkal kecsesebbek lettek a vállalat első valódi okosórájánál, vékonyabb és kisebb óraházban öltöttek testet. És hogy miért igazán fontos ez? Nos, így már a hölgyvásárlókat is van mivel kiszolgálni, a Q Founder ugyanis egy igazán férfias típus lett. Igazából most is csak az egyik modell szól a nőknek, mégpedig a Q Wander, ami 44 milliméteres, míg a Q Marshal már 46 mm átmérőjű. A Q Wander esetében a szép és a divatos megjelenés éppen olyan fontos szerepet játszott a tervezésnél, mint a kiemelkedő funkcionalitás, a Q Marshal pedig inkább az időtállóságra ment rá az extra védőbevonatával. Mindegyik bőrszíjat kapott, de lesz hozzájuk egyebek mellett szilikonos opció is, hogy az aktívabb életvitelhez is jól passzoljanak.

Fossil Q Marshal

A Fossil Q okosórák párosa az Android Wear operációs rendszerrel került bevetésre, így afelől nem lehet kétsége az érdeklődőknek, hogy kiváló szoftveres támogatásban fognak részesülni, és igencsak széles lesz az alkalmazásválaszték. Az Android Wear még napjainkban is sűrűn kap olyan frissítéseket, amivel hasznos új funkciók kerülnek bele, és ezekből részesülni fog a Q Wander és a Q Marshal is. Fontos dolog továbbá, hogy mindkettő folyamatosan aktív lesz a mindennapos használat során, így bármikor pillant rá a viselője, azonnal látni fogja a pontos időt, és persze azt is, ha valamilyen friss esemény történt. Az órák rendelkeznek beépített mikrofonnal, melynek köszönhetően hangutasításokat is adhatnak a felhasználók az eszköz, és persze a hozzá kapcsolódó okostelefon számára. Mivel a számlap digitális, így szinte bármilyen grafika beállítható lesz – a Fossil a hagyományos óráira hajazó számlapokat telepít előre.

Fossil Q Wander

A Q Wander és Q Marshal hátlapján már nincs zavaró csatlakozófelület, ezek a modellek a vezeték nélküli töltést támogatják már, ami hozzájárult ahhoz is, hogy kisebbek legyenek. A hardveres képességekre nem tért ki a Fossil, de valószínűleg az Intel viselhető kiegészítőkbe szánt platformjára épül a két okosóra, és a Q Founderhez hasonlóan ezek a készülékek is 1 GB-nyi rendszermemóriával szolgálhatnak. A kapcsolattartás felelőse biztosan egy integrált Bluetooth modul lesz mindkét esetben, és ha ennek a hatótávjából kivándorol a mobiltelefon, akkor azonnal jelezni fognak a karórák. A Fossil rengeteg különböző szíjat kínál majd a Q Wanderhez és a Q Marshalhoz is, és eleve több szín készül belőlük, így bőven lesz mozgástere azoknak, akik szeretnék a saját ízlésükhöz igazítani ezeket.

Fossil Q Motion

Az okosórák után most evezzünk egy kicsit más vizekre, és lássuk a Fossil új fitnesz trekkerét, ami bár a képességeit tekintve már sokkal egyszerűbb terméknek ígérkezik, azért a megjelenését figyelembe véve erre sem lehet panasz. A vállalat dizájnerei határozott tollvonásokkal alkották meg ezt a kiegészítőt, ami a neve alapján egyértelműen arra lett tervezve, hogy a mindennapos testmozgását monitorozza vele a jövendőbeli tulajdonosa. A Q Motion a beépített érzékelőit felhasználva meg tudja állapítani, hogy mikor és mennyi kalóriát éget el a viselője, és szólni fog, ha esetleg túl passzív az adott személy, és ideje lenne mozogni egy kicsit. Mikor a felhasználója álomra hajtja a fejét, a Q Motion akkor sem pihen, és az alvás közbeni mozgolódást elemezve is hasznos információkkal tud szolgálni.

A szerkezet a beépített finom rezgőmotorok segítségével haptikus visszajelzésekkel szolgál majd, ezáltal magabiztosabban és lendületesebben lehet használni. Van benne egy beépített LED-es fény is, ami váltakozó árnyalatok előállításával képes lesz még azt is elárulni, hogy mi történt a telefonon, így a felhasználónak nem kell elővenni minden jelentéktelennek ítélt eseménynél az okostelefonját. Távirányításra is képes a Q Motion, pusztán érintéssel vagy mozgással (gesztusokat tud felismerni) el lehet indítani a zenelejátszást, exponálhat vagy egyebek mellett a telefonkereső funkció is „élesíthető”.

Mivel aktív életmódhoz lett tervezve a kütyü, a vízállóságról is gondoskodtak a Fossil szakemberei, ennek eredményeként 50 méteres mélységet is elvisel. A Q Revelerhez és a Q Dreamerhez hasonlóan a Q Motion is Bluetooth-on kapcsolódik majd az okostelefonokhoz. A támogatott operációs rendszerek listája szűkös, csak az iOS-t vagy az Androidot futtató készülékekkel lehet munkára bírni, sajnos a windowsos eszközök tulajdonosai kénytelenek lesznek más karperec után nézni. Az üzemideje változni fog a felhasználás módjától, de állítólag akár hat hónapig is elmehet az elemcserét követően.

A Fossil Q Wander és a Q Marshal megjelenéséről csak annyit tudunk, hogy idén fognak érkezni, és 275 dollártól indul majd az alapáruk. A Fossil Q Motion debütálására pedig nyáron lehet számítani, az árcéduláján pedig előre láthatólag 95 dolláros összeg fog szerepelni.

Fossil Q Tailer és Q Nate

A Fossil a fenti újdonságok mellett felvezette két következő termékét is. A Q Tailer és a Q Nate hagyományos megjelenésű órába oltott okoskarperec lesz. Szóval ezek a külsejüket tekintve átlagosnak tűnnek majd, de miden fontos eseményről képesek lesznek értesíteni a felhasználót, és követni fogják a viselőjük mozgását egész álló nap, beleértve az éjszakákat is. Arról nem esett egyelőre szó, hogy ez a Q órapáros mikor fog a kamerák kereszttüzébe kerülni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward