A Microsoft korábbi ígérete szerint idén a Windows 11 legbosszantóbb hibáinak kijavítására, illetve legfontosabb hiányosságainak pótlására koncentrálnak majd, amire azért lehet szükség, mert az AI erőltetése eléggé visszaütött, nagyon sok kritikát kapott miatta a vállalat, főként azért, mert közben azokra a funkciókra nem fordítottak elég figyelmet, amelyekre tényleg igény lenne.
Ezzel egy időben persze az AI alapú újítások beépítése is folyamatosan zajlik majd, a cél továbbra is az, hogy a Windows egy AI-központú, AI ügynökökkel felvértezett operációs rendszerré váljon, ahol a mesterséges intelligenciával rejlő lehetőségek révén jelentősen növelhető a produktivitás és egyszerűbben elvégezhetőek a mindennapi teendők is.
A Windows Insider Preview Program keretén belül éppen nemrégiben jelent meg a Release Preview csatornán két új build, amelyek a legújabb Windows 11 funkciókkal büszkélkednek: A 24H2-es verzióhoz készült frissítés a 26100.7918-as, míg a 25H2-es verzióhoz készült csomag a 26200.7918-as buildszámot vezeti be. Ezek az újítások várhatóan a következő nagy Windows 11 frissítőcsomag részeként válhatnak elérhetővé a nagyérdemű számára, ami alighanem a 26H2 nevet viseli majd, a 26H1 ugyanis a korábbi információk alapján az új ARM alapú SoC egységek mellé készül.
Az újítások között már jelen van a beépített internetes sebességmérő funkció, ami igazából csak egy-egy gyorsgomb formájában érkezik: az egyik a hálózat ikonjára kattintva, az előugró menüből érhető el; a másik pedig a Wi-Fi- és mobilkapcsolatok gyorsbeállításai között, külön gomb formájában használható. Akármelyikre is kattintunk, az alapértelmezett webböngésző ugrik majd fel, ami az Ookla Speed Test szolgáltatását használhatja. Ezzel az opcióval gyorsan és kényelmesen lehet majd tesztelni, mi a helyzet az internetkapcsolattal, amit egyébként egy, a Windows Asztalra elhelyezett parancsikonnal is tudunk helyettesíteni, míg a végleges funkció meg nem jelenik.
Az újítások között számos egyéb hasznos funkció is jelen lesz, például a widgetek beállításait nem párbeszédablak formájában, hanem teljes képernyős nézetben is meg lehet majd tekinteni, de hasznos lesz majd az is, hogy az „Extract All” funkció keretén belül már nemcsak a .zip, hanem a .7z, illetve a .rar fájlok kezelésére is lesz lehetőség. A kompatibilis webkamerák esetében a Pan and Tilt funkciókat közvetlenül a Windows Setting lapon belül lehet majd elérni, valamint az is jól jöhet, hogy a WebP formátumú képeket natívan lehet használni háttérképként. Újítás továbbá, hogy a System Monitor (Sysmon) eszköz opcionális szolgáltatásként Windows integráció formájában is elérhető lesz, aktiválására pedig vagy a PowerShellen, vagy a Settings menünk keresztül nyílik mód. Jön továbbá az Emoji Update 16.0 is, ami számos új hangulatjelet és szimbólumot vezet be, ezek között egyebek mellett jelen lesz a hárfa, a szemei alatt fekete karikát viselő arc, illetve az ujjlenyomat-szimbólum is.
A vállalati felhasználók számára jó hír, lehet, hogy a Quick Machine Recovery funkció repertoárja fejlődni fog, már ami a felhasználói beállítások és az alkalmazások automatikus helyreállítását illeti. Az is pozitívum, hogy a Windows Update lap válaszideje javult, valamint az ideiglenes fájlok keresésekor jobb teljesítményt nyújt majd a rendszer, mint korábban.