Az Nvidia mellett várhatóan az AMD is bemutat néhány új videokártyát szeptember folyamán, így érdekes időszaknak nézünk elébe. Az AMD térfelén most az RDNA2 architektúra köré épülő, hardveres sugárkövetéssel dolgozó, DirectX 12 Ultimate támogatással is ellátott videokártyák jelenhetnek meg, amelyek között a régóta várt Big Navi alapú modellek is jelen lehetnek.
A Big Navi GPU esetében a korábbi pletykák szerint 80 CU tömbbel, 5120 stream egységgel, 320 textúrázóval és 64 renderelő egységgel számolhatunk, míg a GPU és a maximum 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória között 512-bites memória-adatsín teremthet kapcsolatot. A TDP kerettel kapcsolatban egyelőre csak annyi sejthető, hogy 250-300 W környékén helyezkedik majd el.
A kínai ChipHell fórumon egy „wjm47196” nevet használó fórumozó, aki korábban már számos esetben volt pletykák forrása, érdekes információt osztott meg, ami lényegében hihetőnek tűnik, de így is érdemes gyanakvással fogadni. Szerinte, illetve az informátorai szerint a Big Navi alapú AMD videokártyák várhatóan kétféle kivitelben érkeznek: a gyorsabb modell 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriát kap, míg a lassabb csak 12 GB-nyi GDDR6-os VRAM-ot foghat munkára. A kettő között természetesen GPU erőforrások terén is lesznek különbségek, vagyis a 80 CU tömb csak a gyorsabb modellnél válhat elérhetővé, kevesebb memóriával szerelt társánál a GPU lehetőségeit is visszafogják.
A dolgok jelenlegi állása szerint szeptember folyamán jelenhetnek meg a Big Navi alapú újdonságok, ám az egyelőre nem világos, pontosan melyik napon.
































