ÚJ DEX DOKKOLÓT KÉSZÍT A SAMSUNG A GALAXY S9-HEZ

Az érkező csúcsmodell dokkolójára idő előtt fény derült - és a képein még az SGS9 is látható. Az újdonság sokkal egyszerűbb lett, mint a tavalyi DeX Station.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. febr. 12. 15:01
Új DeX dokkolót készít a Samsung a Galaxy S9-hez

A Samsung a Mobile World Congress nulladik napján fogja bemutatni a Galaxy S9-et, és már biztosak lehetünk benne, hogy a készülék kap egy új DeX dokkoló egységet. A friss kiegészítőről szinte minden lényeges információ kiderült azokról a képekről, amelyeket Evan Blass osztott meg a szokásos módon, az @evleaks Twitter-csatornán.

A dél-koreai alakulat tavaly, a Galaxy S8 bemutatásakor rántotta le a leplet a Samsung DeX-ről, ami lényegében úgy teszi használhatóvá az okostelefont, mintha az egy asztali számítógép lenne. Billentyűzet, egér, valamint külső megjelenítő csatlakoztatható a mobilhoz, és egy külön grafikus felület is tartozik hozzá, ezeknek köszönhetően sokkal dinamikusabban lehet dolgozni a készülékkel, és jobban ki lehet aknázni a benne rejlő teljesítményt. Ráadásul mivel a Galaxy S9 az eddiginél is izmosabb belsővel érkezik, ez csak még inkább igaz lesz.

Galéria megnyitása

A tavalyi DeX Station után a most érkező DeX Pad sokkal puritánabb megjelenéssel bír, egyértelműen olcsóbb hatást kelt. A DeX Pad esetében már fektetve helyezkedik el az okostelefon, és nincs neki külön hely, csak az USB csatlakozó, meg a kiegészítő felső részén megfigyelhető gumicsík tartja a helyén a masinát – persze ez utóbbi inkább csak az elmozdulást gátolja meg, illetve feltámasztja az eszközt. Pozitívum viszont, hogy a méret szemlátomást nem annyira számít a DeX Padnál, mint korábban, még az SGS9-nél szélesebb készüléket is lehetne csatlakoztatni. A DeX Stationhöz hasonlóan ez a megoldás is rendelkezik aktív hűtéssel, hogy a megterhelő munkafolyamatok se okozzanak neki problémát – ne kezdjen lassulni, ahogy egyébként tenné. A levegőt egy széles résen keresztül fogja közvetlenül a hátlapra fújni a vas.

Galéria megnyitása

A Samsung DeX Pad természetesen egy C-típusú USB csatlakozón kapcsolódik az okostelefonhoz, de ennél sokkal érdekesebb, hogy milyen kimeneteket találnak majd a felhasználók az eszközön. A szerkezet alján és oldalán semmi nincs, a felső részére kerültek a csatlakozók. Van egy C-típusú USB, ami arra szolgál, hogy energiával lássa el az aktív hűtésű DeX Padet és a belerakott mobilt. Akad HDMI kiment, melyen keresztül monitort, televíziót vagy akár projektort is lehet csatlakoztatni az okostelefonhoz. És megfigyelhető kettő teljes értékű USB 2.0 aljzat is, melyekbe perifériákat lehet bekötni. Érdekesség, hogy a 2018-as dokkoló még rendelkezett RJ-45-ös hálózati csatlakozóval is (Ethernet), az új modellnél viszont már csak a Wi-Fi-re lehet majd hagyatkozni, ez pedig sok esetben gyengébben teljesíthet, mint a vezetékes kapcsolat.

Galéria megnyitása

Az egyik képen egyébként a Galaxy S9 is látható a dokkolóban, és lényegében új információról is árulkodik ez a render. Alulról még egy kiszivárgott képen sem volt látható az MWC-n bemutatásra kerülő csúcsmodell, így csak most lehetünk abban biztosak, hogy lesz rajta 3,5 milliméteres audio csatlakozó.

A Samsung DeX Pad árazásáról még nincs információnk, de minden bizonnyal olcsóbb lesz, mint a DeX Station, amiért 150 dolláros összeget kell kifizetnie a vásárlóknak. Abban bízhat a vállalat, hogy ebből kifolyólag nagyobb kereslet lesz rá, mint a tavalyi megoldásra. (És így többen igénybe vehetik az asztali felhasználási módot, mert egyébként hiába jó dolog a DeX, nem sokan használták ki eddig.)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zsenifernagyneki
zsenifernagyneki
2018. febr. 14. 10:30
#4

Ha már ez így mind megvan, van rajta usb port, meg x,y, nem volna egyszerűbb venni egy laptopot a sokszor méregdrága telefon helyett "oszt be van fejezve"?

Amúgy meg a kínaiak ezt is ócón le fogják koppintani. Kár vele vesződni.

iponbico
iponbico
2018. febr. 12. 17:54
#3

Kellene még 3 változtatás, hogy teljes értékű és kényelmes legyen.

Drótnélküli csatlakozás töltéshez és adatátvitelhez is.

Nagyobb méret, hogy hdd és vga is beleférjen.

És Intel proci fém hátlappal a telefonba, ami dokkolás esetén a hűtést is megoldja.

axe
axe
2018. febr. 13. 14:58

és mit csinálasz a külső vga-val droid alatt? 10,000+fps angry birds-ben?

amit te írsz, az egy alapjaiban más "telefon"

katt777 nem túl fényes jövő :D

katt777
katt777
2018. febr. 12. 17:04
#2

Akkor pár szó a DeX-ről, csak mert én használtam is, nem fizetett reklámot közlök:

Pikk-pakkszámítógépem lett, tényleg, 4K felbontásban. Fel lehet rakni a képeket a netre reklámozni, milyen menő a cucc, persze FHD-ben, mert ott nem látszik, hogy az app kicsi marad, mint a telefonon.

Aztán kiderül, hogy lényegében semmilyen program nem fut rajta, minden csak kis telefonablakban jön be, és persze a billentyűzet a legkülönfélébb próbálkozásokra sem lesz magyar. Tehát a szövegszerkesztőt, ami egyedül működne, pont lehet kidobni az ablakon.

A játékok szintén kis ablakokban, de nem lehet ám irányítani sem bill/egérről, sem a telefonról. A MS Office-on kívül (szidjuk a MS-t???) SEMMI nem működik PC-szerűen (de az is bűn lassan, mintha azt se tudná, hol van), csak a droidos appok ablakait dobálhatjuk az asztalra a megszokott droidos formában, viszont jobbára hasznavehetetlenül. Szóval megfelelő app híján nem nagyon van mivel leterhelni.

Ja, és ha bármilyen tok van a telefonon, a Dex nem működik, mert a tervezőknek annyi eszük már nem volt, hogy kicsit hosszabb (+2mm) dugót tegyenek rá. Ahogy elnézem, az újon sem. Szóval tokból ki, tokba be, jót tesz az neki, az üvegborítású zsírgyűjtő teló meg hadd csússzon az asztal mögé. Védőtok nélkül. Bravó!xD

Lehet keresgélni, mennyiért adják ezt a technológiai csodát.

Egy CIKK erről is szólna. Lemaradt már megint a (X)!

thestock: Ne dőlj be!;)

Svindler
Svindler
2018. febr. 13. 3:30

Egy teszt talán, de ez egy hír. :)

thestock
thestock
2018. febr. 12. 15:51
#1

Mennyire lesz hatékony az a hűtés? Gondolom a hátlap nem közvetlenül érintkezik a CPU-hoz, passzív hűtőként funkcionálva, így gondolom nem sokat fog érni a hűtés.

Vissza az oldal tetejére